Ahová a király is gyalog jár

Egy ízben a lőállások elfoglalása közepette a házigazda, Támba Miklós rámutatott a nyolcas számú „őrhelyre”, és foghegyről odavetette: „Ezen a poszton állt János Károly, spanyol király…” Jó vicc, dicsértem magamban a vadgazda humorát, hanem másnap olvastam a média duzzogását, miszerint mégsem járja, hogy egy koronás fő magyarországi vendégeskedéséről senki nem értesíti őket, még akkor is, ha merőben magánjellegű a dolog. Egyszóval a spanyol uralkodó Napkoron járt, és tőlem alig néhány méterre állt – igaz, egy nappal korábban. Ettől függetlenül ilyen közelségbe, térben és időben, aligha kerülök még egyszer János Károlyhoz… Az eset kapcsán határoztam el, hogy egyszer újságíróként is felkeresem azt a falut, ahová a király is gyalog jár.
Ha a község Napkor, akkor a vendéglője nem lehet más, mint Napkelte… Itt beszéltünk meg találkozót Támba Miklóssal, a napkori erdőgazdák részvénytársasága igazgatótanácsának elnökével, és Lipták Bélával, a helyi vadásztársaság elnökével, az Almacentrum Kft. ügyvezetőjével. Jó szaftos sztorikat szerettem volna hallani a királyi puffogtatásról, az elejtett és elhibázott madarak számáról, ám a házigazda hamarosan lelohasztotta feltüzelt fantáziámat:
– A vadászat diszkrét dolog, az ember a mai világban nem szívesen adja ki az ügyfeleit. Az kétségtelen tény, hogy a spanyol király itt járt, ami rendkívül nagy szakmai elismerés számunkra. No meg a magyar vadászat részére is diplomáciai gesztus.
Nagyjából innen a diszkréció következett. Hogy mitől az óvatosság? Sok nézőpontból lehet megítélni ezt a hangos tevékenységet, ami a vadászat. Amikor a vaddisznós kertet létrehozták, néhányan bátorították Támba Miklóst, hogy ugyan, adjon már hírt erről a vállalkozásról, amely azért példaértékű ezen a nem túl gazdag környéken. Ő egy szerény cikkben közhírelte a kezdeményezésüket az Erdészeti Lapokban, néhány hét múlva aztán Németországból érkezett a válasz: micsoda dolog, hogy elkerítik az erdőt, kizárják a turistákat, vadaskertet létesítenek, méghozzá állami támogatással! Hát ez is egy nézőpont, meg az is, hogy minden puskalövéssel pár ezer forint repül ki a csőből, ami ott marad a községben…
Emlékszem, jártam olyan időpontban is a faluban, amikor helységnévtáblától helységnévtábláig ért az autósor, annyi almát szállítottak a centrumba. Mikor felemlítettem, Lipták Béla a fejét csóválta:
– Ez biztos, hogy nem az idén volt. A 2007-es év katasztrófát hozott az almafronton. Tűzre kerül az almáskertek nagy része, ami régóta tartó folyamat. Az idén azonban rásegített az időjárás is: májusban a fagy az egész megyében elvitte a termést. Három napon át mínusz 8-9 fok volt a virágzás kellős közepén. Tíz országból importáltuk az almát, hogy a legnagyobb üzemek működni tudjanak.
Ilyen rossz hangulatban nem távozhatunk Napkorról! Irány a Cocktail Bár. Neve egzotikus, stílusa egy falusi korcsma és egy presszó hangulatos keveréke. A pultnál egy szakállas, torzonborz férfi kért három deci bort tisztán, majd nagy levegőt véve két slukkra lehajtotta. Elismerően biccentettem, mire a pult túlsó oldalán álló Linczenbold Richárd legyintett:
– Ez semmi, jön majd a harmadik meg a negyedik is.
Az üzletvezető neve ismerősen csengett számomra:
– Nincs valami köze a lovakhoz, huszársághoz, mifene?
A fiatalember szeme felcsillant:
– De bizony, van!
Jól találtam meg a témát, máris a lovas élet kellős közepén voltunk. Kiderült, egy lovas bandérium emeli a falusi rendezvények pompáját. Mondjuk a mangalicavágó böllérversenyét, amelyen olykor húsz-harmincezer ember is megfordul. Ilyenkor sürögnek-forognak a buszok a közeli Nyíregyházáról, tömve friss disznóságra éhező utasokkal. Aztán a fogópálinka után Benke Laci bácsi lezsűrizi az orjalevest, hurkát, kolbászt, toroskáposztát, és csöröghetnek az eszcájgok… A hagyományőrző huszárbálon a bandérium tagjainak egyenruhában illik megjelenni, amit Szlovákiában készítenek számukra, igen kedvező, százötvenezer forintos áron. A ló mind a harminchárom tagnak a sajátja, akad köztük, akinek két pár is van. Saját ágyúval rendelkeznek, mely jeles alkalmakkor megszólal. Egyszóval lehet, hogy mégsem olyan elesett a falu? Egy biztos, a Mária Terézia idején betelepített svábok már sok helyen adtak számot leleményességükről és élni akarásukról, márpedig egy pestisjárvány után a négyezer lakosú Napkorra is jutott belőlük…
Az ám, a fogópálinka… Panykó Béla szeszfőzdéje köszönti a faluba érkezőt, ha Nagykálló felől jön, és búcsúztatja, ha arrafelé távozik. Azért füstöl a kémény, bent élet van, úgy látszik, a gyümölcskatasztrófa a pálinkagyárat nem érinti. Az egykori sportelnök ma már nem foglakozik a focicsapattal, úgy tudja, abban az osztályban szerepelnek közepesen, ahonnan már nem lehet kiesni. Ami a pálinkát illeti? Valamikor megkezdték a szezont szeptember közepén, és karácsonyig két műszakban párolták a cefrét. Most egy héten egy napot dolgozik Panykó úr, de akkor sincs sok látszatja. Valamikor 8-9 liter pálinkát adott egy mázsa szilva, 1993-ban például 13 litert. Most jó, ha öt liter kicsurog…
Azért megkóstoltam, az almát is, a szilvát is, a minőséggel nincs az ég világán semmi baj. Ha valaki panaszkodik a mennyiségre, hogy netán valami suskus lenne az elszámolás körül, annak a főzőmester azt mondja:
– Ki mint él, úgy ítél…
Igaza van.

Bohanek Miklós felvételei