Rettenetes gyilkosok

Megtagadta cellatársa parancsait, ezért kötél általi halálra ítélték és a fűtéscsőre felakasztották október 13-án a többiek azt a 19 éves fiatalembert, aki lopás és garázdaság miatt töltötte fogházbüntetését a fiatalkorúak tököli fegyintézetében.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által elrendelt vizsgálat alig 24 órával a történtek után öngyilkosságot állapított meg, és kizárta a börtönszemélyzet felelősségét. Az Igazságügyi Minisztériumban azonban ellentmondásokat véltek felfedezni a jelentésben, ezért egy új bizottság október 15-én éjszaka újra meghallgatta a 19 éves férfi zárkatársait, a szolgálatot adó fegyőröket, valamint a halál beálltát megállapító orvost.
Információink szerint a három, „hóhérsegédként” közreműködő fiatalkorú elítélt egyike megtört, és elmesélte a bizottság tagjainak, miért és hogyan akasztották föl társukat. A fogházkörleten lévő zárkában öt elítélt töltötte büntetését. Az áldozat került a cellába a legkésőbb; gyenge testalkatú, gyámoltalan és börtönrutinnal nem rendelkező fiú volt. Rá várt a többieket kiszolgáló „csicska”, illetve a homoszexuális aktusra kötelezett „köcsög” szerepe. Hogy melyikre kényszerítik éppen, azt a „zárkacirkáló”, vagyis a tekintélyét fizikai erejével és börtöntapasztalatával megteremtő cellaparancsnok volt hivatott eldönteni. Nos, a 19 éves fiatalembernek – számolt be értesüléseit a minisztériumi bizottság egyik tagjától szerző informátorunk – a zárka legtekintélyesebb figurájával gyűlt meg a baja: nem volt hajlandó végrehajtani parancsait, és „vissza mert pofázni”.
A bosszú nem sokat váratott magára. Főnökük javaslatára a négy elítélt afféle rögtönítélő bíróságot állított fel, és halálra ítélték társukat. Az ellenszegülést is felrótták neki, de meghalnia végül azért kellett, mert a cellaparancsnok szerint vamzerkodott, vagyis panaszkodni mert, és jelentgetett a fegyőröknek meg a nevelőknek, valamint a börtön operatív (a rendőrséggel kapcsolatban lévő) tisztjének.
Mielőtt az „ítéletet” végrehajtották volna, mintegy utolsó kívánságként – nem mindennapi romlottsággal – még megengedték neki, hogy elszívjon egy cigarettát. Kérdés persze, hogy a 19 éves fiatalember tisztában volt-e azzal, hogy ez élete utolsó cigarettája? Nem valószínű, mert akkor alighanem segítségért kiabált és menekülni próbált volna. Percekkel később száját bekötötték, és lepedőből font kötelet hurkoltak a nyakára. A három, hóhérsegédként közreműködő cellatársa emelte a magasba, miközben a brutális gyilkosság kiötlője és végrehajtója rákötötte az alkalmi kötél végét a plafonon futó fűtéscsőre. Mivel a szerencsétlen fiatalember percekig rúgkapált, a többiek, hogy siettessék a fulladást, rácsimpaszkodtak a lábára, és addig húzták lefelé, amíg ki nem szenvedett.
A kegyetlen gyilkosságot este tizenegy után követték el. A tettesek negyed tizenkettőkor kopogtak ki a felügyeletnek, hogy társuk felakasztotta magát. Az elkövetők vágták le a holttestet a kötélről, de a megérkező orvos már nem tehetett mást, regisztrálta a halált. A helyszínre érkező rendőrség és a büntetés-végrehajtási ügyész is – kizárva a zárkatársak bűnös közrehatását – az öngyilkosság verzióját vette jegyzőkönyvbe.

