Anyanyelvi őrjárat

Amikor számítógépem elé ültem, hogy megírjam lapunk ünnepi számába szánt cikkemet, már egyáltalán nem volt kérdéses számomra, hogy miről írjak, miről kell írnom. Mert igaz ugyan, hogy ezernyi más témán kívül akár a karácsony, akár a szilveszter, akár az újév (vagy az új év) mindenképpen érdemes arra, hogy egy épp ebben az időszakban megjelenő cikknek tárgya legyen, most azonban mindezeket kiszorítja egy olyan nagy horderejű esemény, amely az idén ment végbe, s amelynek nyomán újra kell gondolnunk anyanyelvünkhöz való viszonyunkat s ezzel együtt anyanyelv-ápolási teendőinket is. Az esemény, mint ezt olvasóink a cím alapján már tudják, az, hogy ez év májusától az Európai Unió teljes jogú tagjai vagyunk, ami pedig teendőinket illeti, nos, a továbbiakban éppen azokról szólok; mindegyikről egy-két mondat erejéig.
Kezdem az iskolával! Iskolai oktatásunkban szükségszerűen egyre inkább előtérbe kerül az idegen nyelveknek, főleg az angolnak az eddiginél jóval erőteljesebb oktatása. Ezt csak helyeselhetjük, mert e nélkül nem tudnánk helytállni az uniós népek versenyében, amelyben jelenleg, sajnos, mi vagyunk a sereghajtók. Még a velünk együtt az EU-ba bekerült új tagok is mind jobban állnak nálunk nyelvtudás dolgában. De arra nagyon kell figyelnünk, nehogy ez a nagy idegennyelv-tanulási igyekezet az anyanyelvi oktatás rovására menjen, mert a kettő szorosan összetartozik. Ha rajtam állna, én már most elkezdeném az olyan nyelvtankönyvek készítését, amelyek az eddigieknél jóval következetesebben és rendszeresebben tárják a tanulók elé nyelvünknek a legfontosabb idegen nyelvektől való szerkezeti eltéréseit, ezáltal az idegen nyelv(ek) elsajátítását is megkönnyítve s az anyanyelv sajátságait is jobban tudatosítva.
Az eddiginél jobban kell őrködnünk a kereskedelmi és gazdasági élet nyelvének, nyelvhasználatának épségén. 2003 januárjában hatályba lépett az a bizonyos reklámnyelvtörvény, amely nem tiltja ugyan az idegen nyelvű reklámok, üzleti megnevezések, közérdekű feliratok közzétételét, de előírja, hogy a megnevezéseknek, reklámoknak, feliratoknak magyar nyelven is mellettük kell lenniük. Ez a törvény már érezteti is hatását. El kell érnünk, hogy egyre jobban töltse be rendeltetését.
Különös gondot kell fordítanunk a tudományok, tudományágak, szakmák nyelvhasználatára! A tudományok fejlődése napjaink informatikai forradalmának hatására sokkal gyorsabb ütemű, mint korábban volt. Mostantól szinte folyamatos szakmai nyelvújítás szükséges ahhoz, hogy a tudományokat ötven vagy ötszáz év múlva is lehessen magyar nyelven is művelni. A felvilágosodás kori Bessenyei György több mint két évszázaddal ezelőtti megállapítása ("Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem"), ma is érvényes és időszerű.
Végül pedig mindnyájunknak kötelességünk őrizni azt a nyelvet, amelyet elődeinktől örököltünk. Őrizni, mert ebben a nyelvben benne van az egész múltunk, az egész történelmünk. Őrizni a szólásainkat, amelyekből feltárul őseink egész élete; a nagyurak hatalmaskodása (pl. a maga malmára hajtja a vizet) éppúgy, mint egy-egy régi temetkezési szokás (kirántják alóla a gyékényt) emléke. Őrizni hagyományainkat a népi mondókáktól a történelmi mondákig, hiedelmeinket, népszokásainkat az időjósló rigmusoktól a betlehemezés és lucázás szokásáig. Örizni magát gyönyörű anyanyelvünket, amelyről Jókai Mór, akinek ez év májusában volt halála századik évfordulója, egy verses prológusban így írt:
"Egy kincse van minden nemzetnek adva / Míg azt megőrzi híven, addig él. / E kincs neve az édes anyanyelv."