Ítélkezés az ítélkezők felett

„Amott egy fehér ház, törvényszék a neve. / Amit abban főznek, keserű a leve.” (Magyar népdal)

Magyarország legdurvább bűncselekménye, a móri bankrablás tekintetében a bíróság, a rendőrség és az ügyészség kart karba öltve hatalmasat lőtt mellé: elítéltek két embert, akiknek bűnösségét részletes kritikában már az ítélet meghozatala előtt szakmai cikkekben megkérdőjelezte a sajtó. Utólag kiderült, a nekik tulajdonított bűncselekményben mindketten ártatlanok voltak. Az eset nem csak arra világított rá, hogy a bíróság tévedhet, hanem arra is, hogy érheti jogos, szakmailag megalapozott kritika – amelyet mellesleg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) rendre a harmadik hatalmi ág függetlensége elleni támadásként értékel, egybemosva a bulvársajtó egyszerűsítő szenzációéhségét a rendszerint jogászok által írt szakmai cikkekkel.
A közelmúlt nagy nyilvánosságot kapott esetei rávilágítottak arra, hogy a magyar társadalom bizalma vagy megingott az igazságszolgáltatásban, vagy ez a bizalom soha nem is létezett, ahogy az idézett népdal is mutatja. Sorolhatnánk azokat az ügyeket, amelyekben teljesen jogszerűen, de érdekeinket sértő vagy abszurd módon alakulnak az események a környezetünkben. Csakhogy nem árt tisztázni, mi hová tartozik, ugyanis az átlagember hajlamos mindent egy kalap alá venni. Egy büntetőügyben lehet nem bízni a rendőrségben, az ügyészségben, a bíróságban, az egészségügyi szakértőben, a törvényhozóban, sőt lehet nem bízni a saját ügyvédünkben is. Ha valami elromlott, akkor lehet azt mondani, hogy én az egészben eleve nem bízom, ebből azonban nem tudhatjuk meg, hogy mit kell megjavítani. Ezért mi is kénytelenek vagyunk egyvalamire, a bíróságra koncentrálni.
Amit a bíró kimond, ahhoz a törvény ereje kapcsolódik, ha a fellebbviteli bíróság másként nem dönt. Egyebekben mindenki azt mond az ítéletről, amit akar, ha az nincs megfellebbezve. A bírákat – az állam egyéb alkalmazottaival ellentétben – legalábbis korrektül megfizetik, a bírósági fogalmazók (bírójelöltek) képzése sokak szerint a legjobb jogi képzés Magyarországon. Aki a rendszerbe bekerül, jobbára csak saját akaratából kerül ki, ha például ezzel a képzéssel a tarsolyában a magánszférában akar elhelyezkedni. Ez az életpálya az általános túlterheltséget nagy presztízzsel és anyagi biztonsággal ellensúlyozza.
Ugyanakkor a rendszer jó ismerői nem egy hiányosságra hívják fel a figyelmet, amelyek túlmutatnak a néhanapján előforduló, nagy sajtónyilvánosságot kapó téves ítéleteken. A jelek arra mutatnak, hogy a szervezetet érintő kérdéseket a sajtófigyelem hatására már vizsgálja az OIT. A táblabíróság létrehozása miatt a városi bíróságokról sok tapasztalt szakember lépett előre, a sorokat javarészt fiatal bírákkal töltötték fel. A jogászképzés tömegessé válásával, illetve a bírói fizetések szilárdsága és az ügyvédjelölti bérek csekély volta okán a bírói munka vonzóvá vált, ugyanakkor a jövendő bírák kiválasztása nem objektíven mérhető versenyvizsgátől, hanem szóbeli elbeszélgetéstől függ, kívülről átláthatatlan. Az OIT eddigi belső vizsgálatai mindent a legnagyobb rendben találtak, a nyilvános vitát pedig azzal igyekeztek elhárítani, hogy aki nem ismeri a bírói munka buktatóit, az tudatlanul ne éljen kritikával.

Jogszolgáltatás vagy igazságszolgáltatás
Szokás azt mondani – olykor felháborodva, olykor a helyzet tisztázása végett –, hogy Magyarországon ma nincs igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás. Mit jelent ez? A dolog a polgári perrendtartás néhány évvel ezelőtti módosítására utal, amikor a törvény céljai közül az igazságszolgáltatást kivették, és jogszolgáltatásra cserélték. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a polgári perekben a bíróság nem igyekszik kideríteni az igazságot, hanem a felek által eléjük tárt bizonyítékok alapján megállapítja, mi történt, és dönt. Vagyis, ha valaki nem tudja bizonyítani az igazát, az elveszti a pert. Hiába látja a bíró, hogy, mondjuk, az egyik fél hazudik, ha a másik nem tudja bizonyítani, amit kell – ilyen szempontból tényleg mellékes, hogy igazunk van, vagy nincs. A jog olyan biztosítékok rendszere, amelyek által az állam kényszerítő hatalmát nagy biztonsággal tudja alkalmazni jogvitában.

