Papa négyszáz gyerekkel

Székhelyi József színész-rendező második éve a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Nagy fába vágta a fejszéjét, amikor ötvenhét esztendősen megpályázta és elnyerte élete tán legnehezebb szerepét, a direktorságot. Azóta hetente ingázik családjához a fővárosba, de a végeredmény: öt-kettő Szeged javára.

EgyébLovass Ildikó2004. 11. 12. péntek2004. 11. 12.
Papa négyszáz gyerekkel


- Hosszú fővárosi művészmúlttal, tősgyökeres pestiként miért vállalt ekkora kihívást?
- Törtem a fejem, van-e értelme öreg rókaként föladni a szabadságomat, és közszolgának visszarendeződni. Ám a gyönyörűségesen nehéz feladat vonzásának nem tudtam ellenállni.
- Emberpróbáló helyzetbe került, hiszen egy csőd közeli színházat vett át.
- Csődben volt. Ez már túl van a vállalkozó szellemen, ehhez elmebetegnek kell lenni. A megszállottság ugyan nem enyhítő körülmény, de valamennyire árnyalja a döntésem megítélését. Olyan halálugrást vállaltam háló nélkül, amilyet még egyszer biztosan nem tennék meg. A pályázati csomagban megközelítően sem látszott az a valós helyzet, amelylyel rögtön az első napon szembesültem. Országszerte súlyos pénzügyi gondokkal küzdenek a színházak. A szakmát évtizedek óta az alulfinanszírozottság jellemzi. Hiányzik a megnyugtató, biztos anyagi háttér. Fuldoklunk ebben a csapdában. A fájdalom mondatja velem, hogy a templom egere vagyok, templom nélkül.
- Egy teljes évad, két szabadtéri nyári szezon után hogyan látja eddigi tevékenységét?
- Időarányosan teljesítettem mindazt, amit a pályázatomban ígértem. Vannak ugyan szakmai problémáink, de a színházat nagyon szeretik Szegeden. Az egyetemmel és a szomszéd településekkel hosszú távú együttműködési megállapodást kötöttem. Az egészséges mozgást leszámítva a társulat állandó, a tagozatok között barátság van, egymás ügyeire figyelünk. Kollegiális és családias lett a színház, ahol én nem "direktor úr" vagyok, hanem "Papa". A helybeliek azt mondják, most lettem szegedi; mert gyakran érnek támadások. Az irigyek nem örülnek a sikereinknek. Megpróbálják a színházat politikai csatatérré tenni, de ezt nem hagyom. Azzal szoktam feloldani az ilyen jellegű konfliktusokat, hogy a hülyeség pártsemleges. Mindent elkövetek, hogy az intézményt középen tartsam, és ne engedjem a barikádháború martalékává válni.
{p}
- Több mint harmincéves színészmúlt után nem gyötri időnként a szerepéhség?
- Dehogynem, olykor elvonási tüneteim vannak. Ám az ország legbonyolultabb színházában olyan sokrétűek a feladatok, hogy a bajlódás velük minden időmet leköti. Különben is hogy nézne ki, hogy a társulat elé tolakodjam?! Az isten sem mosná le rólam: azért pályáztam, hogy ezerrel megvalósítsam önmagam.
- A magánélete nem sínyli meg a változást?
- Kétlaki életet élek, gyakran vagyok úton. Szegeden szolgálati lakást kaptam. A családom, táncpedagógus feleségem és két fiam továbbra is a budai házunkat lakja. Hetente két napot velük töltök, így öt-kettő Szeged javára.
- Mekkora a família?
- A mi családunk matematikai kelepce. A feleségemnek is, nekem is három gyerekünk van, mégis négyen vannak. Miklós és az én Fruzsi lányom az előző házasságunkból születtek. Ők már komoly felnőttek, önállóan élnek; persze időnként hazajönnek aludni. A nagyfiunk, Marci negyedéves joghallgató. Dániel, a kicsi 13 éves, akkora, mint egy óriás. Tündéri mindegyik, imádom őket. Az a bökkenő, hogy lett még egy családom: a színház, ahol van négyszáz gyerek. Ekkora família persze túlzottan igénybe vesz. Lelkileg is megvisel mindaz a probléma, amelyet nem tudok megoldani. Óriási a felelősség, rengeteg ember megélhetése függ attól, rendben mennek-e a dolgok. A rang hidegen hagy, nem a sarzsi, hanem a szakma bolondja vagyok. A színház megszállottjaként igenis elkötelezetten azért kaparok, hogy Szeged, ez a szenzációs város elégedett legyen. Naponta jönnek a visszajelzések. Megszólítanak az utcán, köszönnek, megdicsérik az előadásokat, rám mosolyognak. Ez a legnagyobb erőforrásom, a hátországom, valóságos elixír.
- Fruzsina már újságíró, Márton jogász lesz, csak a legkisebb gyerek követheti a pályán. Messze esik az alma a fájától?
- Danit vonzza a színház. Csak a filmek és a színház érdekli, semmi más. Én is éppen ilyen voltam az ő korában. Ráadásul furcsa, abszurd működésű agya van, és különlegesen jó a humorérzéke.
- A tollforgató színészek közé tartozik. Világszemléletét, humorát, sajátos észjárását szeretik az olvasók. Eddig három kötete jelent meg. Továbbra is foglalkoztatja az írás?
- Persze, csak nemigen jut idő arra, hogy az írógéphez üljek. Ha egy kis nyugalmam lesz, a teniszező emberről szeretnék írni. A témában az emberarc egy nagyon speciális megközelítése vonz.
- Mit gondol, a színházi szakma áldatlan helyzete mikor rendeződik?
- Azt nem tudom, de gyanítom, addigra én már bérlet leszek...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek