Sári mamát álombéli varjak háborgatják

Talán emlékszünk még rá, október derekán beköszöntött a zimankó. Fújt és esett, esett és fújt, a föld már a kertek alján összeért az éggel. Újkenézen is fedél alá igyekezett, aki csak tehette.De azért nem mindenki.A falu szélén lakó Demeter Sári néni például a legnagyobb fergeteg idején indult neki az erdőnek. Gombászni. A vele lakó lánya könyörgött, hogy maradjon nyugton, de az öregasszonnyal nem lehetett bírni.
- Vén vagyok én már, mit féltetek! - legyintett, és hamarosan eltűnt a fák között. 
Anna, a lánya nem tehetett mást, leszaladt a völgyben lakó testvéréhez, s elpanaszolta neki, hogy már megint megszökött az anyjuk. A két testvér sopánkodott egy sort, elszívtak egy cigarettát, és a füsttel együtt az aggodalmuk is elpárolgott. Mert Sári néni hiába hetvenkilenc éves, és hiába betegeskedik, az erdőből nem lehet kiparancsolni. Pláne ősszel, a gombaszezon idején. Elindult hát azon a hideg, szeles vasárnap reggelen is az erdőbe, hogy szedjen egy kis tölcsérgombát, galambgombát.

Gombaszedés az élete
Újkenéz fent van a Nyírség északi peremén, ahol meredek homokdombok menetelnek a Tiszának, a völgyekben pedig olyan sűrű akácerdők nőnek, hogy ha nem figyel, a szarvas is eltéved benne. Sári néni azonban nem félt, hisz legalább háromnegyed százada járja e dombokat. Lakatos Zsiga, az ura ugyan mindig morgott, amikor karjára vette a kosarat, de mikor megjött a sok "picirkével", őzlábbal, tinóruval, elfelejtette a haragját. Ám ahogy teltek az évek, az évtizedek, úgy lett mind nehezebb a tájékozódás a híres pálci, kenézi, ricsikai erdőben. Mert lassacskán elfogytak az öreg akácok, mindenféle nyárfákat, vörös tölgyeket ültettek a helyükbe. Sorba persze, mintha tengeritáblák lettek volna, ráadásképpen még a régi utak is eltünedeztek. Vagy ha nem is tűntek el, de minden évben változtak. Ahogy nőttek a fák, szűkültek, keskenyedtek, végül már csak egy alig sejlő csapás lett a legtöbbjükből. Sári néni is nehezen boldogult velük. Az utóbbi időkben már nem is nagyon mert messzire menni. De nem is volt rá szükség. Az erdő ott van a házuk mögött, a legtöbb gomba ott is megterem.
Azon a napon is csak arrafelé indult. Neki a kert végében kezdődő domboldalnak. Csakhogy még délben se tért vissza. Anna már nyugtalan volt, leszaladt hát megint a testvéréhez. Elszívtak egy szál cigarettát, aztán Anna hazament. De már nem volt nyugodt. Lement a kertbe, benézett az erdőbe, sehol senki. Legszívesebben már kiáltozott volna, de tudta, hogy hiábavaló. Az anyja erősen nagyothall. Visszament hát, s megveregette az öccse vállát. Tán szólt is valamit, bár teljesen fölöslegesen, mert a testvére süketnéma. De azért a köztük kialakult jelbeszéddel mégiscsak elmondta neki, hogy ő bajt gondol. Nagy bajt, az anyjuknak már régen haza kellett volna jönnie. Ám még estére sem ért haza. A rokonság tehetetlenül várt, várt, végül bejelentették anyjuk eltűnését a rendőrségen.
