Gólya viszi a fiát

Egyes megyékben akár huszonnégy órákat is várhattak a betegek, míg sikerült őket elszállítani az év első napjaiban. A betegszállító szolgáltatók telefonjai állandóan foglaltak voltak, már ahol a háziorvosok tudták, hogy egyáltalán kit kell felhívniuk. A kavarodás oka az volt, hogy január elsejével szétválasztották a mentést és a betegszállítást, azonban a pontos jogszabályt csak december 27-én hirdették ki. Először úgy tűnt, a kavarodást csak az okozza, hogy nem sikerült kellőképpen felkészülni a változásokra, de később kiderült, ennél súlyosabb a probléma.
A magán-betegszállítók már évek óta működnek, a tavalyi év elvileg arra szolgált, hogy teljesen felkészüljenek a feladat átvállalására a mentőszolgálattól. Az alapvető cél az lett volna, hogy a mentők mentsenek, a magán-betegszállítók pedig hozzák-vigyék azokat a pácienseket, akik saját lábon nem jutnak el az orvoshoz, de azért sürgősségi esetnek sem mondhatók. Tavaly ez úgy történt, hogy a szakkíséretet igénylő beteg – aki mellé az utazáshoz kell egy orvos is – mentővel utazott, a többiek betegszállítóval. A tavalyi adatok alapján kaptak kvótát a betegszállítók arra nézve, hogy hány autót állíthatnak munkába.
Az év első napjaiban ez a szám sok helyen kevésnek bizonyult – különösen Békés és Vas megyében. A betegszállítók sokkal több, szakkíséretet nem igénylő páciens hívását fogadták, mint tavaly, a megnövekedett igények kielégítéséhez azonban nem volt elég autójuk. Járműveik csak meghatározott számú kilométert futhatnak egy hónapban, így félő volt, hogy január 20-a körül egyszerűen le kell állniuk, mivel a teljesítménykorlátozás fölötti futásteljesítményre egyszerűen nem ad pénzt az Országos Egészségügyi Pénztár. Sok beteget rokonok, ismerősök vittek autóval kórházba, ki ahogy tudta, úgy oldotta meg a problémáját, akárcsak gyerekkorunkban: gólya vitte a fiát. Ahogy azt az elsősegély-tanfolyamon tanultuk annak idején.
Az egész hajcihőt tetézte az a nyilatkozatháború, amelyet Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke indított el, aki azt állította, hogy az Országos Mentőszolgálat az előző időkben szakkíséretesként szállított olyan betegeket, akiknek erre nem volt szükségük, és így jutottak plusz normatívához. Az új rendszerben ezekért nem jár plusz pénz, ezért a páciensek most a betegszállítóknál jelentkeznek – innen a probléma.
A mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál sajtóközleményben cáfolta a vádakat, mondván: arról, hogy milyen kíséret kell a beteg mellé, eddig is a betegszállítást kérő háziorvos döntött.
A vitának az Egészségügyi Minisztérium által összehívott találkozó vetett véget, ahol a szereplők – a mentők, a betegszállítók és a minisztérium – nagyjából rendezték soraikat. A legnagyobb gondokkal küszködő két megyében, Békésben és Vasban plusz autók beállítását engedélyezték, és abban is megegyeztek, hogy a további intézkedéseket majd a hó végén befutó adatoktól teszik függővé – ezekből talán kiderül, mi is történhetett megint az egészségügyi finanszírozás útvesztőiben.

Megbízható adatra várva
Dr. Kőrösi Lászlót, az Országos Egészségügyi Pénztár főosztályvezetőjét kérdeztük – mindenről, amit a mentők és betegszállítók szétválasztása kapcsán nem értettünk.
– Az elsődleges becslések arról szólnak, hogy vagy harminc százalékkal több beteget kell elvinniük a betegszállítóknak idén, mint tavaly. Van már ötletük rá, hogy miért?
– Senkinek nincs megbízható adata arról, hogy valóban nőtt-e, és ha igen, mennyivel nőtt a feladatszám. Biztosat akkor tudunk majd, amikor a teljesítményjelentést valamennyi szolgáltató elküldi az OEP-nek, és azokat összesítik.
– Szemmel láthatóan több lett a feladat, hiszen tavaly el tudták látni, idén, az új rendszerben meg nem.
– Az alternatív betegszállító szolgáltatókat már a kilencvenes években beengedték a rendszerbe, vagyis ez a rendszer minden, csak nem új.
– A minisztériummal és az Országos Mentőszolgálattal folytatott tárgyalások végeredménye az lett, hogy bizonyos megyékben megengedik a szolgáltatóknak, hogy több autót vonjanak be a szolgáltatásba, arról viszont nem volt szó, hogy ez együtt járna a finanszírozás növekedésével.
– A betegszállítást úgy finanszírozza az OEP, hogy havonta meghatároz egy keretösszeget, amit aztán a teljesített kilométerek számával elosztunk. Így kijön, mennyit fizethetünk egy kilométer teljesítés után. Mivel ez az elszámolás két hónappal a teljesítés után történik, így majd márciusban kell megnézni, hogy mennyivel csökkennek a kilométerdíjak a megnövekedett feladatszám miatt. Addig kár erről beszélni.
– Értesítették a háziorvosokat a változásokról? Úgy tűnik, hirtelen érte őket ez az egész; azt sem tudták például, melyik szolgáltatót és milyen számon kell hívniuk.
– Ez nem új rendszer, az alternatív betegszállítók tavaly is elérhetőek voltak. December végén a háziorvosok levelet kaptak a minisztériumtól és az ÁNTSZ-től, amely felhívta a figyelmüket a jogszabályi változásokra, és arra is, hogy a területileg illetékes betegszállító telefonszámát megtalálják az OEP honlapján.
– Azt mondja több háziorvos, hogy ők tavaly mindig a mentők központját hívták, nem is tudták, hogy mást is hívhatnának.
– Az OMSZ-nek van egy irányító rendszere. Korábban volt lehetőség arra, hogy a mentők átadják a feladatot a betegszállítóknak. Ez a lehetőség az idén megszűnt.

Időzavar, zűzavar
Szilárd András háziorvos, a Háziorvosok Csongrád megyei Egyesületének elnöke szerint elsősorban a felkészülésre szánt idő rövidsége miatt nem sikerült jól az indulás.
– Az átmeneti pánikot az okozta, hogy túl kevés idő volt a jogszabály kihirdetése és a hatályba lépés között. A gyakorlatban előfordult, hogy felhívtam a betegszállítót, ő azt mondta, a terület nem hozzá tartozik, keressem az irányítót. A központ az első céghez küldött vissza. A Csongrád megyei központ konkrétan engem keresett meg, mert nem tudták a háziorvosok elérhetőségét, sem azt, hogy hol vannak a háziorvosi körzetek – vagyis a háziorvosi körzetekre tekintet nélkül alakították ki saját ellátási területeiket. Így nem csoda, ha január elsején azt sem tudták, melyik háziorvos hol van.
– Arról mi a véleménye, hogy a betegszállítók a mentősökre mutogatnak, hogy ügyeskedtek a statisztikával, a mentősök szerint viszont nekik lehetőségük sem volt ügyeskedni, mert a háziorvosok rendelték meg a szállítást, így azt is, hogy milyen kíséretet igényel a beteg?
– A háziorvos megmondta, hogy milyen időn belül kéri a szállítást, és hogy a beteg milyen állapotban van, mi történt vele. Szerintem a háziorvosok többsége tavaly nem vesződött azzal, hogy hívogassa külön a mentőt vagy a magán-betegszállítót: hívták a mentők központját, elmondták, mi a baj, és ahhoz képest vagy mentő jött vagy betegszállító. El tudom képzelni, hogy a mentők ebben a finanszírozási nyomorban ügyeskedtek valamennyit, de önmagában ez nem okozott volna ilyen mértékű fennakadást. Józan paraszti ésszel látni lehetett előre, hogy az év utolsó négy napján nem lehet felkészülni egy ilyen rendszer bevezetésére. Az is látható volt, hogy a magán-betegszállítók gépjárműállománya nem lesz elegendő a megnövekedett feladathoz.

Fejérben nyugalom
Egyes megyékben akár huszonnégy órákat is várhattak a betegek, míg sikerült őket elszállítani az év első napjaiban. A betegszállító szolgáltatók telefonjai állandóan foglaltak voltak, már ahol a háziorvosok tudták, hogy egyáltalán kit kell felhívniuk. A kavarodás oka az volt, hogy január elsejével szétválasztották a mentést és a betegszállítást, azonban a pontos jogszabályt csak december 27-én hirdették ki. Először úgy tűnt, a kavarodást csak az okozza, hogy nem sikerült kellőképpen felkészülni a változásokra, de később kiderült, ennél súlyosabb a probléma.
