Meddig érnek a hullámok?

Két hete másról sem szólnak a hírek, minthogy válság van-e vagy nincs. Illetve, hogy lesz-e vagy nem. Egy hete még attól volt hangos a világ, hogy Soros György, a magyar származású pénzügyi zseni kijelentette: a második világháború óta nem volt akkora esélye egy nagy világgazdasági válságnak, mint manapság. Sokan egyből kontráztak, persze, Soros megint nagy üzletet akar csinálni. Igazuk van, volt már erre is példa az utóbbi évtizedekben.
De ez most más. Hogy mennyiben, azt még nem tudjuk. Az utóbbi hetek hírei csak egy dologról adnak bizonyságot: valami nagyobb baj van, mert még a legtekintélyesebb szakemberek is homlokegyenest eltérő nyilatkozatokat adnak. Nincs megbízható elemzés. Márpedig a káosz éppen ebből táplálkozik.
Ez a bizonytalanság okozza a gazdaság egészségi állapotát többnyire jól mérő tőzsdék hullámzását. Nézhetünk New Yorkra, Londonra, Tokióra, Szingapúrra vagy éppen a Budapesti Értéktőzsdére: mindenhol, mindennap szinte pillanatról pillanatra változik a helyzet. Éppen aszerint, hogy milyen hírek jönnek a világ egyes tájékairól – manapság talán a legfontosabb az Amerikai Egyesült Államok (USA).
Már csak azért is, mert az egész gazdasági mélyrepülés híre innen kapott lábra. Már tavaly is rossz jelzések érkeztek, miszerint az ottani ingatlanpiac fejre állt, s a vele kapcsolatos hitelezés is bukott, de az igazi – kissé hisztérikusnak is tűnő – reakciót csak most, januárban produkálta a világ gazdasága. Az utóbbi hetekben jelentették be a nagy amerikai bankok tavalyi eredményeiket. Pontosabban veszteségeiket, még pontosabban óriási veszteségeiket. Akad néhány bank, mely nem kevesebb, mint 8, de olyan is, amely 12 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el. Ez nagyjából 1400, illetve 2200 milliárd forintnak megfelelő összeg. Nem összesen! Egyenként!
Az egész onnan indult, hogy amerikai bankárok könnyelműek voltak, s a 2001–2002-től indult nagy amerikai ingatlanvásárlási hullámot meglovagolva, önerő és adósvizsgálat nélkül adtak kölcsönt az embereknek. Aztán 2006 tájékán a lufi kipukkant: kiderült, hogy az ingatlanok nem érnek annyit, mint amennyire felértékelték őket, kezdtek emelkedni a kamatok, sok százezren képtelenek fizetni a részleteket. De a bankok is buktak, az ingatlanok ára nem fedezte a kihelyezett kölcsönöket. Tavaly aztán az egész felpörgött, s eredményezte azt, amit.
Hogy mindez miért nem amerikai belügy? Azért, mert az amerikai bankok okosan az úgynevezett másodpiaci ingatlanhiteleket jól kicicomázott pénzügyi termékekbe csomagolták, s világszerte értékesítették más bankoknak. Aztán itt az a híres Fed (Federal Reserve System), vagyis az amerikaiaknál a mi nemzeti bankunknak megfelelő feladatokat ellátó pénzintézet. A Fed úgy próbál úrrá lenni a helyzeten, hogy az utóbbi időben sorra csökkenti a központi kamatot. A múlt héten például váratlanul 0,75 százalékkal, s a hírek szerint – keddi lapzártánk után egy nappal – újabb 0,5 százalékkal. A cél a gazdaság felpörgetése: vagyis a pénztömegeket a befektetők ne állampapírokba fektessék – az alacsony kamatszint miatt nem lesznek ezek most vonzók –, hanem inkább iparba, szolgáltatásba, ami többet fial. Vagyis a gazdaságba szeretnének több lelket lehelni. Mert a recesszió önmagát is gerjesztő folyamat, több év, mire kikászálódik belőle a világ. Meg kell előzni. Az USA 150 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot fogadott el: 100 milliárd dollár marad a lakosság zsebében, 50 milliárd pedig az üzleti szférát segíti. A személyi jövedelemadót fizető magánszemélyek, illetve házaspárok az idén 600, illetve 1200 dollárt, plusz gyermekenként 300 dollárt kapnak vissza adójukból. Ettől a belső fogyasztás fokozódását várják.
Elég ennyi intézkedés vagy sem? A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn minap azt mondta: nem. Sőt, amire az IMF-nél 25 éve nem volt példa, egyenesen arra biztatott, hogy az országok az államháztartási hiány növelése árán is, de lépjenek. Az IMF volt vezető közgazdásza, Ken Rogoff viszont az előbbi javaslatokat elveti. Ki lát itt világosan?
De mi van nálunk? Egyelőre nincs nagy vész: egyrészt a forint alig gyengült az euróhoz képest, másrészt nincs veszélyben az ingatlanpiac és -hitelezés. A bankok kemény feltételek mellett adtak hitelt eddig is, így viszonylag csekély a kockázatos ügyletek aránya. Veszélyt a forint árfolyamváltozása hozhat: a legtöbben ma már svájci frank vagy euró alapú hitelt vesznek fel. Ha a forint gyengül ezekhez képest, a törlesztőrészlet növekedhet. Ez egy havi 60 ezer forintos törlesztőrészlet esetében vélhetően nem lesz több néhány ezer forintnál.

Buborékból buborékba
Kincstári optimizmus a politikusok, illetve pesszimizmus a gazdasági szakemberek részéről – nagyjából ezzel tudnánk összefoglalni a világgazdaság nagyjait tömörítő davosi konferencia megszólalásait. Míg Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azzal nyugtatta a világ közvéleményét, hogy az USA gazdasága erős és ellenálló – ugyanezen gazdaság szereplői sokkal borúlátóbbak. Nem különösebben ad okot örömre Európa helyzete sem, legalábbis Joaquin Almunia, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa szerint, aki nyilatkozatában jelezte: a gazdasági növekedés Európában is csökkenni fog.
A problémák gyökerét sokan abban látják, hogy a részvénykereskedelem elszakadt a valódi gazdaságtól. A mostani válság pénzügyi jellegű, kevésbé a vállalatok, inkább a tőzsdék gondja – ezt az is alátámasztja, hogy az USA-ban az egy főre eső fogyasztás nem csökkent. A tőzsdék ilyen mértékű elválása a valódi gazdaságtól és a pénzügypolitika beavatkozásai – amilyen a Fed soron kívüli, jelentős kamatcsökkentése, illetve annak kilátásba helyezett megismétlése – együttesen okozzák azt, hogy a nemzetközi piacok egyik buborékból esnek a másikba.
Sokan kritizálták ezt a kamatcsökkentést, mondván: csak elkenik a problémát. De az amerikai hitelválság okozta károk ettől még nem szűnnek meg, pusztán a hatásuk gyengül. Hosszú távon az segítene, ha a nemzetközi pénzpiaci mozgások jóval átláthatóbbá válnának, így megelőzhetőek lennének a hasonló „lufik” – olyan folyamatok, amelyben fokozatosan elszakad egymástól a valahol valamilyen értéket képviselő papír és az annak értékét megalapozó üzlet, áru vagy szerződés.
Abban mindenki egyetért, hogy évekbe telik, amíg a gazdaság kiheveri a jelzáloghitel-piaci válságot, ugyanis éppen a tőzsde, illetve a pénzpiac átláthatatlansága miatt telik hosszabb időbe, amíg meglátszik, melyik szervezetnek mennyi pénze feküdt elértéktelenedett papírokban.
– Amíg a gazdaságban nincsenek átlátható viszonyok, addig egyik buborékból esünk a másikba – mondta a Morgan Stanley pénzintézet egyik ázsiai üzletágvezetője.

Felszállt a füst?
