Bestia bestia ellen

Az állatvilág legfélelmetesebb ragadozói a technikai eljárások és a természetből vett minták elegyítése által kelnek életre a sorozatban. A különféle technikákkal készített másolatokat egy természettudósokból álló csoport tervezi, építi és teszteli speciális műhelyében. A vállalkozás érdekessége, hogy egyedeik sok esetben talán nem is találkozhatnának egymással természetes élőhelyükön. A csoport úgynevezett rekonstrukciós folyamatokkal mutatja be a létrehozott állatok megmérkőzését egymással. Az élőlények másaihoz a fémvázra rétegenként építik rá a csontokat, izmokat és a bőrt. A megalkotott kibernetikus másolatok számítógéppel állnak kapcsolatban, amely a vadállatok virtuális összecsapásait irányítja.
Az ily módon felépített világban egyik állat sem élvez nagyobb előnyt a másiknál, tehát a viadalok kimenetele pusztán tudományos számítások alapján dől el. Összehangolják az állatoknak a harchoz szükséges képességeit, eszközeit és sebezhetőségüket a fizikai erőnlétükkel, méretükkel és agresszivitásukkal. A kibernetikus állatok harcából kiderül, melyikük győzedelmeskedne, ha összetalálkoznának a vadonban.
A virtuális csaták sorozata az oroszlán és a tigris közelharcával kezdődik. A további részekben többek között a kibernetikus víziló a pörölycápával küzd meg.
A kibernetikus mintául szolgáló nílusi víziló egykor Afrika Szaharától délre eső vidékén élt. Azóta élőterülete jelentősen beszűkült (valaha még Európában is előfordult). Manapság Afrika tavaiban, nagyobb, gyenge sodrású folyamaiban, illetőleg azok partjai mentén él. Noha nílusi vízilónak nevezzük, a Nílusból már régen kipusztult.  Testhossza elérheti a négy és fél métert, marmagassága a másfél métert, súlya a négy és fél tonnát. A csapatosan élő, nagytestű, vastag és kemény bőrű állatok csaknem teljesen szőrtelenek. Szemfogaik nagy agyarakká módosultak, amelyek súlya egyenként elérheti a három kilogrammot, hossza a 25-30 centimétert. A csontfaragók gyakran elefántcsont vagy rozmáragyar helyett használják alapanyagként.
{p}
A vízilovak a nappal nagy részét alvással töltik a vízben, csak az orrnyílásuk, szemük és fülük látszik ki. Éjjel elhagyják a folyót, hogy legeljenek. Az év minden szakában szaporodnak. Az egyetlen borjú (ritkán előfordulhatnak ikrek is) nyolc hónapos vemhesség után születik. Az utódok a vízben jönnek világra, torpedószerűen kilökődve anyjuk testéből. Az újszülöttek úsznak, mielőtt még járni tudnának, és a víz alatt szopnak. (A budapesti állatkertben megfigyeltek olyan esetet is, amikor a borjú a parton szopott.) Természetes környezetükben  átlagos élettartamuk 41 év. Sok más állatfajjal ellentétben fogságban is rendszeresen szaporodnak. A nílusi víziló teste messzemenően alkalmazkodott a vízi életmódhoz. Szemei és orrnyílásai a feje tetején vannak, így nem kell kiemelnie fejét a vízből, ha levegőt akar venni vagy körül akar nézni. Külleme folytán első látásra lomhának tűnhet, valójában azonban még a szárazföldön is fürge mozgásra képes. Neve ellenére nem a lovakkal, hanem a sertésfélékkel áll közelebbi rokonságban. Erre utal a vízilóbikák jellegzetes, röfögésre emlékeztető hangja is.A filmsorozatban a kibernetikus víziló a kibernetikus pörölycápával folytat ádáz küzdelmet. Egy félelmetes tengeri ragadozóval, amelynek mintaadója a trópusi és szubtrópusi tengerek part közeli vizeiben honos.  A pörölycápa testsúlya 90 és 230 kiló közötti. Különleges alakú testéről ismerhető fel: pofája szélesebb, mint a testhossza. Hímjei körülbelül 210 centiméter hosszúak és kilencven kilogramm súlyúak, a nőstények hozzávetőleg három és fél méteresek és 230 kilósak. Az állat felső állkapcsa széles, háromszög alakú, és sűrűn fogazott. Alsó állkapcsa keskenyebb, azon kisebbek a fogak. Ez a veszedelmes tengeri ragadozó általában halakat, rájákat, teknősöket, madarakat, tüskésbőrűeket, puhatestűeket és delfineket fogyaszt. Gyomrában emberi maradványoktól kezdve vízilovakig mindenfélét felleltek már. A pörölycápák elevenszülők. A nemzőképességet nyolc- és tízéves koruk közt érik el. Általában a nyári hónapokban párosodnak, és az újszülöttek hozzávetőleg 10-11 hónappal később születnek meg. Hosszuk ekkor 35-80 centiméter közötti. Kedvelt szülőhelyeik a folyótorkolatok. A legtöbb egyed nem vándorol, de vannak olyan dél-amerikai példányok is, amelyek több ezer mérföldet tesznek meg az Amazonastól az Atlanti-óceánig. A rájuk leselkedő legnagyobb veszély az ember, üzletszerűen halásszák. Érdekes, hogy a pörölycápák megmagyarázhatatlan módon vonzódnak az édesvízhez: egyes példányok messze felúsznak a Mississippin vagy az  Amazonason, még a Nicaragua-tóban is is föllelték példányaikat.