Szupernagyik drótszamáron

Annyi unokám van, mint a rosta lika - élt gyakran a mesebeli fordulattal Karolina néni. A vakítóan kék szemű asszony egy népes és meglehetősen zajos família örök középpontja volt. Egy belvárosi bérház egymás melletti lakásában éltek: a nagyszülők, a két lányuk meg kettejük családja. A hét unoka zaja gyakorta verte fel a közös udvar csendjét. A férfiak ugyan ritkán bírtak szavazati joggal a temperamentumos nagyanyó mellett, de cserébe mindent kézben tartott. Hajnali ötkor kelt, s miközben sült a pogácsa, gyorsan feltette az ebédet, majd kávéval ébresztette a felnőtteket. Iskolatáskát pakolt, öltöztetett, s miután suliba eresztette az összes nebulót, melegítőbe bújt. Lebiciklizett a strandra, tempózott ezer métert, és mire hazaért, már zöldségelhette be a levest, várhatta a csemetéket. "Szabadságot" csak hétvégén kért Karolina. "Ennyi pihenés nekem is jár" - mondogatta, majd túracipőt húzott, és nekivágott a Bükk vagy a Mátra hegyoldalainak.
Először Sári nénit is megmosolyogtam, amikor megláttam a városban ütött-kopott kerékpárjával, amint épp az uszoda felé tekert. Ugyanis jóval túl volt a hetvenen, de ezt egyszerűen nem volt hajlandó tudomásul venni. Napjában legalább négy kilométert futott, de akadt olyan nap, hogy a húsz kilométer sem kottyant meg neki. S ez még csak a "bemelegítés" volt, hiszen igazi erőssége a háromtusa, azaz a triatlon volt. Hétvégén, ha versenyt hirdettek akár az ország másik szegletében is, harsogó színű trikót húzott, lábát szűk nadrágba bújtatta, és csibészes mosollyal állt rajthoz. Aztán mindent bele, teljes erőbedobással futott, kerékpározott, úszott, majd jókat bohóckodott a barátaival. "Mellesleg" begyűjtötte korosztályában az Európa-bajnoki címet is, de mindez mintha csak játék lett volna neki. Épp tíz éve, amikor először rendezték meg a gellérthegyi csúcsfutást, Sári néni sem hiányzott a mezőnyből. S csak azért nem ő számított a legidősebb indulónak, mert egy nyolcvanhat esztendős öregúr is nekidurálta magát a távnak. A két "veterán" kapva kapott a találkozáson: a hegycsúcsra érve még arra is volt energiájuk, hogy hatalmas táncbemutatót tartsanak zöldfülű sporttársaiknak.
Szupernagyi, így hívták Egerben. Tyúkanyó módjára gyűjtötte maga köré a huszonéves sportoló fiúkat-lányokat, és óriási palacsintapartikat rendezett nekik. A lakásban, ahol egyedül élt, ilyenkor két tucat éhes vendég szorongott, ő meg csak kente a lekvárt, keverte a túrót lankadatlanul. Sajgó hátról és fájó visszerekről sosem esett szó. Pityeregni csak egyszer látták az életvidám idős asszonyt. Az egyik reggel ugyanis az történt, hogy mire befejezte a tempózást, a strand előtt a hűlt helyét találta a kerékpárjának. Hogy kinek kellett a kivénhedt drótszamár, sosem derült ki. Sári néni fogadott unokái előbb tűvé tették a várost a kétkerekű után, majd mást gondoltak. Titokban gyűjtést rendeztek, s vettek neki egy sokkal jobb bicajt. Igaz, ezzel nagyot kockáztattak a háromtusa ifjú titánjai. Félő volt, hogy a remek bringa jóvoltából akár őket is maga mögé utasítja a megvigasztalódott egri Szupernagyi.