Minden jegy elkelt

- Megszakítás nélkül dolgoztam végig ezt az időt... Vagyis hogy volt egy év szünet, amikor felújították a kultúrházat - vallja be kicsit pironkodva Manci néni. - Amikor elkezdtem ide járni, heti négy előadást tartottunk, és helyjegyeket árultunk, voltak egyforintos és kétforintos jegyek. A drágábbakból félre kellett tenni a rendőrnek meg a tűzoltónak, és voltak törzsvendégeink is. Ha jól emlékszem, kilencvenöttől már csak heti két előadás volt, most pedig csak egy. Persze időközben megjelent a tévé, a videó... Elmaradtak a fiatalok. Régebben megtelt a százötven fős terem, sőt megtörtént, hogy több embert kellett beengednünk, akkora volt az érdeklődés. A létszámon felüli jegyeket más előadásokhoz kellett elkönyvelni. A bálokkal is hasonló volt a helyzet, az elsőre kilencszáznyolcvan jegyet adtam el. Ezer ember egy kis faluban, az nagyon nagy dolog. Nem is emlékszem már, pontosan mikor szakadt vége ezeknek. Megnyíltak a diszkók Üllésen, Bordányban, mindenfelé, elkopott a báli közönség is. A színházi előadásokat sem felejtem el soha. Itt járt az összes nagy fővárosi színész Rátonyitól a Latabárokig, és még az a nagyon vicces is eljött... Nem tudja véletlenül a nevét? Fel kellett volna írnom, terveztem is, csak aztán elmaradt. Egyedül az Antal Imre úr nem jött le, pedig sokszor hívtam. Nagyon szerettem itt dolgozni. De féltem, hogy mi lesz a télen, csúszós lesz az út, meg teret kell engedni a fiataloknak. Néha azért bejövök... A múltkor hoztam a családot is, hat unokám és két dédunokám van, arra a nagyfilmre, a Messiásra. Itt néztük meg, együtt. Pedig ők bent laknak Szegeden.