Agresszió a rács mögött
Tomasovszki Lászlót, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet pszichológiai osztályvezetőjét kérdeztük.
– Hogyan kezelhető pszichológiai eszközökkel az agresszió a büntetés-végrehajtásban?
– Amikor egy fogvatartott hozzánk kerül, többszintű befogadási eljárás keretében, személyes beszélgetés során megismerjük, és általában szűrőtesztet is elvégzünk. Nagy biztonsággal megállapítható, van-e szó nagyobb fokú agresszív késztetésről. Szükség esetén további vizsgálatokat is folytatunk, illetve terápiás foglalkozást ajánlunk fel. A fogvatartottak pszichés állapotát, hangulati-érzelmi és viselkedési változásait nyomon követjük.
– Miből látszik, ha egy elítélt magára vagy másra nézve veszélyes lesz?
– Jelezhetik a nevelők, a felügyelet, a zárkatársak. Természetesen maga a fogvatartott is kérhet segítséget. A veszélyeztetettség szintje vizsgálatokkal tárható fel.
– Tökölön mi történhetett?
– A vizsgálatok még nem zárultak le, ezért csak a hasonló esetekből leszűrhető általános tendenciákat lehetne kiemelni. Az agressziót sosem egyetlen tényező váltja ki, hanem azok bizonyos együttállása. Fiatal férfiaknál a biológiai összetevő is lényeges lehet: a hím nemi hormon szintje az agresszió egyik komponense. A másik dolog, ami szintén fiatalkorban fontos: az énazonosság megtalálása és kialakítása, a hierarchián, rangsoron belüli jobb pozíció betöltése. Mindez nagyfokú befolyásolhatósággal, a személyiség éretlenségével együtt jelentkezik. Így fordulhat elő, hogy az általában súlyosabb kriminális múlttal rendelkező meggyőzi a börtönrutinnal nem rendelkező társait, hogy a visszásságokat ne jelentsék a felügyeletnek (bosszú, úgysem történik semmi változás stb.). Ez a hiedelem azonban irracionális, hiszen a személyzet kiemelten kezeli a fogvatartottak egymás közötti sanyargatását, és megteszi az ilyen esetekben szükséges intézkedéseket.
– Törvényszerűen agresszívebb lesz az elítélt a börtönben?
– Az éremnek két oldala van. A téma egyik alapművében Gresham Sykes írja, hogy ahol az erőforrások korlátozottan érhetőek el, természetes, hogy erősebb a verseny, és ez az agressziót erősítheti. És persze a börtönlakók nem apácák. A pszichoterápiás foglalkozásokra általában heti egy alkalommal kerül sor egy konkrét személlyel, aki viszont idejének zömét a többi fogvatartott társaságában tölti, ami az esetek zömében negatív hatást gyakorol az emberre. Az érem másik oldala, hogy a fentiek ellenére a bv-intézeteken belül alacsony az elkövetett bűncselekmények száma, a súlyosan erőszakos típusúak pedig kifejezetten ritkának számítanak.

Bármi megtörténhet
Doszpot Péter az Expol Különleges Szolgálat Személy és Vagyonvédelmi Kft. tulajdonosa.
– Előfordult a tökölihez hasonló eset a nyomozói praxisában?
– Ilyen esettel nem találkoztam.
– Más-e a büntetés-végrehajtási intézetekben elkövetett gyilkosságok nyomozása, mint a többié?
– Semmi nem különbözteti meg ezeket a hagyományos nyomozati munkáktól. Ilyenkor ugyanúgy kihallgatnak mindenkit, összevetik a tanúvallomásokat. Klasszikus vizsgálati munka, mivel az ügy szereplői ismertek.
– Mi kelthetette annak gyanúját, hogy nem öngyilkosság történhetett?
– A kihallgatások során kiderült, hogy az áldozat cellatársai összevissza beszélnek. A rendőrség persze a büntetés-végrehajtás belső vizsgálatára is hagyatkozik, de ugyanúgy kihallgatnak külön-külön mindenkit. A raboknak ebben az esetben ugyanazok a jogaik, mintha nem lennének elítéltek. Amiért leültették őket, az befejezett ügy, ez már egy másik bűncselekmény, amennyiben valóban bűncselekmény történt.
– Elképzelhető-e, hogy a tököli börtön belső vizsgálata és a rendőrségi nyomozás más eredményre jut?
– Nem képzelhető el. A büntetés-végrehajtás belső vizsgálata adhat egy alapállapotot, ebből indulhat ki a rendőrségi nyomozás. A bv-vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy ebben az ügyben valami nincs rendben, mert a cellatársak nem egységesen nyilatkoztak. A rendőrségnek közülük kell majd megtalálnia azt, aki a lepedőcsíkokból font kötelet rátekerte az áldozat nyakára. Az is lehet persze, hogy egyszerűen kényszerítették, ő helyezze el a saját nyakán a hurkot.
– Lehetségesnek tartja, hogy valóban gyilkosság történt a tököli cellában?
– Mindenképpen. Összezárnak néhány elítéltet, akik sajátos kis közösséget alkotnak balhékkal, hatalmi harcokkal. Egy ilyen közösségben pedig bármi megtörténhet.