{p}
A remény egyre fogyott
Másnap hozzá is kezdtek az idős néni kereséséhez. Rendőrök, nyomozók, polgárőrök, katasztrófavédelmisek és nyomozókutyák járták az erdőket, ám semmi. Akkor is fújt a szél, vágta az esőt, a nyomok használhatatlanok voltak. Pedig a kutyák szagot fogtak, de a keresők csak annyit tudtak megállapítani, hogy Sári néni többször is keresztezte a saját nyomait. Biztos jeleként annak, hogy tökéletesen eltévedt. Aztán a kutyák elvesztették a nyomát. És gyorsan sötétedett.Az emberek azonban nem adták fel. A sötétben is tovább keresték. Csak akkor már sokkal keskenyebb sávban fésülték az erdőt. Attól tartottak, valamelyik társuk is eltéved, az pedig végképp nem hiányzott. Módszeresen, léniáról léniára haladtak, ám csak a szél fújt meg az eső permetezett. Időről időre felerősödött a szél, zúgtak, nyikorogtak a fák, s mikor elült a szél, a csendben mintha az öregasszony halk jajgatását hallották volna. De az már csak hallucináció volt. Nem csoda. Akkor már hajnali fél három felé járhatott az idő. A parancsnok kénytelen volt félbeszakíttatni a keresést, az embereknek pihenésre volt szükségük. Nem akarózott senkinek hazamenni. Attól tartottak, azt az éjszakát már nem bírja ki az elkószált néni. Napközben hét-nyolc, éjjel pedig két-három fok volt mindössze. Ez pedig még egy edzett fiatalemberen is erőt vehet, nem egy nyolcvanhoz közeledő, betegeskedő öregasszonyon!
Másnap délelőtt fél tíz körül folytatták a keresést. Gyalog és autókkal, terepjárókkal. De akkor már felkészültek a legrosszabbra. A helyi polgárőrség parancsnoka, Dicső István reggelre elkészített vagy ötven karót, minden embernek egyet. És parancsba volt adva, bontsanak szét minden levélkupacot, nyúljanak be minden kidőlt fa alá, mert lehet, hogy... De ezt nem mondta ki senki. Hogy meglehet, már csak a néni holttestét tapogatják majd ki a karókkal.
Óráról órára fogyott a remény. Már dél volt. Aztán egy, majd két óra, és megint gyülekezni kezdtek a fellegek. Komor, ragacsos félhomály terítette be az erdőt, a keresők nyugatnak, Pap felé araszolgattak. Akkora átfésültek már minden völgyet, sűrűt, csalitost, megmásztak minden dombot, feltúrtak minden kupacot, de a mamának a nyomát se lelték. Már kifelé haladtak az erdőből, egy sáros, elhanyagolt úton mentek. Fa már csak a fasorban volt, kétoldalt tengeritáblák, amikor elakadt az egyik autó. A gyalogosok hosszasan próbálták kitolni a sárból. Eközben egy másik autó valahogy előbbre vergődött. Aztán megfeneklett az is. Mintha a természet is ellenük esküdött volna.
{p}
Szállnak a fekete madarak
És ekkor az egyik nyomozó vagy ötven méterrel távolabb észrevett egy kis, sötét kupacot. Négyen is szaladtak... - ő volt Lakatos Zsigmondné. Összekucorodva feküdt a fűben, és már nem nagyon tudta, mi történik körülötte.
Papon mentőautó várta, szirénázva vitte a kisvárdai kórházba. Ott alaposan megvizsgálták, és az orvosok elképedve látták, hogy Sári mamának semmi komoly baja. Azért egy hétig bent tartották, erősítgették. A napokban hazaengedték. Most még egy kicsit "kehel", kicsit prüszköl, de ettől még vígan gombászhatna is.
- Adok én neki gombát... Csak lássam meg, hogy elcsatangol! - törölgeti a szemét pár nappal az események után Anna, a lánya, és megigazítja a már otthon fekvő anyja hátán a takarót. - Azt mondják az orvosok, kész csoda, hogy megmaradt. Étlen-szomjan, három nap és két éjszaka... Meg azok a kutya hidegek! Igaz, anyám, a hidegek - hajol az anyja füléhez Anna, mire Sári mama elpityeredik.
- Meg az a sok varjú! - ingatja a fejét, és néz ránk szomorúan.
- Az álmai - magyarázza Anna az anyja szavait. - Károgó varjúcsapatok zavargatják... Meg egy nagy, fekete madár. Hiába mondom, ne féljen, azok már ide nem jönnek. Ott maradt mind az erdőben. Csak te szálltál haza. Testestül-lelkestül.