Újabb rés a kínai falon

Mallorca szigetén, Calvában rendezték az idén a 36. sakkolimpiát, ahová férfi válogatottunk favoritként érkezett, hiszen gondoljuk csak el, hogy a sakkvilágban még ott visszhangzott Lékó Péter Kramnyik elleni páros mérkőzésének híre. S elvégre a két évvel korábbi, bledi olimpia ezüstérmesei is mi lettünk volna? Aztán a fiaink úgy leégtek, mint a törökbálinti petárdaraktár.

EgyébPalágyi Béla2004. 11. 12. péntek2004. 11. 12.
Újabb rés a kínai falon


Magyarázat van bőven: Bledben még Lékó Péter és Polgár Zsuzsa is ott volt a csapatban, velük pedig egyetlen ponttal szorultunk az oroszok mögé. De azért a mostani 31. hely még így is történelmi mélypont.
Az oroszok ezúttal nem tudtak győzni, ők egy Kramnyiknyi és egy Kaszparovnyi előnyt adtak a világnak, és ez azért sok volt. Az orosz hegemónia pedig ebben a sportágban olyan hosszú és áttörhetetlen, akár a kínai fal. Csak Portischéknak sikerült áthatolniuk rajta 1978-ban, amikor a magyar sakksport legnagyobb sikerét elérve olimpiai bajnoki címet szereztek. És most az ukránoknak, akik tíz győzelemmel és négy döntetlennel nyerték el a Hamilton-Russel aranykupát.
Nem ígért persze nekünk valami sok jót ez a mallorcai kiruccanás, hiszen a plovdivi Eb huszadik helye, no meg a németek elleni páros versenyen elszenvedett méretes zakó Kállai Gábor csapatkapitány homlokán elmélyítette a ráncokat; de a harmincon túli helyezésre még ő sem gondolt. Vagy vereségre a macedónoktól, akik ellen a Keleti pályaudvar előtti tér válogatottja is jó lenne egy remire.Csapatunkat erősítette egy ifjúsági világbajnok is a paksi Ács Péter személyében, akitől jómagam azt vártam, számára ez a világverseny lesz az alkalom arra, hogy a felnőttek között is letegye a névjegyét. Nem ismeretlen ugyan a fiatalember, hiszen ott volt már Bledben is, az ezüstérmes csapatban, volt ezüstérmes az országos felnőtt bajnokságon, és olyasmivel dicsekedhet, amivel csak kevesen: 2003-ban legyőzte Lékó Pétert, sőt azon a versenyen ötvenszázalékos teljesítménnyel végzett a világ legjobbjai között. De a "nagy durranásra" itt lett volna az alakalom. Hogy miért nem sikerült? Péter szerint Bledben hat emberből három csúcsformában játszott, három pedig hozta a saját formáját. A hat versenyzőből öt ranglistapontot vesztett, miközben ő mint a legjobb pontszerző egy kevéssel gyarapította pontjai számát, de emlékezeteset ő sem produkált. Nem volt szerencsés, hogy csapatunkat a 15. helyre rangsorolták; és aztán ott volt az utolsó forduló a Fülöp-szigetek ellen. Ha 3-1- re megverjük őket, a 12. helyen végezünk, ha pedig 3,5-0,5-re, akkor a nyolcadikok; ám, mint tudjuk, ez sem sikerült.
{p}
Ami az ifjúsági világbajnokunk pályaívét illeti, a szimpatikus paksi fiatalember ma már Pesten él, általános vállalkozási főiskolára jár, a nemzetközi kapcsolatok szakra, nyelveket tanul, csapatbajnoki meccseket játszik itthon és a Bundesligában, Eppingenben. Így tudja fenntartani magát, biztosítani a tanuláshoz az anyagi alapokat anélkül, hogy a szüleit terhelné vele. Ami pedig a formáját illeti, az nem valami kirobbanó. Talán túl gyors volt az eddigi fejlődése; mindenesetre jelenleg azon dolgozik, hogy kikerüljön a hullámvölgyből, amelyben érzi magát. Senki nem tudja, mi a leszálló ág magyarázata, miként azt sem, hogy mitől került ifjúságiként a világ tetejére.
Kíváncsi voltam, mit jelent az a sakkban, ha valaki nincs formában. Elnézi a vezérét, nem tud egy stratégiát kiötleni, nem elevenednek meg az elméleti sztereotípiák? Ács Péter szerint a koncentrálóképesség szenved csorbát, amikor formán kívül van a versenyző. Agyban nincs annyira ott a meccsen, lassabban lépeget, megkísérti az időzavar, ami újabb konfliktusok forrása. Egy versenyre mindig hónapokat, heteket készül a sakkozó. A megnyitások, a kis csapdák szerepelnek a fegyvertárban, melyekkel rákényszeríti akaratát az ellenfélre. Ha megy a szekér... Ha nem, akkor minden visszájára fordul. A szemben ülő kerül nyeregbe, és futni kell az események után.
Hát valahogy így voltak a mi fiaink Mallorcán. A hely egyébként csodálatos, a szervezés azonban nem közelítette meg a bledi olimpiáét. Ezt az ítéletet alighanem a hangulat mondatta a sakkozóval, hiszen második helyet ünnepelni, vagy a 31. helyezés miatt magyarázkodni, nem ugyanaz. Ács Péter csúcsformájában Lékó Péter, Polgár Zsuzsa és Almási Zoltán után a negyedik volt a hazai ranglistán. Most, ha jól számolja, a tizenegyedik. Itt húzza meg azt a vonalat, ameddig a hullámvölgy leért, szerinte ettől kezdve felívelés következik. Még szerencse, hogy sportágában van kihez mérnie magát. Mondjuk, ahhoz a Lékó Péterhez, aki felett nemrég egy rangos versenyen diadalmaskodott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek