Szerelemből fenn a szeren

Nos, hozzáértők előtt nem kétséges, hogy mára újra sanyarú helyzetbe került női tornasportunk utolsó ,,mohikánja" Nyeste Adrienn volt, bár, Athént - a sportág diplomáciájának is köszönhetően - úgynevezett szabad kártyával Szarka Krisztina is megjárta. A helyzet úgy áll, hogy a női szakágvezető pillanatnyilag akár azt is mondhatná, amikor nemzetközileg jegyzett csapatverseny előtt állunk: négy tornászból kell hattagú gárdát kiállítani. Ilyenformán tehát igazán nem érdemtelen, ha egy kicsit visszatekintünk.
A Minneapolisban élő olimpiai bajnok (és ezüstérmes) Ónodi Henrietta, a Békéscsabán "üzletasszonykodó" Európa-bajnok Varga Adrienn és Nyeste Adrienn közül utóbbi sorsa alakult a legérdekesebben. Ő hagyta abba legutoljára a versenyszerű tornát. Hát igen, az a döbbenetes sydneyi képsor bejárta világot. Legalább kétezerszer jól megcsinálta azt a leugrást a felemás korlátról, csak most az egyszer nem sikerült. Talpforgás, nyíl, majd előre szaltó csavarral - de közben a felső karfáról "kiszakadt" a kéz. A többit tudjuk. Egy ideig az életéért is szorítottunk.
- Hogy előjön-e még olykor álmomban? Az ilyesmit soha nem lehet elfeledni, bár immár szerencsére egyre ritkábban gondolok rá - tűnődik el a 25 éves, felettébb bájos hölgy, akit mára nem is illik Vadrinak szólítani, ahogy a tornászvilágban hívták. - Testnevelő tanár lettem, két éve végeztem Egerben, de Békés megyében nagyon nehéz elhelyezkedni. Most az üzleti életben tapogatózom. Ismerkedem a lehetőségekkel, egy kicsit új életre készülök. Majd meglátjuk. De most már nem féltem annyira magam. Sokan állnak mellettem. Talán a tornászmúltam is segít. Edzőnek menni? Nem elképzelhetetlen, de abból ma itthon megélni enyhén szólva nehéz. Szóba került, hogy esetleg kimegyek Heni mellé Amerikába, de ugye most Szegeden beszélgetünk...
{p}
Adrienn azt mondja: egész életében, illetve mind a 17, teremben eltöltött éve alatt igazából szerelemből tornászott. Legalábbis úgy érzi. Sohasem azért gyűrte magát szereken, hogy meggazdagodjon belőle. Pályafutása tényleg úgy szakadt félbe, mint egy nagy szerelem. Akár lelki sebek közepette, akár némi hiányérzettel - gondoljunk csak a sydneyi zuhanásra. (Lehetne másra is. Mindenesetre, csak a szépre akar emlékezni.)
- Utólag visszatekintve önmagában arra is büszke lehetek, hogy jó néhány világversenyen ott lehettem! Volt benne jó is, rossz is. De ha az embert jó fából faragták, a rosszat hamarabb el tudja felejteni. Szeretném már látni az utódomat. De ez ne tűnjön úgy, hogy savanyú a szőlő, hiszen 2002 szeptemberében minden erőmmel készültem a világbajnokságra, amikor úgy alakultak a dolgok, hogy hirtelen befejeztem. Nem szeretnék erről beszélni, hiszen nem csupán a sportot érinti. Persze egy sérülésem is közrejátszott. Maradt tehát az atlantai 9. hely csapatban és az Európa-bajnoki nyolcadik hely Párizsban. Egyelőre nincs jobb másnak sem.
Két évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy ezt a mondatot akár ilyen tényszerűen leírhatjuk, legfeljebb sejtettük. Egy sor sportághoz hasonlóan lejtőre került a női torna is. Akad élvonalbeli szakosztály, ahol egyetlenegy (!) edző dolgozik. A sportvezetés első embere, Ábrahám Attila azt mondja, nemcsak sportnemzetnek kell lennünk, hanem sportoló nemzetnek is. A legfőbb tanácsadó testület, a Nemzeti Sporttanács - mellesleg ezzel nincs egyedül - erre azt feleli, a versenysportra nagyon kevés pénz jut a költségvetés szerint.
De ez már nem Nyeste Adrienn történetéhez tartozik.