Morzsányi emlékek

Néhányan már türelmesen ülnek a társalgóban, ódon bútorok, szebb napokat látott olajfestmények között. A kanapén magas, csontos nő ül, egykori zongoratanárnő. Mereven és némán néz maga elé, mint aki kitartóan vár valamire. A többiek - ki versengve, ki tartózkodóan - belevágnak a történetükbe. Egykori színésznők, operaénekesek, lokáltáncosnők és öltöztetők merülnek a múltba az Ódry Árpád Színészotthonban. Úgy készültek erre a beszélgetésre, mint valami fellépésre.- Fürge vagyok és vidám. Mindennap leszaladok a piacra, hogy gyümölcsöt és virágot vegyek - ragadja magához a szót Eötvös Erzsi. A többiek csak Mütyikének szólítják. Most lesz 85 éves, de nemrég még idegenvezetőt játszott az Argo című filmben. A sztori szerint egy kínai csoportot kalauzolt egy jégbarlangban, s bár mindenki didergett, ő kibírta a forgatást egy szál piros blézerben.

Egyenes derékkal
- Csak nyugodtan beszélj a többiekkel, én ráérek - int arisztokratikusan Fáy Erzsébet, az egykori operaénekesnő. Hajdan Éjkirálynő volt a Varázsfuvolában, most egyenes derékkal ül egy kecsesre faragott székben. Száját gondosan kirúzsozta, mit számít, hogy már elmúlt 91 éves... Meséli, mindig órát lehetett igazítani hozzá, olyan pontos volt. Soha egyetlen fellépést sem mondott le, a betegség is messze elkerülte. Hetvenhat évesen még a színpadon állt, s koloratúrszopránja úgy csengett, akár fénykorában. Ma is, itt az otthonban, házi koncerteket szervez, ne peregjenek egyhangúan a napok.
- Kínos ilyesmit mondani, de óriási sikereim voltak - mosolyodik el.

