Száz ház Alsómocsoládon

Gonosz, monoklis kandúrok és cserfes kislányok lepik el Alsómocsoládot, ahol több a munkahely, mint az ember. Isten és a polgármester mindent lát.

EgyébTanács Gábor2007. 10. 12. péntek2007. 10. 12.
Száz ház Alsómocsoládon

Ez a macska, ha embernek születik, kigyúrt kopasz lenne, és napszemüveget hordana vastag aranylánccal. Szerencsére macska. Ül Alsómocsolád egyetlen kocsmájának lépcsőjén, és hunyorog. Szemmel tart. Három kislány érkezik a Kossuth utcán, frissek és rózsaszínűek, egyikük a macskára támad, felemeli, simogatja, a dög nagy kandúr ernyedten lóg a kezében, arcára kiül a tehetetlen, gyilkos indulat. Ha ez a macska ember lenne, most nem tűrné a nyomdafestéket. – Gyilkos, Gyilkos – suttogja a kislány a macska nevét. Gyilkos lóg és tűr. A nehézfiúk is félnek valakitől.



Alsómocsoládnak két kiemelkedő pontja van: a magasabbikon Isten lakik, a kisebbiken a mindenkori polgármester.
– A Kálvárián vagyunk – mondjuk az utóbbinak, Dicső Lászlónak a telefonba, szemünket a hivatal faépületére függesztve a másik dombon.
– Látlak benneteket – válaszolja.
Alsómocsolád könnyen átlátható település, különösen dombról. Száz ház az egész, sőt a lakosokat sem nehéz megszámolni: háromszázhetvenkettő. Különös hely, ha csak azt nézzük, hogy itt jut a legtöbb pályázati úton elnyert forrás egy főre az országban, nem is beszélve arról, hogy ritka az olyan zsákfalu, ahol több munkahely van, mint lakos.
– Meg kell ragadni a lehetőségeket – véli a mezőgazdasági pilótából lett polgármester. – Például egy hete kaptunk egy kör-e-mailt, hogy egy nagy multi cég felső vezetői itt vannak a környéken, és azt kérik, hadd építsenek fajátékokat egy csapatépítő tréning keretében a játszótéren. Rajtunk kívül egyetlen településnek jutott egyáltalán eszébe, hogy felhívja őket, végül hozzánk jöttek. Csütörtökön itt keverték a betont, vagy tizenöt igazgató, csákánnyal, lapáttal, a tréning vezetője mondta is nekünk, intézzük úgy, hogy reggel kilenc és délután egy között biztosan legyen nekik munka. Szerencsére el tudtuk intézni.



Novák Irénkééknél furcsa helyzetet találunk: a nagymama játszik a számítógéppel, az unoka süti a süteményt. Tegyük hozzá, hogy mindketten kérik a másik segítségét a feladat lebonyolításához. Vetró Imrénével jöttünk át – az asszony a nyugdíjasklub vezetője, Irénke meg a jobb keze.
– Mit mond nekik, ha nem akarnak szerepelni? – kérdezem Vetrónét, amikor arra terelődik a szó, hogyan lehet a félénk nyugdíjasokat a színpadra kényszeríteni.
– Hogy a szomszéd faluban milyen szép műsort csináltak, mi se maradjunk már szégyenben.
– És ez hat?
– Először nem hatott. De volt olyan, hogy elmentünk a szomszédban a falunapra, és ott a nyugdíjasok kánkánt táncoltak. Bejelentették, hogy kánkán lesz, mi meg csak néztünk: a táncosok úgy támogatták fel egymást a színpadra, a fele bottal járt, a másik fele inkább csak vonszolta magát. Aztán úgy ropták, hogy csak na! Mi meg nem vittünk műsort, és igencsak szégyelltük magunkat. Azóta inkább kitalálunk valamit.



Az ifjúsági önkormányzat polgármestere a Sárga Házban ropja az egyik képviselővel – aki az ikertestvére, micsoda durva összefonódás! –, Novák Irénke unokájával, meg néhány másik lánnyal. A tánccsoportba láthatólag fiúkat nehéz fogni, pedig az érdeklődés megvan: a legénykék ki-be járkálnak a próbán, biciklijüket az épület oldalához támasztják, legeltetik a szemüket egy darabig, majd tekernek tovább magányos, cél nélküli rohanásban.
Mit csinál tulajdonképpen egy ifjúsági önkormányzat? Legfőképpen mindenféle programokat szervez a többi civil szervezettel. Nemrég például az idősek otthonában adtak elő egy kis színdarabot az otthon lakóiról. Jelentős siker volt, talán nagyobb is a várhatónál. Böröcz Dani játszotta a Doktor Urat, utána hetekig neki kellett bevinnie az egyik bentlakónak az esti pohár vizét. A Doktor Úr kezéből a csapvíz is gyógyít.



– Találkoztam a Tónival, se élő, se holt nem volt, a keze remegett, olyan beteg volt, hogy még – meséli Bandi István, akihez betértünk a Kálvária-dombon lévő pincéjébe bort kóstolni az alpolgármesterrel.
– Múltkor kérdezte tőlem, hogy az mit jelent, ha nem gyullad meg a hordójában a kén – tromfol egy másik szőlősgazda, aki a permetezésből tért be egy kis beszélgetésre. – Mondtam neki, hogy az elég nagy baj.
– Még a kádból megissza a bort, attól olyan beteg.
– Nekem is mondta, hogy az nem jó bor, amelyiknek van ideje kiforrni.
Ezt azért cáfolnám, ha csak Bandi István borára gondolok.



Ginzer János alpolgármester kedélyes, zömök ember, fülében aranykarika, mint Bandi Istvánnak, középkorú emberen ritkán látni hasonlót. Mint kiderül, a Laci esküvőjére rakatták be, lassan húsz éve. Laci a polgármester.
Ginzer Jánosnak vasárnap is van munkája a szennyvízteleppel, ami sok helyen csak álom, itt viszont szagos valóság. Az alternatív berendezést messziről üvegháznak néztük: a szennyvíz jelentős részét baktériumok tisztogatják, a maradékból pedig speciális növények szívogatják ki a foszfort és a többi szennyeződést. Az alpolgármester szerénykedik: ő valójában amatőr, ha szennyvízről van szó, vannak igazi profik, akik éppen csak megszagolják a telepet, és máris megmondják, mi a helyzet. Ha valami gond van, nekik kell szólni: a titokzatos specialista bemegy, nagyot szippant, és kijelenti: berohadt a tartályod, János.
A profi, az profi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek