Mitől hullanak a csillagok?

A csillag a szaknyelvben olyan égitest, ami energiát termel, így saját fénnyel rendelkezik. A bolygók viszont elenyésző saját sugárzást bocsátanak ki, azok csupán a központi csillagok fényét verik vissza. A népnyelv azonban csillagnak nevez minden fényes égitestet, így a bolygókat is – a Vénuszt például Esthajnalcsillagnak. A csillagokat villódzó, sziporkázó fénypontokként látjuk szabad szemmel vagy távcsővel, aminek a nagy távolság a magyarázata. A villódzást, a pislákolást a légköri áramlatok hozzák létre, de abban is segít, hogy eldönthessük, csillagot vagy bolygót látunk-e az égen. Ha a messze fénylő pont nem villódzik, szinte biztos, hogy nem is csillag, hanem bolygó. Így aztán a csillaghullás se igazi csillagok hullása, hanem a meteoroké.

A csillagok mérete rendkívül változatos. A kicsinek mondott, nagyvárosnyi neutroncsillagoktól – ami gyakorlatilag már halott – az olyan óriásokig terjed, mint a Sarkcsillag vagy az Orion csillagkép Betelgeuse nevű csillaga, melyek átmérője ezerszer nagyobb, mint a Napunké. Viszont a sűrűségük meg se közelíti a Napét. Egyébként az ember legfontosabb csillaga, a Nap csupán százötven millió kilométerre van tőlünk, s alig nyolc perc alatt ér ide a fénye. A következő legközelebbi csillag négy fényévre található, vagyis a fény onnan négy év alatt száguld le hozzánk. Ha repülővel akarnánk felkeresni, csekély hét-nyolc millió évig szállhatnánk.

Meteorokat az év bármely szakában láthatunk, de tömegesen csak nyár végén jelennek meg. Ekkor ér ugyanis a Föld közelébe az úgynevezett Perzeida meteorraj. Az okozza a rendkívüli augusztusi csillaghullást, hogy a meteorraj egy részét a Föld magához vonzza, egyes részei belépnek a légkörbe, s elégve világító, „lezuhanó csillagokat” formáznak. A meteorok, meteorrajok amúgy üstökösökből származnak, azok szétmorzsolódásával keletkeznek. A kisebb szikladarabok a Föld légkörébe érve felhevülnek, elégnek, így hozzák létre a szabad szemmel észlelhető fényjelenséget. Meteornak régebben a lehulló test által a légkörben kiváltott fényjelenséget, a hullócsillagot nevezték. Ma a bolygóközi térből felénk közeledő legkisebb testnek is ez a neve. A Földre hullott meteoritok zöme kő, legtöbbjük a Holdról  és a Marsról származik.