Nincs összeesküvés
Sokszor nem a legszerencsésebben reagál a kívülről érkező kritikákra az igazságszolgáltatás, de ez még nem jelenti azt, hogy rosszul működne – Badó Attila jogász professzor véleményét kértük.
A demokratikus társadalmakban bevett szokás, hogy a bírói ítéleteket a szaklapok, folyóiratok hasábjain a jogászság szakmai kritikája, filozófusok, szociológusok, újságírók véleménye kíséri. Mindez elősegítheti, hogy a bíráskodás érzékelhesse az igazságosságról vallott, gyakran igen eltérő felfogásokat. Nem szükséges, hogy ez hasson a működésére, de értenie kell azt a társadalmi közeget, melyben az igazságszolgáltatás működik. Az utóbbi években ez a jelenség Magyarországon is felerősödött, amire egyes bírósági vezetők néha indulatosan reagáltak. Sokan egyfajta összeesküvést feltételeztek emögött, pedig többnyire szakmai és emberi kíváncsiságról, a média híréhségéről van csupán szó. Az indulatos reakció persze érthető: a bírák nehezen tűrik, ha azok mondanak véleményt munkájukról, akiknek nem kell átélniük a bíráskodás minden gyötrelmét. Az igazságszolgáltatás azonban közügy, így semmi esetre sem lehet olyan szent tehén, amelyről ne lehetne véleményt nyilvánítani. Ráadásul a szakmailag megalapozott, kívülről érkező kritikára más országokban igényt is tartanak a bíróságok, mert egy hierarchikus szervezetben a belső kritika kevéssé érvényesülhet.
Örvendetes viszont, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás nemzetközi összehasonlításban is kellően megőrizte függetlenségét a politikától, és a korrupció is nagyon ritka, egyedi esetként merülhet fel, még ha egyes kiragadott ügyek kapcsán sokan más következtetésre jutnak is.
Azt azonban meg kell szoknia a társadalomnak, hogy az igazságszolgáltatás a világon mindenütt bizonyos hibaszázalékkal működik. A legfelkészültebb bíró is hozhat téves ítéletet. Egyrészt, mert rá van utalva más hatóságok előzetes munkájára, másrészt, mert emberek emlékezőképességére, szakértőkre, bizonyítékokra kénytelen hagyatkozni akkor, amikor döntését meghozza.
Ma sokan azt kérdezik, van-e következménye annak, ha egy bíró rendszeresen hibás ítéletet hoz. Van, és egyre súlyosabb. Míg az angolszász országokban, hogy szavatolhassák a politikai vagy egyéb befolyásolás kizárását, egy bírót úgyszólván lehetetlen megfosztani tisztségétől, addig a mienkhez hasonló bírósági rendszerekben a bírák egyre inkább ellenőrizhetők és akár meg is foszthatók tisztségüktől. Ennek azonban ára van: minél inkább ellenőrzöm a bírót, annál jobban figyel a felettes bíróságok igényeire, és annál kevésbé lesz kreatív, független, csak a jogszabályoknak alárendelt jogalkalmazó.

