Szorosra varrt zsebbel

Bizony meglehetősen szkeptikussá váltak mostanában az emberek. Hol van már a '89-es, Erdélyt segítő nagy lendület, amikor falunkból a forradalom napjaiban két megrakott pótos teherautó vitte Romániába az élelmiszert, a ruhát, a gyógyszert..? Az anyaország polgárainak nagy része mostanában a hozzánk érkező erdélyiekben, kárpátaljaiakban csak olcsó, kiszolgáltatott munkaerőt (napszámost) lát, akiket ha hivatalosan alkalmaznak is, bejelentett keresetük legfeljebb a minimálbér lehet.
De ez csak a felszín. Ha az elmúlt napok pró és kontra érveit meghallgattuk, kiderülhetett: voltaképpen az sem igazán világos, mire is szavazunk. Vagyis mi lesz abban a bizonyos törvényben, amely a kettős állampolgárságról rendelkezik? Mi lesz a joga "másodhonosítású" polgártársainknak?
Egyes vélemények szerint az új státus gyakorlatilag egy európai útlevél kiváltására lesz elegendő, az összes többi ígéret merő, puszta gesztus, amit aprópénzre nemigen lehet váltani. Akkor meg minek ez az egész hajcihő?
Mások szerint viszont az állampolgárság az állampolgárság, és kész. Vagy jár hozzá minden jogosultság - már ha az alkotmány idevonatkozó passzusait is komolyan vesszük -, vagy az egésznek semmi értelme. És ha ez az érvelés igaz, akkor az ellenzők kezében igenis adu az, hogy akkor pontosan mennyibe is kerül ez a magyar államnak. Nekünk, hazai adófizetőknek.
Bár az új állampolgárok ellátása aligha visz majd el évente félezer milliárdot, miként azt a kormánypárt egyik képviselője állította, elbagatellizálni sem lehet a várható összeget - legalábbis az ellenzék a minapi parlamenti vitában úgy érvelt, hogy "ez nem pénzkérdés". Lássuk csak: a magyar állampolgárok alanyi jogon több mint egy tucat különböző juttatásban részesülhetnek. Például nyugdíjban, egészségügyi ellátásban, jövedelempótló és munkanélküli-segélyben, állami felsőoktatásban, eleve jár az útlevél, és megfelelő kereset esetén kedvezményes lakásépítési-vásárlási hitelben is részesülhet a kettős állampolgár. A juttatások igénybevételének alapfeltétele ugyan az állandó magyar lakcím, de ez ma igazából csak technikai jellegű gond: csak egy anyaországi ismerős kell hozzá, aki engedi, hogy a barát vagy rokon bejelentkezhessék hozzá. Ráadásul a hivatalok ma nem nagyon vizsgálgatják, hogy a bejelentett lakcímen valóban ott él-e az illető - a papír, mint tudjuk, türelmes.
A legfontosabb tényezők egyikének számító nyugdíjfizetés ügyében az egyes környékbeli országokkal eltérő megállapodásokat kötöttünk. Szlovákia esetében például annak arányában állja az öregségi juttatás összegét a két állam, hogy hol mennyit dolgozott valaki. Tehát ha valakinek húsz éven át kinn volt munkahelye, húszig meg itthon, akkor a nyugdíja felét északi szomszédunktól, másikat a hazai folyósítótól kapja. Románia és Ukrajna esetében viszont teljes egészében az az ország állja a költségeket, ahova az illető honosítást kapott. Ez a puszta tény rengeteg erdélyi nemzettársunkat csalhatja "hivatalosan" Magyarországra, mert az esetek jelentős számában a mi legminimálisabb folyósítható ellátásunk is jobb (az összeg duplája), mint a romániai lehetőség. Igaz, a nyugdíj esetében szigorúbb az itt élés ellenőrzése, de az esetek többségében ez a gond is viszonylag egyszerűen megoldható.
{p}
Az orvosi ellátásban még egyszerűbb a történet: aki magyar állampolgár és megbetegszik, azt a magyar orvos köteles ellátni, ha van társadalombiztosítási kártyája, ha nincs. A tartósan itthon foglalkoztatottak esetében ez többnyire eleve nem gond, a többiek pedig (például az ideiglenesen, néhány hónapra átköltöző rokonok) az orvossal együttműködve "megoldják" a dolgot. (Csak egy valóban létező magyarországi tb-szám és némi paraszolvencia kérdése az egész.) A lakáshitel esete nem egyszerű ugyan, de elvi akadálya ennek sincs: a bankok általában három feltételt írnak szigorúan elő: az illető legyen magyar állampolgár, rendelkezzen fix (és a bank által látható számlán vezetett) keresettel és az ingatlan határainkon belüli, jelzáloggal terhelhető építmény vagy telek legyen. A mai kínálati piacon, ha ezek megvannak, a bankok ritkán akadékoskodnak tovább - ha az illető nem fizet, viszik a házat, és kész.
Ki merné állítani, hogy mindezek nem kerülnek pénzbe, s erre nem az anyaországban befizetett adóból kell költenie az országnak? (Amiben persze ott van a nálunk dolgozó kettős állampolgárok befizetése is, de a mérlegnek ez a serpenyője sokkal kisebb súlyt tesz ki, mint a korábban emlegetett kifizetések összessége.) Lehet-e még magyar ember az, aki mindezekkel számol és mérlegeli: elbírja most ezt az ország?
Ha meg az emlegetett juttatások igazából nem járnak a határainkon túl rekedt nemzettársainknak, akkor mire ez az egész? Törvénnyel gyártunk majd másodosztályú magyar állampolgárokat, akiknek csak az útlevél jár, és slussz? Ez lenne Trianon lezárása? "Kiáradó lélekkel", de szorosra varrt zsebbel?
Mielőtt az urnákhoz mennénk, talán egyértelművé kéne tenni, valójában mit jelent majd határainkon túl élő testvéreink és mit a mi számunkra a kettős állampolgárság. Addig ugyanis minden elhangzott szó üres locsogás, nem egyéb.