A magán-betegszállítók már évek óta működnek, a tavalyi év elvileg arra szolgált, hogy teljesen felkészüljenek a feladat átvállalására a mentőszolgálattól. Az alapvető cél az lett volna, hogy a mentők mentsenek, a magán-betegszállítók pedig hozzák-vigyék azokat a pácienseket, akik saját lábon nem jutnak el az orvoshoz, de azért sürgősségi esetnek sem mondhatók. Tavaly ez úgy történt, hogy a szakkíséretet igénylő beteg – aki mellé az utazáshoz kell egy orvos is – mentővel utazott, a többiek betegszállítóval. A tavalyi adatok alapján kaptak kvótát a betegszállítók arra nézve, hogy hány autót állíthatnak munkába.
Az év első napjaiban ez a szám sok helyen kevésnek bizonyult – különösen Békés és Vas megyében. A betegszállítók sokkal több, szakkíséretet nem igénylő páciens hívását fogadták, mint tavaly, a megnövekedett igények kielégítéséhez azonban nem volt elég autójuk. Járműveik csak meghatározott számú kilométert futhatnak egy hónapban, így félő volt, hogy január 20-a körül egyszerűen le kell állniuk, mivel a teljesítménykorlátozás fölötti futásteljesítményre egyszerűen nem ad pénzt az Országos Egészségügyi Pénztár. Sok beteget rokonok, ismerősök vittek autóval kórházba, ki ahogy tudta, úgy oldotta meg a problémáját, akárcsak gyerekkorunkban: gólya vitte a fiát. Ahogy azt az elsősegély-tanfolyamon tanultuk annak idején.
Az egész hajcihőt tetézte az a nyilatkozatháború, amelyet Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke indított el, aki azt állította, hogy az Országos Mentőszolgálat az előző időkben szakkíséretesként szállított olyan betegeket, akiknek erre nem volt szükségük, és így jutottak plusz normatívához. Az új rendszerben ezekért nem jár plusz pénz, ezért a páciensek most a betegszállítóknál jelentkeznek – innen a probléma.
A mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál sajtóközleményben cáfolta a vádakat, mondván: arról, hogy milyen kíséret kell a beteg mellé, eddig is a betegszállítást kérő háziorvos döntött.
A vitának az Egészségügyi Minisztérium által összehívott találkozó vetett véget, ahol a szereplők – a mentők, a betegszállítók és a minisztérium – nagyjából rendezték soraikat. A legnagyobb gondokkal küszködő két megyében, Békésben és Vasban plusz autók beállítását engedélyezték, és abban is megegyeztek, hogy a további intézkedéseket majd a hó végén befutó adatoktól teszik függővé – ezekből talán kiderül, mi is történhetett megint az egészségügyi finanszírozás útvesztőiben.

Mindennel, ami gurult
Hogyan lehet ugyanannyi autóval kétszer annyi pácienst orvosi vizsgálatra vagy éppen a kórházból hazafuvarozni? – január eleje óta erre keresi a választ Elekné Kiss Barbara, a Gyula-Med betegszállító cég ügyvezetője. A betegek várakozni kényszerülnek, s megesik, hogy a megbeszélt időre nem érnek oda a rendelőbe. Békés megyében abból adódnak a gondok, hogy a megszokott harminc autó helyett idén év elejétől mindössze hat hozza-viszi a betegeket. A minisztérium a napokban ígéretet tett arra, hogy a megyében újabb kilenc járművet állíthatnak munkába, ám kérdés, mikortól.
– Jelenleg négy kocsink járja az utakat, kettő pedig ugrásra készen várja a garázsban, hogy megkapja az engedélyt. Újabb kettőt szeretnénk munkába állítani, ha lehetőséget kapunk rá – magyarázza Kiss Barbara. Az ugyanis csak a dolog egyik fele, hogy a magán-betegszállító cégek megvásárolják az új járműveket, ám szükség van arra is, hogy a társadalombiztosítás vállalja a finanszírozásukat. A pácienseknek ugyanis csak úgy nem kell fizetniük a szállításért, ha a költségeket az OEP állja.
