Bekapnak egy falásra

<img width="119" vspace="10" hspace="10" height="74" border="0" align="right" src="/cikkepek/10857/Image/Lead_seTx_bekapnak_terkep.jpg" alt="" />Ozorán jól megszívattuk a horvátokat, itt forgott munkatársunk kedvenc magyar filmje, és itt kértek tőlünk először olyat, hogy segítsünk eltüntetni a halott embert a szőlőből.

EgyébTanács Gábor2007. 12. 14. péntek2007. 12. 14.

Kép: Ozora, 2007. november 27. Schranz Mónika a Pipót ábrázoló festmény előtt az ozorai Pipo várban. Fotó: Ujvári Sándor

Bekapnak egy falásra
Ozora, 2007. november 27. Schranz Mónika a Pipót ábrázoló festmény előtt az ozorai Pipo várban. Fotó: Ujvári Sándor

– Valami izgalmas nincsen? – érdeklődtek a tévések az ozorai várban, amikor megérkeztem. Mivel idő előtt távoztak, hát nem találkozhattak Nagy Gyuri bácsival sem, aki a népdalkör és a színkör közös évadzáró pörköltözésére azzal a panasszal érkezett, hogy a szivacs bepállott a tangóharmonikáján, és nem tudja megragasztani. Kétféle embertől gyengül el a lábam: az okos vénasszonytól és az öreg zenésztől. – Diktáljak egy cikket? – kérdezte Gyuri bácsi. – Húzd le a slicced – vágta rá azonnal, míg én próbáltam értelmes arcot vágni. – Cikket-slicced – ismételte meg a poént Gyuri bácsi. Így már értettem.
– Senki se hitte el Pálfi Györgynek, hogy itt majd tényleg filmet fog forgatni – meséli a remek vaddisznópörkölt romjai felett Schranz Edit, a kórus vezetője. A Hukkle című filmben egy néhány perces jelenetet leszámítva csupa helybeli játszik: innen válogattak csukló bácsit, orvost, rendőrt, méhészt, énekkart, sőt még ringó tökű kandisznót is. Csak először nehéz volt elképzelni, hogy ez komoly: a realista ozoraiak gyanakodtak, amikor a producer kijelentette, hogy azzal is lehet pénzt keresni, hogy a kamera előtt százszor végighajtjuk a kandisznót az árokpart ugyanazon negyven méterén.

*

– Nem ismer valakit a Tolna megyei lapnál? – tette fel a kérdést az este vége felé Biczi József, a vegyesboltos.
– Sajnos nem.
– Mert olvastam a lapban egy cikket egy emberről, aki hadisírokat keres. Azt az embert szeretném megtalálni.
– Talán írjon nekik egy levelet.
– Ugyanis van nekem ez a halott ember a szőlőmben.
– Tessék?
– Ahogy kapáltam, kifordult egy koponya a földből. De ott van az egész csontváz, keresztbe a sorok között. Szóltam a rendőrségnek, szóltam a múzeumnak, de senki nem akarja elvinni.
– És mit csinált vele?
– Hát letakartam újságpapírral.
– Mikor történt ez?
– Úgy két éve lehet.
– És azóta?
– Ott nem kapálok.
A vegyesboltos sajnálná kidobni a csontokat, és azt szeretné, ha a feltehetőleg második világháborús katona rendezett körülmények között költözne el a szőlőjéből. Például úgy, hogy valaki elvinné, és megállapítaná a személyazonosságát, hiszen még az is lehet, hogy az illető családja örülne, ha tudná, hol vannak az elhunyt maradványai.
Biczi József szőlőjében akadályozzák a mezőgazdasági munkát.

*

Éppen Ozorát vettem szemügyre, mikor durva reccsenést hallottam. Egy jóember az udvarán azzal foglalatoskodott, hogy földhöz vágta a tévéjét. Nekem is van hozzá kedvem néha, de talán nem vagyok elég temperamentumos, a jóember viszont nem állt meg félúton, és elkezdte lefeszegetni a masina hátlapját. Meg akarja javítani, gondoltam ájult csodálattal olyan műszaki zseniként, aki tankönyvből cserél villanykörtét. Ekkor azonban előkerült a tévészerelő kissé testes asszonya, és, rögtön átlátva a helyzetet, a következő kijelentésre ragadtatta magát:
– Ez eltörött.
Emberünk nem reagált, csak akkurátusan kiemelt egy nyomtatott áramkört, és a járdára dobta. A macska megszagolta, gondolván, ugyan a csirke jobb, de ha a tévét vágták le, abból is kijöhet valami.
– Te állat! Mit néznek majd a gyerekek? – kiabált az asszony, ezzel meggyőzve engem is, hogy nem érdemes rákérdezni a dologra. A férfi csak pakolta a drótokat egymás mellé, megátalkodva.
Hús-vér macska nem él színesfémmel. De hús-vér kereskedő igen.

*

Ozorán vár is van, Luxemburgi Zsigmond első emberének, Ozorai Pipónak a reneszánsz Itáliából ide koppintott várkastélya. Nincs éppen turistaszezon, a vár legérdekesebb attrakciója pedig egy autentikus páncélba öltöztetett ló, valamint az ozorai táj jellegzetes nagyvadja, a kitömött jegesmedve. Nyáron van mindenféle program, azonban Schranz Mónika – az igazgatónő – kárpótol egy történettel az ozorai csatáról, amit úgy nyertünk meg, hogy Jellasics horvát bán seregei többen voltak, mi viszont jól manővereztünk. Állítólag Csapó Vilmos legnagyobb trükkje az volt, hogy a környező dombokon nagy tüzet rakatott, aztán csekély létszámú seregét körbe-körbe masíroztatta a dombok körül. A horvátok látva a hosszas felvonulást, sokkal nagyobbnak hitték a magyar sereget, és hagyták magukat bekeríteni. Tulajdonképpen csak az a kár, hogy az oroszokkal a trükk már nem működött.

*

– Szóval volt ott az a csaj, kábé ilyen magas – meséli Gyuri bácsi, miután kitárgyaltuk a tangóharmonikáját. Ugyan kissé nehezen szedi össze, melyik évben ki is volt a kontrás a lakodalmas zenekarban a harminc év alatt, amit vendéglátózással töltött, de nem is ez a lényeg. – Ilyen dudái voltak – mutatja, felesége a sarokban kuncog –, de egy bombázó. Valami bál volt, egy tornácos házban, egybenyíltak a szobák, körbe lehetett járni az egészet. És akkor ez a csaj odamegy az orgonásunkhoz, a melleit egyenként kihámozza a ruhából, és az arcába buggyantja. Azt mondja neki: ezt a helyes fiút bekapom egy falásra. Mire az orgonásunk azt felelte: nana, lesz az kettő is! Erre kiderült, hogy a csaj annak a férfinak a felesége, akinek a házában voltunk. Lett nagy kiabálás, és az ember elkezdte az asszonyt körbekergetni a házban, de még a kamrán is keresztül, ahol lógtak a szalámik. Futottak vagy négy kört, aztán a bombázó elakadt egy kolbászban, és a férj elkapta. Nem is láttuk többet aznap. Mondtam az orgonásunknak, nna, szerencséd volt, mert ez tényleg bekapott volna egy falásra. De tudta ő is.

Ujvári Sándor felvételei

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek