Szennyáradat a Tiszán

A folyót érő merényletek folyamatosak. Milotai, tiszacsécsi, tiszakóródi barátaimmal együtt hat-hét éve még én magam is bátran ittam a vizéből, de pár esztendeje már csupán egy-két kortyot, azt is csak a barátság jeléül. Nem a ciántól ijedtem meg, hanem a folyó kárpátaljai és romániai szakaszán felgyülemlett tömérdek szeméttől tartottam. Sajnos hazánk tipikus alvízi ország, ahol a fent összegyűlt kosz óhatatlanul lerakódik. Ha egy sörösüveget vagy olajosflakont valahol Huszt vagy Rahó táján a vízbe dobnak, az majdnem biztos, hogy nálunk köt ki. Legtöbbször Tiszalöknél.
Az egyik szennydugóról egyik kora tavaszi számában lapunk is beszámolt. A tiszalöki erőműnél, illetve a Keleti-főcsatorna tiszavasvári zsilipjénél összegyűlt szemetet csak nagy nehézségek és tetemes költségek árán sikerült eltávolítani. De sikerült. Megnyugodva dőlhettünk hátra, hogy az idei kosz, hál' istennek, eltakarodott. Eltakarította a Tisza és a magyarországi szakembergárda. De ez csak a kezdet volt. Mert a Tiszán minden áradáskor újabbnál újabb szeméthegyek érkeznek. Az őszben azért reménykedhettünk. Abban, hogy ekkorra már eltakarít mindent a folyó, szeptemberben pedig amúgy sincsenek áradások.
Tévedtünk. Most, szeptember végén a folyó hátán eddig sosem látott koszfolyam érkezett Ukrajna és Románia felől. Két helyen is volt alkalmam találkozni vele: Szatmárcsekénél és Szabolcsnál, a Túr torkolatánál meg a szabolcsi földvár lábainál. A magyar történelem s irodalom két megkerülhetetlen helyszínénél. Az első a nekünk legszebb vers, Himnuszunk ihletője, a másik a múlt fontos színtere.
Álltam a Tiszánál ott, ahol a kis Túr siet beléje, majd két nappal később lejjebb, ahol Európa legnagyobb földvára nézi a habjait, s elborzadva láttam, hogy a kezdetben csak egy fél falu szemétkupacának hitt kosz valójában egy fél megye szennyáradata. Hihetetlen volt a látvány. A folyót teljes egészében elborította a szenny, és csak jött, jött, jött! Egy teljes héten át. Majdnem két és fél ezer köbméter. A szemetet a miskolci és nyíregyházi vízügyesek felfogták, összeszedték; és ma már megint szép a Tisza.
De nem lehetünk nyugodtak. Mert a koszfolyam hamarosan meg fog ismétlődni. Ukrajnában, legalábbis Kárpátalja nagy részén ugyanis magától értetődő a szemetet a folyókba vagy az árterükbe önteni. Megáll a teherautó például Tiszaborkúton vagy Alsóbisztrán a Tisza vagy a Nagyág mellett, és habozás nélkül a folyóba zúdítja szemetét, melynek nyolcvan százaléka a legújabb kor terméke: nejlon csomagolóanyag, nejlonzsák, nejlonzacskó, műanyag flakon. Aki ma végigmegy a Tisza legfelső, Técső fölötti szakaszán, a folyót az országútról nem is látja a fákon fennakadt flakonoktól, nejlonzsákoktól.
És nem is csak a Tiszán van így. Ugyanezt látni a mellékfolyók völgyeiben is, a Nagyágon, a Talaboron, a Taracon s odaát Romániában, a Visón meg az Izán is. Máskülönben ez a táj Európa talán legszebb vidéke, amely a turizmusból vígan megélne. De ha így terjeszkedik a műanyagvilág, a pénzes nyugati és a magyar turista is messze elkerüli. Legalábbis a folyók völgyeit.
A megoldás kézenfekvő. Odaát is meg kell oldani a szervezett szemétgyűjtést, meg kell értetni az emberekkel, hogy a folyó, az ártér nem szemétlerakó. De hogyan értessük meg ezt a szomszédainkkal, ha a mi portánkon is van bőven, szó szerint is, sepernivaló?