– Aminek négy kereke és teteje van, azt mind elindítottuk az utóbbi napokban – mondja Kisantal Gábor, a gyöngyösi HOME Sped cég munkatársa. Beteget ugyan nem hagytak otthon, de a tartalékautók nem oldották meg a problémát. Tavaly decemberben naponta harminc-negyven embert fuvaroztak, most hatvan-hetvenet. A gyöngyösiek szintén arra várnak, hogy újabb járművek elindítására kapjanak engedélyt.
– Életveszélyt okozhat az a fejetlenség, amely a mentés és a betegszállítás szétválasztásával előállt. Nem hagytak elég időt az alternatív betegszállító cégeknek arra, hogy felkészüljenek az új helyzetre. Ráadásul egy páciens állapota egy pillanat alatt rosszabbodhat, s kiderülhet, hogy valójában mentésre szorul – véli Darvai László ostorosi háziorvos, aki másfél évtizede mentőorvosként is tevékenykedik. Darvai doktor szerint hiba volt szétverni az Országos Mentőszolgálat jól működő, szervezett rendszerét. Mindezt épp akkor, amikor a vidéki kórházak közül jó néhány megszüntette a traumatológiai osztályát, így még nagyobb távolságra kell szállítani a balesetet szenvedőket. Egy katasztrófahelyzetben például kiderülhet, hogy nincs elég mozgósítható segítség, az alternatív betegszállítók ugyanis még a saját teendőikkel sem képesek megbirkózni. A háziorvos szerint az átalakítás vesztesei lesznek a betegek hozzátartozói is, ugyanis nem lesz más választásuk, mint saját autóval elvinni a nagymamát a rendelőbe. Csakhogy megóvják őt a kényelmetlenségtől.

Öntudat
Most megint lehetne röhögni, hogy mekkora balfácánok vagyunk. Nem esett le, hogy nem lehet átalakítani egy egészségügyi alrendszert karácsony és szilveszter között, amikor a legelszántabb háziorvos sem az OEP honlapját böngészgeti két rúd bejgli morzsálása közben. Ezért amikor másodikán a mondott bejglikkel a pocakjában bemegy a rendelőjébe, nem tudhatja, milyen számot kell tárcsáznia. Az ember nem bonyolult szerkezet: adjanak neki egy telefonszámot, amit felhívhat, ha baja van, és meg van elégedve. Aztán egyik napról a másikra ezt a számot elveszik tőle, és adnak neki százhúsz másikat: válogasson, melyik az övé. Ha megtalálta, hívja fel: a vonal másik végén ül egy hasonlóan megszeppent ember, aki azt sem tudja, hogy őt kellett volna-e megtalálni, vagy valaki mást.
Én mégsem nevetek annyira. Mert alapvetően az egésszel semmi baj nincsen. Mindenki azt teszi, amit tennie kell, a szándékok tisztességesek, az elképzelés jó, oszt a végeredmény mégis az, ami. Egy évig próbálgatják a rendszert, csak azzal nem számolnak, hogy a háziorvos még mindig a mentők felől közelíti meg a betegszállítót, hogy a mentő még nem egészen az alapján dönt, hogy most oda tényleg kell-e szakkíséret, vagy nem kell, szóval mindenki csak egy nagyon picit intézi úgy, hogy neki egy fokkal jobb, kényelmesebb, jövedelmezőbb legyen. A minisztérium megfeledkezik arról, hogy közben volt egy egészségügyi reform, ami miatt idén jóval többet kell utaztatni a betegeket. És ez a vége. Itt száz betegnek kellene lennie, most meg százharminc van. Mindegy, hogy a betegszállítók szavára sem vennénk mérget, akkor is több van, mint amennyit gondoltunk. Egy év munkája árán próbáltunk reális képet alkotni magunkról. És úgy, hogy mindenki csak magán szépített egy kicsit, s meg sem próbált átverni másokat, harminc százalékkal lőttünk mellé.
Végül is mindegy, miért meg kinek a hibája. Kipróbáltuk, elrontottuk. Ahol kellett, megvolt a gyorssegély, azután az egész ki lesz javítgatva, ha már látszik, hol és mi a hiba. Ennél nagyobb bajunk sose legyen.
De azért jó lenne megérni egyszer, hogy legalább olyanok legyünk, amilyennek gondoljuk magunkat. Ha már jobbak nem tudunk lenni.