Például a felmosófa
A büntetés-végrehajtás vizsgálatának megállapításai már a móri véres bankrablási ügy első számú gyanúsítottjának nyári öngyilkossága kapcsán is erősen megosztották a közvéleményt és az igazságügyi szakmát. A közlemény szövege szinte szóról szóra ugyanaz volt, mint most, a tököli eset kapcsán: az idegenkezűség, vagyis a gyilkosság kizárt, a felügyelet pedig a jogszabályoknak megfelelően járt el. Ha a budapesti Venyige utcai börtönben előzetes letartóztatásban lévő N. László nem az ablak rácsai közé szorított felmosó eszközre erősítette volna a lepedőt, amire aztán felkötötte magát, ma sem tudnánk, hogy a felmosófa ugyanolyan mindennapos berendezési tárgy egy börtöncellában, mint az ágy vagy a WC-kagyló. Kérdés persze, mit keres ott. Az ügy kapcsán a büntetés-végrehajtás módszertani dandártábornoka kifejtette, hogy a magyar fegyintézeteknek is lépést kell tartaniuk Európával, ami a fogva tartottak higiéniáját és komfortérzetét illeti. Vagyis a felmosófának, amivel, ha úri kedve úgy tartja, akár a felügyeletet is harcképtelenné teheti a rab, helye van a modern magyar büntetés-végrehajtásban. Az EU-ajánlásoknak megfelelni akaró börtönügy persze pénz-paripa-fegyver nélkül csodákra nem képes, és jobbára csak vegetál. S bár már megnyílt néhány kis létszámú magánbörtön (amiben az őrizetet továbbra is a büntetés-végrehajtás biztosítja), a régi fegyintézetek zsúfoltsága ma is több mint 150 százalékos. A szakmának ma sincs megfelelő társadalmi presztízse, óriási a fluktuáció a „mezítlábas” fegyőrök között. A vezetők körében ugyanakkor kíméletlen pozíció- és rendfokozatharc dúl: a főnökök igyekeznek ellehetetleníteni diplomás, őket már nyíltan is kritizáló ifjabb beosztottjaikat. Ennyi tábornok és ezredes még az osztrák–magyar monarchia hadseregében sem volt.

Harci kutya tépte szét a kisfiút
Az apa kutyái tépték szét azt a Dominik nevű kisfiút, akinek a Margit-szigeti eltűnéséről költött történet augusztus 3-án járta be a sajtót. A szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás. Október tizenkettedikéig az anya változata a történtekről ez volt: Dominik a víz felé indult, ő utánafutott, elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. Amikor magához tért, a gyerek nem volt sehol. A történet ellentmondásai miatt gyanút fogó rendőrök végül két és fél hónap után szorították ki belőle a vallomást, amelyet aztán az egyéb bűncselekmény miatt börtönben tartózkodó férj is megerősített. Eszerint a kisfiú az udvaron játszott miközben senki nem figyelt rá, és bement a kutyák ketrecébe. A holttestet a szülők együtt földelték el Monorierdő külterületén.

Nem tartható a hazugság
Dominik esetével kapcsolatos kérdéseinkre Németh Zsolt, a rendőrtiszti főiskola tanszékvezető tanára válaszolt.
– Mi játszódik le hasonló esetben az elkövető fejében?
– A szülők nyilván érzik a felelősséget, mert nem vigyáztak eléggé a gyermekükre, és menekülni akarnak. Hosszú távon ugyanakkor a legtöbb ember tudja, hogy a felelősséget jobb elvállalni, mint magunkban hordozni, bujkálni vele, és ebben felőrlődni. Ők azt gondolták, tartható lesz a hazugság, mi viszont tudjuk, hogy nem.
– Ön rendőröket tanít: hogyan szúrják ki a hazugságot?
– A történetnek kereknek kell lennie. Ha nem az, akkor rá kell kérdezni a bizonytalan pontokra, és az, aki nem mond igazat, előbb-utóbb belekavarodik. Elsősorban tapasztalat, nem oktatás kérdése.
– Itt melyek voltak a bizonytalan pontok?
– Az anyán nem volt nyoma annak, hogy elesett és beütötte a fejét; ha a gyerek ott esett vízbe, ahol mondta, a búvárok szerint meg kellett volna találniuk; nem volt tanú, aki látta volna őket a Margit-szigeten.
– Az is felvetődött, hogy esetleg végül maguk is elhitték, hogy a gyerek eltűnt…
– Csecsemőgyilkos kamaszlányoknál fordul elő ilyesmi. Mivel a terhesség nem látszik, sokáig elhitetik magukkal, hogy valójában nem is terhesek. Közvetlenül szülés után pedig az anya beszűkült tudatállapotban van. Eltitkolni persze azt sem lehet, hiszen mindig van sérülés, rosszullét, az orvos pedig azonnal megállapítja, hogy szülés történt. A mostani esetben azonban a szülőknek tudatában kellett lenniük annak, hogy mit tettek.

Hiba vagy elsikálás?
Arról, ahogy a büntetés-végrehajtás egy laza csuklómozdulattal öngyilkosságnak minősített egy gyilkosságot, a viccbeli jereváni rádió legendás helyreigazítása jut eszembe: „A hír igaz. Csak nem autókat osztogatnak, hanem autókat fosztogatnak, és nem Jerevánban, hanem Moszkvában.”
A tököli ügy első verziójából egyedül az volt igaz, hogy meghalt egy 19 éves férfi. A ripsz-ropsz belső vizsgálat nyomán meghozott téves diagnózis – hogy a tököli zárkában öngyilkosság történt, ami az ellenőrzést előírásszerűen végző börtönszemélyzetnek nem róható fel – mögött a büntetés-végrehajtás berkein belül is sokan a kellemetlen ügy elsikálásának kísérletét sejtik. Nem tesz jót az országos parancsnok tekintélyének, hogy most is egy olyan intézetben történt rendkívüli esemény, amelynek vezetőjét az ő bizalmi emberének tartják. Ráadásul a villámgyorsan önakasztásként beállított, különösen brutális gyilkosság felveti azt a kérdést, hogy a korábbi öngyilkosságok (idén ez volt a negyedik) valóban azok voltak-e? Esetleg a minisztériumi kontroll volt kevésbé éber?
Elgondolkodtató, hogy a börtönlakók halálával végződő ügyekben a büntetés-végrehajtás vezérkara mindannyiszor siet leszögezni: a történtekért a börtönőröket felelősség nem terheli. Valakiknek csak kellett hibázniuk, ha az állítólag példásan működő tököli intézetben ilyen előre eltervelt, kegyetlen kivégzésre módot találhattak a fiatalkorúak.
S amennyiben a börtönfelügyelet mindenhol előírásszerűen jár el, mégis egymást érik a botrányos ügyek, akkor az ellenőrzésükre hivatottak szakértelmével nem stimmel valami. Arra gondolni sem merek, hogy az országos parancsnoknak való elvtelen megfelelni akarás állt a kapitális baki mögött.