Egy gyerek
Az ura szobrászművész volt, huszonhat évig éltek együtt a legnagyobb egyetértésben, mígnem a férfi 1966-ban meghalt. Hirtelen, mindössze kilenc perc alatt. Az asszony magára maradt.
- Kellett volna egy gyerek. Ám ehhez az egyhez gyáva voltam, féltem a szüléstől. Az unokahúgom unokája az egyetlen rokonom, ő tartja bennem a lelket - teszi félre az énekesnő a megsárgult fényképeket, színlapokat. Fél füllel már a telefont figyeli, hátha épp a kislány hívja.
- Aranyvágónő voltam. Huszonnégy karátos puha laparannyal dolgoztam - lép hozzám egy vékonyka asszony, tekintete a semmibe réved. Előbb 83, majd néhány perccel később 52 évesnek vallja magát. Öltöztetőnő volt az operettszínházban, súgják oda a gondozónők, ám a néni emlékezete mindebből egy morzsányit sem őrzött meg.
{p}
Nem fogadta meg Csortos intelmét
- Nyuszika, hozd közelebb azt a széket. Egy kis konyak? De csak stikában... - ültet le a szobájában Pápai Erzsi Jászai-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja. - Én csak ideiglenesen vagyok itt, már hatodik éve. Miután a férjem, Ráday Imre meghalt, nem tudtam egyedül megmaradni a lakásban. Gyönyörű házasság volt a miénk. Imrének csodálatos kölyöklelke volt, sosem zavart, hogy harminc évvel idősebb nálam. Hogy pontosan mikor halt meg? Nézd meg a lexikonban! - kacsint egyet, és szinte nem hagy szóhoz jutni, mert egyik anekdotáját másikba öltve mesél. Előbb földbirtokos nagyapjáról, Pápai Lajosról, aki kitagadta tizenkettedik gyermekét, Gyulát, mert a fia hátat fordított a földnek, s feljött Pestre taxisofőrnek.
- Apám tüneményes volt, szőke, kék szemű, sasorrú, imádták a nők. Anyám dunavecsei parasztlány, amolyan töltött galamb, természetes ésszel megáldva. S tessék, ettől a két szép embertől születtem én, egy kripli. Ezzel az elrajzolt arcommal - vágja a grimaszt, csakhogy szórakoztasson.
Hiába, a vérében van, még csak ötéves volt, amikor az anyukája szépen felöltöztette, s elvitte Lakner bácsi gyermekszínházába. Oda, ahol előtte Ruttkai Éva is próbálgatta a világot jelentő deszkákat. Tizenegy éves volt Pápai Erzsi, amikor az Operettszínházban a Pál utcai fiúkat adták.
- Egyszálbél gyerek voltam, Nemecsek szerepét osztották rám. Előadás után tele volt a Mozsár utca rajongó gyerekekkel, akik várták a főszereplőt. Én meg jöttem a hosszú hajammal, lányruhában. Húztam el a csíkot mellettük, nehogy meglássanak, és csalódást okozzak - kuncog ma is a csínyen.
Közben behozzák az ebédjét, a levesbe épp csak belekanalaz, a gombóchoz hozzá sem nyúl. Sosem szeretett enni, legfeljebb ha valami izgalmasat adtak, mondjuk lazacot, magyarázza, s feljebb húzza a melegítőnadrágját.
- Négy férjem volt, az elsőtől, a nőgyógyásztól született a lányom - ugrunk előre néhány évtizedet. - Előző este még játszottam. A harmadik felvonásban rosszul lettem, nyílt színen elment a magzatvíz. A taps után a színház kocsija azonnal bevitt a kilinikára, és hajnalban meglett a baba. A kislányt anyám nevelte. Én sosem éltem együtt a gyerekkel, nem volt mikor. Amikor az ember benne van, nem is furcsállja. Reggel héttől éjszakáig rohantam, hiszen ott volt a szinkron, a rádió, a film, a televízió, sőt még a férj is. A kollégákkal egész nap fáradtak voltunk és szentségeltünk. Szép volt, de igaz se volt... - derül fel az arca.
{p}
A lehengerlő Gobbi Hildát emlegeti aztán, aki férfiingben, nadrágban járt, s az ajtóban előreengedte a nőket. Ő volt az, aki megalakította az első színészotthont.
- Hilda jó pár idős vidéki színésznőért engem küldött le vidékre. Parasztházak végében, sebtiben összetákolt sufnikból szedtem össze őket. A család elhagyta őket vagy elhaltak mellőlük. S a pályája alatt egyikük sem teremtette meg a későbbi anyagi biztonságát. Ha tapsol a közönség, ki a fene gondol arra, hogy mi lesz idős korában? - nyúl újabb cigaretta után a színésznő. - A test is öregszik, de a lélek fáradtsága erősebb. Engem is csak az éltet, hogy még valaki ismeri a nevemet...- nyúlik meg egy pillanatra az arca, aztán búcsúzóul újabb anekdotát húz elő.
- Még kislány voltam, amikor a szigorú Csortos Gyulával játszottam egy filmben. A forgatókönyv szerint Csortosnak meg kellett volna fognia a kezemet, s az ölébe ültetnie. Ez a hatalmas ember azonban rám nézett, s kellő undorral azt mondta: - Én? Ölbe? Őt? Legalább tiszta az alsóneműje? Ekkora sértést én sem tűrhettem, felrántottam a szoknyám, s mielőtt elrohantam volna, megmutattam: - Kérem, nekem mindig tiszta! A harmadik forgatási napon Csortos kinn ült a kertben, én meg lakkcipősen, rakott szoknyásan beleugrottam egy közeli homokbuckába. - Kérem, jöjjön ide! - szólt oda nekem, s leültetett maga mellé a padra. - Kérem, ha maga felnő, színésznő akar lenni? - érdeklődött, én pedig igennel feleltem. Mire így folytatta: - Kérem, én ez alatt a néhány nap alatt megszerettem magát, s ezért féltem. Ez a pálya ugyanis csodálatos, de mérhetetlenül kegyetlen.
- A mai napig ezzel a mottóval élek - tér vissza a jelenbe a hetvenéves Pápai Erzsi. S addig nyaggat, míg legyűröm mindkét megdermedt szilvás gombócot...