Túl a történelmi pillanatokon

Különös dolgokat képes művelni a fejlődés. Világok, színek, hangulatok tűnnek el, hogy újak, színesebbek, szürkébbek, de mindenképpen mások szülessenek. A legérdekesebb, hogy az átmenet sohasem egyik percről a másikra megy végbe: a történelmi pillanat akár évtizedekig is eltarthat. És ezekben a történelmi pillanatokban egyszerre van jelen a régmúlt és az eljövendő még formálatlan körvonala.
Korniss Péter, még mielőtt az egész világot meghódította volna a történelmi pillanatokról készült, kegyetlen őszinteségű fotóival, végigjárhatta azt a közeget, amelynek bizonyos elemei eltűnőben vannak.
- Még 1967-ben történt, hogy Novák "Tatával" betoppantunk egy táncházba Széken, és mintha a XIX. századba léptünk volna be - meséli. - Akkor gondoltam először komolyabban arra, hogy legalább fényképeken maradjon fenn ez a világ, mert a valóságban hamarosan eltűnik majd.
Az erdélyi ember elég hamar előbukkan belőle, hiába, hogy évtizedek óta Budapesten él: közvetlen, felszabadult és boldog, ahogy sorra mutatja a régi képek nagyításait. Már mindent elborítanak a kópiák. Darab ideig még feszengünk, udvarias köröket futunk, különösen fotós kollégánk feszült. Nem is csoda: a világ egyik legjobb fotósát kell fotóznia, fotósnak a fotóst! De aztán előkerülnek a történetek, amelyek a képekhez fűződnek. Egyik jobb, mint a másik.
{p}
A Corvina Kiadó szerkesztője, Sívó Mária bátorítására, akivel azóta is együtt készíti könyveit, kezdte fotózni a népszokásokat, amelyekben a maga hétköznapjaiban és ünnepeiben mutatkozik meg az eltűnő univerzum.
- A Bács-Kiskun megyei Szakmáron kezdtem, a "legegyszerűbbtől", amely egyúttal a leglátványosabb is. A betlehemezést kísértem végig - idézi fel a kezdetet. És mutatja, lobogtatja, rendezgeti a közel negyvenéves felvételeket: áhítatos arcú kisgyermekek, hó és jászol a fekete-fehéren.
Aztán egy kicsit arrébb, a Somogy megyei Vörsön olyat látott - és most mi is láthatjuk -, amelyen a tapasztalt fotós is elámult. S ha elámult, hát kérdezősködni is kezdett: miként lehetséges az, hogy a legősibb keresztény ünnep kellékét, a betlehemes ládát egy vörös csillaggal ékített tányérsapkájú egyenruhás ember hordozza?!
- Ne feledjük, a hatvanas évek végéről van szó - neveti el magát, amikor nagyot nézünk a különös látványon. Bár a párttitkár is titkon megkereszteltette a gyerekét, azért beszélni erről nemigen lehetett, nemhogy nyilvánosan megmutatkozni. Azonnal láttam, történelmi pillanatot kaptam el.
Csörög a telefon. Megmérgesedik:
- Mondtam, hogy most veletek beszélgetek, ne keressen senki!
Persze, felveszi. Akit a világ minden tájáról keresnek zsűrizni, szakérteni, nem teheti meg, hogy csörömpölni hagyja a készüléket. De visszatalál a történetünkhöz is.
{p}
- Vörsön a betlehemezésnek azt a formáját gyakorolták régóta, amely vérbő vásári komédiában beszéli el a történetet, a megszokott szereplők és az angyalok mellett a süket és mókás pásztor is felbukkan. Bábjátékban. A betlehemes ládika pedig a jászollal nem más, mint bábszínpad. Az pedig nehéz, férfi kell hozzá. A harmincas évekre alakult ki a faluban, hogy három snájdig katona hordta körbe a betlehemet, és mindig megtiszteltetés is volt a kiválasztottaknak a felkérés.
És ha egy hagyomány kialakul, annak mindegy, hogy politikai kurzusok jönnek-mennek körülötte: Vörsön tehát hordozták rendületlenül a színpadot az egyenruhások. De mivel katonaember nem vállalhatott ilyen szerepet 1949 után, maradtak a helyi önkéntes tűzoltók e célra.
Fotósunk közbeköhint: a szavakat még keresné, de Korniss kapcsol: tudom, mondja, a fotel háttámlája kettévágja a képet. Aztán arrébb ül. Pár másodperccel később már megfeledkezik a saját maga nyújtotta képi világról. Újabb fotó kerül elő a régmúltból.
- A Győr-Moson-Sopron megyei Újkéren is különöset láttam - és már mutatja is. - Itt a regölés maradt fenn a népszokások közül a legerősebben, amely tudvalévőleg igen ősi elemeket hordoz. De a samanisztikus dallam- és formavilág összecsusszant az évszázadok alatt valami mással: a mártírhalált halt István vértanú a fejekben az eltelt idők alatt egybefolyt Szent István mítoszával, holott utóbbinak soha nem volt sok köze a karácsonyi ünnepkörhöz. A népszokást a múlt században a Dunántúlon és a Székelyföldön, Udvarhelyszék egyes falvaiban még ismerték, gyakorolták.
Kávé kerül elő a jelenben, s kiderül, hogy Korniss nem csupán jó szemű csodafotós, de tisztes házigazda is. Ráadásul innen addig el nem megyünk, míg nem tisztázunk néhány kérdést. Például: számszakilag kinek az adatai mérvadóak, amikor a menekült bukovinai székelyekről van szó?
{p}
A Tolna megyében megtelepült bukovinai székelyek betlehemezése ugyanis elképesztette az addigra már amatőr néprajzossá avanzsált fotóst.
- Mert hogyan kerül a nemzeti büszkeség minden apró s nagyobb jele a kis Jézus mellé a jászolra?! - teszi fel a kérdést. Nyomban válaszol is rá, persze előbb tüzetesen végignézzük a képeken, hogyan lehet trikolórral betlehemezni. - A válasz szinte kézenfekvő, adódik a bukovinai székelyek történelméből. Iszonyatos sorsuk volt, döbbenetes. És olyan kevesen ismerik.
Korniss Péter valószínűleg az utolsó értő fotós volt, aki érintetlen formájában látta a bukovinai székelyek minden történelmi pillanaton túlmutató magyarságát - a betlehemezésben is.
Amíg a képek el nem sárgulnak, nézzük mi is értő szemmel. Értő szívvel. Ahogy ő látta, látja.

