Megszólalt a győri halott

A rendőrség elsőként a győri segítőház lakói között kutatott. Úgy vélték, a pincében talált halott Kutasy Ferenc. A férfi anyja azonosította a holttestet.
- Az anyám is azt állította, hogy én haltam meg - nevet zavartan a hajléktalanok keserű kenyerén élő férfi, akivel a győri vasútállomás folyosóján találkozunk. Miután szendvicset, kávét és egy doboz cigarettát, no meg hozzá öngyújtót veszünk neki, az állomás előtti parkban beszélgetünk el vele.
- Sokára halok meg, ha hinni lehet a népi bölcsességnek - szív a cigarettába Ferenc, majd az anyjáról kezd beszélni:- Régen láttam, nem hiszem, hogy hiányzom neki. Talán már akkor lemondott rólam, amikor kiskoromban sokat vertek. Nem is tudom, hogyan ismerhetett fel a ruhámról, amikor nem is tudta, hogyan élek.
Feri pillanatok alatt képes lelépni bárhonnan, még Bécsből is hamar kereket oldott. - Hajléktalanként élek, néha itthon, néha Bécsben. Majdnem az egész nyaramat kint töltöttem, ezért gondolták, hogy én halhattam meg. Odakint magyar is akad a várótermekben vagy a menedékszállókon. Többször megfordulnak a vasútállomáson, a metró környékén, és kéregetnek. Mindig összejön az egyeurós, háromfogásos ebédre való - beszél szinte élvezettel a "dőzsölő" életről emberünk.
Aludni Bécs külvárosi részében, a Maidlingen szoktak. Ott két alkalommal barátnője is akadt egy időre. Most egyedül él, itthon.
- A napokban hülyeséget csináltam, dühömben bevertem a segítőház teajáratos kocsijának a szélvédőjét. Hajléktalannak se vagyok jó. Dénesfára szeretnék menni, nem számít, hogy munkaterápiás intézet. Talán ott rendbe hoznak egy kicsit.
Kutasy Ferinek nincs semmije, csak amit rajta látunk. Ha lenne, már megszabadították volna tőle az utcán. Útra kész. A halottnak hitt férfi újra eltűnik Győrből.
A Rába parti városban és környékén százharminc olyan hajléktalan él, aki képtelen alkalmazkodni a menhely-szálló szabályaihoz.