Két nyárfa

Megértették egymást. Az asszonyka szoknyája elöl hamarosan rövidülni kezdett. Eleinte sokszor hányt, de nem hagyta el magát. A férfi örült, ragyogó szemmel ment be a városba, hogy elújságolja a komáknak a nagy hírt. Kicsit kapatosan tért haza.
Dolgoztak. Vettek két tehenet.
Még a szülés közeledtével is cipelte az asszony a moslékosvedret, a férje hasztalan kérlelte, hogy vigyázzon magára.
A férfi a vásárba ment, eladta az egyik, addigra jól kihízott disznót. A vevővel áldomást ittak. A doktor szerint egy hét múlva gyerekem születik, emelte a poharát. Fiú lesz, mondta a kocsmában. Ennek örömére kicsit megittasodott. Szekérre ült, hazavitték a lovak.
Az asszony már vajúdott.
A férfi azon nyomban kijózanodott. Akár a fergeteg, úgy hajtott vissza a városba, a rossz dűlőutakon csaknem szétrázódott a szekér. Felültette a bakra a vonakodó orvost, hajszolta a lovakat, hogy még időben a tanyára érjenek. Az eszeveszett vágtában a szekér kisodródott egy élesebb kanyarulatnál, és az árokba zökkent. A férfi dühödten ordított, verte az egyre habosabb lovakat, majd megfenyegette a halálra rémült doktort, aki, mint félénken megjegyezte, inkább gyalog visszament volna a városba, mintsem egy ilyen őrült alakkal kocsikázzon. Végül a lovak kiragadták a szekeret az árokból.
Két fia született.
A férfi roppant büszke volt. Kiállt a tanya elé, és beleüvöltötte az elaggott délutánba.
- Két fiú! Két fiú!
Sokáig járkált a tanyaparlagon, méricskélt, lépegetett, mint aki tervez valamit.  Végül két szép nyárfát ültetett a nagy nap emlékére a tanya elé.
Ragyogott a szemük. Nem beszéltek róla, de boldogok voltak.
Dolgoztak tovább. A férfi naponta küszködött a szűkmarkú földön, de hazatérve gondosan meglocsolta a nyárfákat.
Az asszony hamarosan ismét anyai örömök elé nézett. Aztán ráncok gyűltek a homlokukra. Innen is, onnan is hallották, hogy egyre több embert bevonultatnak. Egyszer hozzájuk is bekopogott a kézbesítő. A férfit is elvitték a háborúba.
Nem jött levél.
Egy-két hónap múlva az egyik sudár nyárfának elszáradt az egyik ága, majd a többi is sorvadt. Ugyanekkor kornyadozni kezdett, majd komolyan megbetegedett az egyik kisfiú. Hamarosan elvitte a torokgyík. Ekkor már a másik nyárfa is pusztulásnak indult. Az aszszony tehetetlenül sírdogált, álmában pedig a férjét szólongatta. Hamarosan a másik gyermekét is eltemette.
Teltek a komor hetek, a fásult hónapok. Amikor eljött az idő, az asszony fiút szült. A tanyaszomszéd felesége segítette világra a kicsit. Szakasztott az apja, mondta a kimerült anyának. Az csak nézte a gyereket, és bólintott.
A férjét soha többé nem látta, halálhírét hozták évek múlva a hazakerült hadifoglyok.
Más idők jöttek, új urakkal. Mi egy új világot építünk, mondogatták. A tanyát és a földet elvették. Egy istállóban húzta meg magát a gyermekkel. Szerette nézni a kisfiát, olyan szépen aludt a jászolban, mint a Kisjézus.
Az asszony a téesz tehenészetében dolgozott. Mire a szövetkezet tönkrement, a sok fejéstől elnyomorodott a keze.
Megöregedett.
Megint új világ jött. A fia visszaváltotta a földjüket, anyja sírt örömében. Motorral kimentek a határba. Alig ismerte meg a környéket, úgy megváltozott. A tanyának sem volt már nyoma. Keresztül-kasul bolyongott a földön.
A két régi nyárfa csonkjait kereste.