Előretörnek a törtetők
Az ügyvéd az igazságszolgáltatás bozótharcosa, aki belülről és alulról látja a rendszert, működés közben. Maróti Edit ügyvéd véleménye szerint a jogi képviselők világa egyre erőszakosabb lesz.
Az a fajta jogszolgáltatás, amit az egyetemen tanultunk, egyre jobban eldurvul – szögezi le az ügyvédnő. Az ügyfelek és a kollégák is egyre kevésbé néznek bármi mást a saját érdekeiken kívül. Egyre kevesebb a megegyezés. Éppen a napokban hívott fel valaki, és megfenyegetett, hogy kicsinál. Hogy én egy „agárkutya” vagyok. Mit lehet erre mondani? Lecsaptam a telefont. A jogszolgáltatásban is akadnak gondok. Van egy elővásárlási ügyem. Az eladó sumákolni akart, a ténylegesnél kisebb áron függesztették ki a termőföld eladásáról szóló hirdetményt, és az egyik szomszéd bejelentkezett, hogy ennyiért ő is megvenné. Ehhez joga van. A bíróság létrehozta a szerződést, az ítélet jogerős, az eladó nem hajlandó átvenni a vételárat, s addig a földhivatal a vevőt nem jegyezheti be. Csináljuk ezt a cirkuszt hónapokig, és éppen mire birtokba kerülnénk, feltűnő értékaránytalanság címén megtámadják a szerződést, új keresetet adnak be. Gondoltam, jól van, ebben egyszer már döntött a bíróság, majd elutasítják. De nem. Kirendelnek egy szakértőt, aki most majd megállapítja, hogy az a föld többet ér, ezért a szerződés, amit a bíróság hozott létre, érvénytelen. Persze, hogy a föld többet ér. De a termőföldről szóló törvénynek az elővásárlási szabályai részben arra valók, hogy rászorítsák az embereket, hogy a valós áron bocsássák áruba a földeket, és ne próbálják kisebb ár feltüntetésével átverni az adóhatóságot, a földhivatalt, meg mindenki mást. Jön egy elsőfokú bíró, és felülbírálja a másik bírónak az ítéletét, holott erre csak fellebbezéssel van lehetőség.
Az angolszász rendszerekben a legtapasztaltabb ügyvédekből lesz bíró. Nálunk sokszor beül valaki a summa cum laude diplomájával, huszonévesen, nulla élettapasztalattal, és ő dönt élet-halál kérdésekben.
Az ügyfél úgy van vele, hogy neki mindegy, hogyan, de intézzem el. Nem érti a jogot, nem tudja, hogy miről van szó, csak a saját érdekeit nézi, ráadásul csak ennek megfelelően tud tájékoztatni az ügyéről, így aztán néha már az elején nyilvánvaló, hogy abból, amit elmond, a fele sem igaz. Ezzel olykor engem is veszélybe sodor. Lassan az alaptaktikák közé tartozik az ellenfél képviselőjét kikezdeni, okirat-hamisítással vagy hasonlóval megvádolni. Szerencsére nekem egyelőre még van lehetőségem megválogatni, hogy ki az, akinek az ügyével együtt tudok érezni. De ezt lekopogom, mert amilyen ütemben hígul a szakma, talán nem lesz mindig így.

Teljes joggal
Mátyásnak annyi. Jó volna, ha mindenki felébredne az esti mese után, mert igazságszolgáltatás, az soha nem volt, ahogy igazság sem, ellentétben a joggal, ami így-úgy, de mindig is létezett. A jog az, ahogy az ember igyekszik igazságot csinálni. Tökéletlenül. Aki tájékozatlanul az igazsággal handabandázik – egyébként teljes joggal, mert azért vannak itt dolgok, amelyektől kinyílik az ember zsebében a bicska –, azt kiröhögik. Teljes joggal. Mert a jog sokkal bonyolultabb dolog az igazságnál. Például azért, mert emez létezik, amaz meg nem.
Aki tájékozatlanul kiröhögteti magát, az nemcsak maga magával szúr ki, hanem azzal is, aki azt mondja, hogy itt nem az igazságot kellene megjavítani, hanem a joggal kellene valamit kezdeni. Valami apróságot. Még egy féket beépíteni ide-oda, hogy ne zümmögjenek olyan nagyon a telefonok a földhivatalban. Vagy a bírák jogállásáról szóló törvényben kapirgálni, hogy a bírói munka ne öröklődjön már tovább férfi- és női ágon is, mint a korona – és akkor újra Mátyásnál vagyunk. Vagy csak tűrjék el a bírói szervezetek, hogy érdemben lehessen tőlük kérdezni, tevékenységüket kutatni, ítéletekhez hozzájutni. Ettől jobb lesz a bíróság. Ugyanilyen pici dolgokat lehet csinálni az állami élet többi területén, becsukni kiskapukat, jobb rendszereket bevezetni, de közben egyvalamiről nem szabad elfeledkezni.
Mindenki megnyugodhat, aki annyira rettenetesen odavan az igazságért, hogy nem lesz. Mennél hangosabban követelik, annál kevésbé. Aki az igazságot követeli, az buta ember, és a buta ember a jogot sem tudja használni. Minél hangosabban ordít, annál inkább néznek butának mindannyiunkat, és annál kevésbé engednek a jogba beleszólni. És az annál jobban elrugaszkodik tőlünk, mindnyájunktól.