Vihar tépte családfa

Amikor családfánkat összerendeztem, kiderült, hogy kisvárosunkban valamennyi Mészáros rokona egymásnak. Ráadásul a Mészáros leányok házasságai révén olyan további családoknak is, mint az alábbiak: Almási, Arany, Bak, Balogh, Bányai, Békési, Bihari, Biri, Boruzs, Börcsök, Csalánosi, Cseh, Csetreki, Csizmadia, Dobos, Erdei, Erdélyi, Erdőháti, Farkas, Fábián, Fekete, Fórián, Gál, Hadházi, Hatházi, Hegyesi, Iklódi, Jakab, Jenei, Kalmár, Kaszás, Katona, Kerecsenyi, Király, Kiss, Kovács, Kozák, Lénárt, Máté, Mohácsi, Molnár, Móré, Nagy, Pető, Porkoláb, Rácz, Sági, Sápi, Simon, Sipos, Sterczel, Szabó, Szegedi, Széles, Szilágyi, Szőllősi, Tóth, Varga, Váncsodi, Veres, Vezendi, Vida, Zákány, Zöld, Zsákai.
Az egyszerűsített családfa csak a férfi ágakat mutatja. Például a Mészáros János-Liszkai Katalin házaspárnak összesen tíz gyermeke volt. A nagy családokat a magas gyermekhalandóság indokolta, arányszáma nemritkán a hatvan százalékot is elérte. Idősebb korban a tüdő betegségei, valamint a szélütés voltak a leggyakoribb halálokok. Nagyon ritkán fordult elő "súlyos betegség" (rák), szívszélhűdés és öngyilkosság. Mindezekhez jött még nőknél a gyermekágyi láz, férfiaknál a kényszerű katonai szolgálat az osztrák hadseregben: gyakran tizenkét évig tartott, és nem mindenki érte meg az obsitot.
Családjaink több férfitagja tűnt el az  1740-től 1748-ig tartó örökösödési, majd az 1756 ban kezdődő hétéves háború és az 1800-tól 1815-ig tartó napóleoni háborúk idején. Az abszolutizmus korában a féktelen katonaszedés kis híján kiirtotta családunkat férfi ágon. Későbbi időkben a világháborúk okoztak hasonlóan súlyos veszteségeket. Az anyakönyvek olvasása közben egy érdekes mozzanatra is felfigyeltem. Amikor az 1700-as évek végén nálunk is hivatalossá tették a német nyelvet, az anyakönyvezés nyelve latinra váltott, majd a napóleoni háborúk idején visszatért magyar nyelvre.
Nem kis veszélyt hozott családfánkra az elnőiesedés. Az anyakönyvi adatok szerint a Mészáros családokban a nők mindig többségben voltak. Családjaink nyolcvan százalékában először leánygyermekek születtek, gyakran három-négy egymás után, és csak később fiúk. Ez a tendencia érvényesül napjaink kétgyermekes családjainál is. Ahol az első gyermek leány, ott a második többnyire csak nagy korkülönbség (négy-öt év) esetében lett fiú.
Megannyi veszély ellenére családfánk túlélt három és fél évszázadot, mely során földművelésből élő népes rokonságom főleg Derecskén, illetve annak környezetében lévő kisebb településeken lakott (Földes, Hajdúszovát, Mikepércs, Sáránd, Tépe). Elvándorlás csak a XX. század második felében indult meg, olyan nagyobb városokba, mint Balmazújváros, Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Mezőtúr, különösen pedig Debrecen és Budapest.
Családunk eredetét illetően, bár maga a névadó mészáros szó szláv eredetű, kizárható az idegen betelepítés. Legvalószínűbb, hogy egyike volt annak az ezer hajdú családnak, melyeket I. Rákóczi György erdélyi fejedelem Erdély határának védelmére Szabolcsból telepített át Derecskére 1631-ben. Ezt látszik alátámasztani, hogy az 1631 előtt Derecskén készült összeírásokban Mészáros név még nem szerepel. Egy máig őrzött ezüsttányér, melyet felirata szerint Kis Pál és Mészáros Mihály 1647-ben adományozott az egyháznak, azt bizonyítja, hogy 1631 után már előfordul a Mészáros név Derecskén.
A betelepítést követően alig telt el két-három emberöltő, és a katonáskodó hajdúkból földművesek váltak. Derecske azonban nem maradhatott hajdúváros. A török háborúkban eladósodott bécsi udvar, több más bihari településsel együtt, 1702-ben az Esterházyaknak adományozta, akik eltörölték a hajdú kiváltságjogokat.
Sajnos korábbi időkből nincsenek írott dokumentumok. Három és fél évszázados családfánk azonban így is ritkaságnak számít, hiszen Magyarországon csak 1795 óta  általános az anyakönyvezés. Rendelet ugyan volt már korábban is, de sok helyen nem hajtották végre. Szerencsére Derecske nem ezek közé tartozik.
Mészáros János Gyula (Derecske)