Szülőszomorító kamaszkeservek

Két világban - a gyerek- és a felnőttvilágban, az ösztönös és a tudatos világban - él egyszerre, hatalmas, viharos, külső-belső feszültségben. Így az ifjonc serdülőkora nemegyszer a család számára is kemény, idegőrlő, szeretetpróbáló éveket hoz. Bár nem szükségszerűen, de ebben az időszakban a szülő-gyerek konfliktusok megszaporodnak. (Hej, de tengernyi kamaszpanasz, szülősirám tör föl a szenvedő felekből, amikor vérlázítóan éles "generációs párharc" robban ki!) Az alábbiakban tinédzser riportalanyaim és "őseik" vallanak - mély őszinteséggel, jó humorral - keserédes tapasztalataikról, e gyönyörű-gyötrelmes kamaszkor örömteli pillanatairól, ádáz harcairól, nehézségeiről.
Kamaszpanasz: "Hajjaj, ostromolják a világomat!"
- Tulajdonképpen nincs okom panaszra. A családom szerető, figyelmes, gondoskodó... - mondja leplezetlen büszkeséggel a szimpatikus, okos tekintetű Dávid. - És mégis! Ez hol megnyugtató, hol iszonyúan idegesítő. Tartsál hálátlan, elkényeztetett sihedernek, de egyre gyakrabban érzem ez utóbbit! Hogy terhes a mindig éber, ugrásra kész jelenlétük, a folytonos faggatózásaik. Dühít, amikor aprólékos részletességgel be kell számolnom az iskolai történésekről, a délutáni programjaimról, a baráti társaságomról. Rosszul viselem, ha ellenőriznek, nyomoznak utánam. Ilyenkor bennem toporzékolva, riadtan ordít valami: "Hajjaj, ostromolják a külön világomat!" Önállóságra, szabadságra vágyom! Amikor függetlenülési törekvéseimnek hangot adok, azt mondják, szemtelenkedek. Mindig félreértenek, mindig mást értenek...
Szülősirám: "Vigyázat, sündisznóállásból támad!"
- Dávid tizenhat éves, tehát nagyjából az út közepén járunk... - mosolyog Judit, a mama. - Eddig megúsztuk különösebb krízisek, súlyosabb problémák nélkül. A fiam eredményesen tanul, figyelemre méltó sikereket ér el a sportban, megbízható barátok állnak mellette, és most éli át először a "nagy érzést", a szerelmet. Legalábbis azt hiszem... Tudniillik az én korábban nagyon is nyitott, közlékeny, szerelmetes kicsi fiam alaposan megváltozott. Zárkózott, morózus, "majdnem kész" férfi. Ha kedvesen érdeklődöm, hogy mi újság vele, jönnek az ingerült, odavetett tőmondatok: "Semmi! Hagyjál! Hagyjál már békén!" Jaj, ilyenkor nagyon nehéz ám türelmes, empatikus szülőnek maradni, mert meglódul bennem a vér, és sikítófrászt tudnék kapni! Dávid mostanság "sündisznózik", azaz sündisznóállásból támad: minden lehetséges tüskéjét a külvilág, elsősorban a családtagjai felé mereszti. Megszúr, védekezésből.
{p}
Kamaszpanasz: "A gyermekkor rabságában tartanak!"
- Sokszor kutya nehéz a szülőkkel! - szögezi le határozottan, mélyet sóhajtva Lili, a vagány, tizennyolc éves gimnazista. - Kiosztják egymás között a vezető pozíciókat, ők az abszolút hatalom és tekintély birtokosai, basáskodóan uralkodnak az ember lánya fölött. A papám folyton azt prédikálja: "Első a kötelesség! A kötelesség mindenekfelett!" Ami az ő nyelvén azt jelenti, hogy szerezzem meg a német nyelvvizsgámat (az angol középfokú már megvan!), jussak be valamelyik nívós főiskolára, építsem a jövőmet. De, könyörgöm, én nem vagyok biflázós automata gép, az élet nemcsak az iskoláról és a teljesítményről szól! Halálosan szerelmes vagyok, szórakozni, ábrándozni, élni akarok! Persze az apám rólam alkotott jövőképébe nem fér bele mindez! A szerelmem, akivel most közös életet tervezünk, pláne nem! Viszont én már nem vagyok az a copfos, bűbájos kislány. Kamasz vagyok, sőt lassan nővé érek a felnőttkor küszöbén. Ezt hajtogatom az őseimnek is, amikor arra kérem őket: engedjetek felnőni!
Szülősirám: "Miért az ellenséget látja bennünk?!"
- Én lennék a "zord atya" - mutatkozik be kedvesen Lili papája, Tibor. - Ejnye, be nehéz foglalkozás bakfis lány édesapjának lenni! Mindennapos apró küszködéssel, mérlegeléssel, egyezkedéssel, de persze sok örömmel is jár. Lili csodaszép, eszes, filigrán ifjú hölggyé cseperedett. Csak ne volna olyan konok! Bár sejtem, hogy kitől örökölte... Most például azt vette a fejébe, hogy összeköltözik a barátjával. Az érettségi, a továbbtanulás évében! Persze óriási patáliát csaptam, kereken megtiltottam. Nem igazán szívelem azt a srácot, bár nem tudom okát adni, hogy miért. Erre a lányom zokogva elrohant, miközben azt kiabálta, hogy tönkreteszem az életét. Csak remélni tudom, hogy idővel megszelídül a benne tomboló vadóc, s akkor majd nem ellenséget, hanem szövetségest lát bennem, bennünk. És megérti, hogy mindez nem ellene, hanem érte történik.

Mázsás teher
- A legújabb amerikai kutatások azt bizonyítják, hogy a serdülőkor nem feltétlenül a "generációs válság" időszaka. Bár sok ilyenkor a vita, az összetűzés, a szülők és a gyerekeik magatartásformája és belső értékrendje mégis jobban hasonlít egymásra, mint a gyerekeké és a barátaiké - magyarázza Hajnal Ágnes pszichológus, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola pszichológia tanszékének vezetője. - A kamasz függetlenedési törekvéseivel önállóságát, autonómiáját hangsúlyozza. Ha a szülő állandóan tilt, ellenőriz, korlátozni akar, akkor a legkisebb konfliktusokat is felduzzasztja, és keservesen megnehezíti a felnőttkorba való átmenetet. Fontos, hogy teret adjunk a lázadásnak! Ha például a tinédzser a szakadt farmert favorizálja és a haját bíborpirosra akarja festetni, hát egészségére! Hagyjuk! A szülői felügyeletet és tekintélyt az élet alapvetően fontos területeire kell redukálni, úgymint iskola-, pálya-, párválasztás. A kamaszkor nem csupán a szülőknek, de a serdülőknek is komoly krízis, mázsás teher lehet. Azonban a feltétlen kölcsönös elfogadás és szeretet megszabadíthat e terhek egy jelentős súlyától.