Korniss Péter
Kolozsvárott született 1937. augusztus 4-én. 1949 óta Budapesten él. Jogásznak készült, de 1956-os tevékenysége miatt eltávolították az egyetemről. Ezután csak segédmunkásként alkalmazták; idővel sikerült elhelyezkednie a Budapesti Fényképész Szövetkezet riportosztályán. 1961-től 1991-ig a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott, 1991 és 1999 között a Színház című folyóirat képszerkesztője volt. Jelenleg szabadúszó fotográfus.
Dokumentarista fotográfusként lett ismert. Több mint három évtizedet szentelt az eltűnőben lévő paraszti életforma és kultúra megörökítésének, főleg Erdélyben. Több fotóalbuma jelent meg. Tagja a World Press Photo tanácsadó testületeinek. 1976-ban elnyerte az ENSZ nemzetközi fotópályázatának nagydíját. 1975-ben Balázs Béla-díjjal, 1983-ban érdemes művész címmel, 1995-ben A Magyar Művészetért Díjjal, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 1999-ben Kossuth-díjat kapott.

Betlehemesek képeken
Korniss Péter irigylésre méltó ember. Sok olyan helyen gyűjtött élményeket Magyarországon és Erdélyben, melyek mára néprajzi és történelmi emlékekké érlelődtek, a csodálattal végigszemlélt szokások pedig csaknem teljesen kivesztek. Ám a megismételhetetlen eseményeket és az eredeti helyszíneket rögzítette kamerájával. Különleges érzékenységgel megalkotott képei így fontos-pontos kordokumentumokká váltak. A Kossuth-díjas fotóművész - akit nemrég Prima Primissima kitüntetésre is jelöltek - magyar falusi betlehemesekről, betlehemezésekről készített fekete-fehér alkotásaiból közlünk négyet.