Sebestyén Márta angyalszárnyai

Sebestyén Mártát először egy kalocsai folklórfesztiválon hallottam-láttam énekelni, a Repülj madár, repülj... kezdetű népdalt adta elő. A szabadtéri színpadról messzire szállt a hangja. Másnap beszereztem az összes fellelhető Muzsikás-lemezt, és ronggyá hallgattam őket.
Közben Márti - nemkülönben a zenekar - világhírű lett, nincs olyan hely a földkerekségen, ahol ne lépett volna fel, s mindenhol hangos ünnepléssel fogadták. Véletlenül rátaláltak a filmesek egy lemezére, és kiválasztották legszebb dalát Az angol beteg című mozihoz, amely aztán Oscar-díjat kapott. Felfigyelt hangjára a world music jeles képviselője, a Deep Forest. Nem is tudott róla, hogy felhasználták énekét, s a zenészeket Grammy-díjjal jutalmazták - miközben Mártának vitathatatlan része van a sikerben. Legendás személyiségekkel találkozott, Károly herceggel kétszer is összehozta a sors, a brit trónörökös személyesen kérte, hogy küldjön neki lemezt, egy tőle kapott levélből meg az derül ki, hogy imádja Márta énekét és a magyar népzenét.
Sokat számítanak a gyökerek. Édesanyja, Sebestyénné Farkas Ilona a békéstarhosi énekesiskola egyik első diákja volt, később pedig Kodály-növendék a Zeneakadémián. És hát Márti tanárai! A zenei óvodában Forrai Katalin csoportjába járt, iskoláiban szintén nagyszerű pedagógusok - köztük Lukin László - tanították.
- Mi még kézmozdulatok segítségével és akusztikus hanghatások kíséretével tanultunk meg olvasni és írni, hetek alatt - meséli az énekesnő. - Ma is sokkal könnyebben megjegyzem szolmizálva a számokat; telefonszámaimat, pin-kódjaimat csak így tárolom. Szolmizációs hangok szólnak a hangpostámon, lakásom üzenetrögzítőjén pedig énekelve fogadom a hívót.
Szépen felöltözteti a lelkét, aki kiáll a színpadra, ahogy az élményt befogadó hallgatóság is. Sebestyén Márta életében számos olyan emlékezetes pillanat van, amelyek azon túl, hogy erőt adtak neki a továbbiakhoz, lelkileg is magasba emelték. Egy jaroslawi templom kellős közepén gyertyákkal körülvéve az oltárral szemben énekelt - olyan misztikus volt, hogy mindenki könnyezett. Járt a japán ősi császárváros, Nara Buddha-szentélyében, s az ottani szerepléséről készült tévéfelvételeket hónapokig adták a japán légijáratokon. A távol-keleti országban egyébként óriási kultusza van a magyar népzenének, bármilyen különösnek tűnik, nemrég még versenyt is rendeztek kalotaszegi legényesből.
- Nem tudom, miért fontosabb külföldön a magyar népzene... - mélázik el Sebestyén Márta. - Azt szeretném, ha beépülne az emberek lelkébe idehaza is! Mint ahogyan az íreknél történik. De nálunk sok tekintetben óriási a lemaradás. Például a hazai lemezfelvételeim jogaival nem én rendelkezem, egy fillért nem kapok a régebbi anyagok újbóli kiadásáért. Sokan azt gondolják, hogy felvet a pénz, pedig ez egyáltalán nem igaz. Két gyermekemmel és édesanyámmal szűkös körülmények között élünk egy másfél szobás lakásban, együtt nem tudunk leülni az ebédlőasztalhoz. Csak az vigasztal valamelyest, hogy a Várban van a lakásunk. Mondhatnám, hogy ezek nem érdekelnek, de azért boszszantanak, mert közben mindenki belőlem akar dicsőséget szerezni.
{p}
Van azonban másfajta fizetség bőven. Márta nemrég Londonban, a Royal Festival Hallban lépett fel a Magyar Magic zárórendezvényén. A melléje rendelt színes bőrű öltöztetőre elementáris erővel hatott az éneke. Azt írta: akkor van értelme a munkájának, ha ilyen emberekkel találkozik. Elgondolkodtató a párizsi történet is: egy ott élő német azért tanult meg magyarul, hogy értse a Muzsikás dalainak szövegét. Legutóbb virágcsokrot küldött az öltözőbe, a kísérőlevélben ez állt: "Ha a Magyarbecei öreg csárdást hallgatom, mindig sírnom kell, olyan szép."
- A muzsika s az emberi énekhang olyan lelki húrokat pendít meg, ami semmi mással nem pótolható - fogalmaz Márti. - Nincs az a kőszívű ember, aki ne rendülne meg Mozart Requiemjét hallgatva... Életem első bakelitlemezét egy népdalversenyen nyertem. Ezen úgy énekel egy csángó asszony, hogy ha csak rágondolok a hangjára, még ma is sírhatnékom támad. Huszonöt év múlva sikerült személyesen találkoznom a nénivel, és elmeséltem neki, hogy végig velem élt, a hangja által. Ezt ő is megkönnyezte. Elmesélek még egy személyes emléket. Édesapámat a nyáron vesztettük el. Igazából soha nem lelkesedett azért, hogy nekem is a zene lett a mindenem, nem is hallott soha koncerten. Temetésén énekeltem először és utoljára apámnak: vigye magával a hangomat.
Régi karácsonyok kerülnek szóba. Hajdanán megilletődötten álltak a feldíszített fenyőfa mellett a Sebestyén testvérek, és csillogott a szemük a pislákoló gyertyafénynél. Márti sehogy sem tudta elképzelni, hogyan repül be az angyal az első emeleti ablakon, azt meg végképp nem értette, miért mindig idős nagyanyja veszi észre legelőször. Minden jeles ünnepen kistestvért kért; s egyszer ez is teljesült.
Hadd legyen személyes hangú a befejezés. Sebestyén Márta talán legszebb, Repülj madár, repülj... kezdetű dalát énekelte a lányom zeneiskolai fellépéseken. Elfogultan néztem, persze. Gondolva Márti régi-régi bűvöletére. S most a lányom varázsol el ugyanazzal a számmal. Hevesebben ver a szívem, ott a gombóc a torkomban. Különösen azért, mert a dal egyik sora betegségből gyógyult gyermekünk énekével még meghatóbb, életem legszebb pillanatai közé tartozik - most már.

Albumos kislány
1974 nyarán gyerekkórus tagjaként Sebestyén Márta is szerepelt a Margitszigeti Szabadtéri Színpad Mefistofale című opera-előadásában, melyet Lamberto Gardelli vezényelt, s a címszerepet Jevgenyij Nyesztyerenko alakította, akitől dedikált lemeze is van. Márti készített egy kottás, rajzos, fényképes albumot, benne a produkció kapcsán született élményeivel, apró dokumentumokkal. A legvégén önmagát örökítette meg, angyalszárnyakkal, mint aki a boldogságtól elrepülni készül. Féltett kincse ez a füzet. Aztán hosszú évek múlva Békéstarhoson újból találkozott Nyesztyerenkóval, aki jól emlékezett az "albumos kislányra", ám ezúttal Márti dedikálta neki a saját lemezét.