Nagyobb volt a füstje, mint a lángja! – sommázta a már szerinte (is) lecsengett „tőzsdei válságot” Thaly Ádám független befektetési tanácsadó. – Egy krach oka mindig két dolog lehet: vagy egy hirtelen bekövetkezett gazdasági, politikai esemény, vagy pedig olyan manipulatív információ, amivel a pánikba esett kisbefektetőket eladásra késztetik, miközben a nagyok bevásárolnak. Utóbbi történt most is, vélhetően az 1933-as összeomlás rémisztgetésével, ami mögött konkrétum nincs – ürügyként szolgált viszont a közismert, hosszú távú amerikai gazdasági recesszió meg a kisbefektetők magas aránya miatt az európainál jóval érzékenyebb ottani tőzsdei helyzet. Higgyünk a tényeknek! A világ tőzsdéinek százéves elemzései évente nettó 14 százalékos emelkedést mutatnak. Még jobbak az MNB és a KSH által 1991 és 2004 között mért hazai eredmények, melyekben toronymagasan vezetnek a magyar részvények! Ha például 1991-ben valaki 10 millióért vett ezekből, 2004-ben 176 millió forint hozamot ért el. Ez a mutató Amerikában a felét se produkálta.

Akit a tőzsde éltet
Ismerőseim közül egyedül Andor tőzsdézik. Sőt! Nyolc éve csak ebből él. Napközben a BUX, az amerikai és európai börzék árfolyamait lesi, s hogy mit műveltek az este tízkor nyitó ázsiaiak, azt reggelije után tudja meg. Fülén mobiltelefon (köldökzsinór a brókeréhez), foga között füstölgő pipa (ettől kattog az agya), ujjai a zsebszámológépén, szeme a számítógép monitorján. Egy lakáshoz kötött magányos farkas, aki a világ minden rezdülését azonnal megérzi a zsebén és vércukorszintjén.
– Miért nem írhatom ki a neved? Tőzsdézni nem tilos, minden fillér után adózol, fizeted a járulékaidat. Még gazdag se vagy, csak afféle „középkategóriásnak” tartod magad.
– Mert a béka feneke alatti magyar befektetési kultúra, a tőzsdézés hazai megítélése miatt maradjon inkább magánügy, miből tartom el a családomat. A nejem különben szolid alkalmazott, ergo jóval kiszolgáltatottabb a helyzete az enyémnél. Ő nem tőzsdézik, mint az amerikai vagy japán háziasszonyok, akiknek ez annyi, mint esténként vacsorát főzni.
– Mi kell ahhoz, hogy valaki csak a tőzsdéből éljen?
– Indulásnak mondjuk tízmillió forint. Ami nulla, ha nincsenek gazdasági ismereteid, tapasztalataid, átlagon felüli kombinációs készséged és kockázattűrő képességed, kiváló brókered jó befektetői céggel, ráérzésed és türelmed. Valójában tizenöt éve tőzsdézek, de sajnálom, hogy nem hamarabb kezdtem.
– Éppen árfolyamzuhanás van. Ezt hogy éled meg?
– Szerintem már vége. Ilyenkor többet pipázom, kevesebbet alszom, mert tőzsdézni valóban nem tilos, pánikolni viszont az. A pánik eladásra gerjeszti a „kicsiket”, amiből a „nagyok” kaszálnak. Elkönyvelem az átmeneti veszteséget. Úgyis visszajön, mert hosszú távon a részvény az egyik legjobb befektetés. Ismert mondás: soha nem lesz igazi tőzsdés, aki legalább egyszer nem bukja el a befektetése felét. A világgazdaság ezer lehetőséget kínál! Ha valahol gyengélkedik, másutt éppen felfutóban van. Esésből is profitálhatsz, de ez percek döntése. Épp most adtam el részvényeket, amiket „shortban” (esésben) vettem, aztán az első megpattanáskor eladtam. Hoztak 21 százalékot, mégis bosszant, mert ha várok egy kicsit, még többet hoznak. Ilyen a tőzsde. Van, aki belehal, engem ez éltet.