Egymásra dőlnek a dominók

Lássuk csak, hogyan borulnak egymásra az üzleti élet dominói! Kicsit hosszú lesz a lánc, de egyszer érdemes darabról darabra követni az összeomlást. Az első dominó a befektetési bankok, amelyek a nagy nyereség reményében úgy adtak hitelt és szereztek üzletrészeket más bankokban és vállalatokban, hogy alig volt fedezete az ügyleteknek. A legkirívóbb példa az ingatlanpiac. Ahogy az ingatlanárak Amerikában zuhanni kezdtek, a sok ezer milliárdos hitelcsomagok mögül apadt, majd teljesen eltűnt az ingatlanfedezet. A bankoknak tartalékokat kellett képezniük, percek alatt óriási veszteségeket halmoztak fel, nem kaptak új hiteleket, forrásokat más bankoktól; ne szépítsük: tönkrementek. Az állam nyújtott mentőövet, amely részvényeket vásárolt a pénzintézetekből. Pénz már lenne, de az üzleti bizalmat nem lehet pénzért visszaállítani. A bankok nem bíznak egymásban, gyanakodva figyelnek minden tranzakciót, és ahol nincs pénzáramlás, ott nincs kilábalás. Percek alatt egekbe szöktek a kamatok, és míg nyáron lasszóval fogták a kérelmezőket, most a világ nagyvállalatai is sorban állhatnak hitelért.
És máris borul a következő láncszem: a globális nagyvállalatok sora. Először a járműipar kapitulált. Késő tavasszal még 75 eurót adtak a Mercedes (Daimler–Benz) egy részvényéért és csaknem 50-et egy BMW-papírért. Ma 20-at ér a Merci és 17-et a BMW. Persze a tőzsdét hajlamosak sokan a nyerészkedő spekulánsok otthonának tartani. Pedig az értékpapírpiacok lényeges elemei a világgazdaságnak, amolyan barométerek, amelyek percről percre mutatják: mennyit ér egy vállalat? No, nem annyit, amennyit a gépek, a márkák vagy a cégeknél fölhalmozott tudás jelent. Egész egyszerűen annyit, amennyit adnak érte. És most mindenért napról napra kevesebbet adnak. Egy olyan világban, melyben évtizedeken keresztül országok, városok, családok mind-mind hitelből finanszírozták jólétüket, a válság kijózanító. A világ nem hajlandó többé meg nem keresett dollárokat, eurókat vagy forintokat előre kifizetni, nem hajlandó vagyonokat folyósítani jól megfogalmazott tervekért, bonyolult történetekért. És ilyenkor ki tud új autót, lakást és mindenféle luxuscikket venni? Ezért a nagy német – és egyéb országbeli – autógyárak egymás után állítják le szalagjaikat: idén 5 hétre szabadságolja munkásait a Mercedes, bezár a lipcsei BMW-gyár, egy Citroën vagy Peugeot sem készül, és egyre kevesebb Audi-motor kerül le a győri sorokról is. Európában 100-150 ezer járműgyári munkás veszti el néhány héten belül munkahelyét.
Nézzük a harmadik dominót, amely úgy ingadozik, mint az őszi falevelek. Ők a beszállítók. Nem kisvállalatok ezek sem, hiszen egy Peugeot-nak, egy Mercedesnek vagy egy Audinak nincsenek jelentéktelen partnerei. Ők a leginkább kiszolgáltatottak. Ha elbocsátanak 1 autógyári munkást, feleslegessé válik 20 acélipari, 5 üvegipari, 2 gumiipari dolgozó, és hosszan sorolhatnánk még, hány más szakember. És most csupán az autóiparról beszéltünk, nem említettük a gépgyártókat. Hiszen kinek kellenek a gépek, ha állnak a gyárak? Ami a nyersanyagtermelőket illeti – mihez kellenének a nyersanyagok? De nem lesz szükség könyvelőkre és bérelszámolókra sem. Félő, a XXI. század pestiseként terjed a munkanélküliség.
És akinek nincs munkája, az spórol, amin tud, és akkor vásárol, ha már nagyon muszáj. Ebből pedig következik az újabb kérdés: ha nincs kereslet, mitől lesz újra fellendülés, mitől indulnak újra a gyártósorok, hogyan éled fel majd újra a világgazdaság?
Ülünk a Kárpát-medencében, és rettegünk a jövőtől. Megtanított a történelmünk: ha csapás éri bárhol is a világot, nekünk biztos, hogy fájni fog. Okos közgazdászok ezt úgy mondják: nyitott, exportvezérelt gazdaság a magyar. Ha nem keresik cikkeinket a határokon túl, mi elszegényedünk. Hát félünk és körülnézünk. És látunk magunk körül – mint az ezer évben mindig – egymás torkának eső, viszálykodó politikusokat, széthúzást és agresszivitást mindenütt. Pedig megbékélni, összekapaszkodni kéne, és óvni, vigyázni mindent, amink még megvan.

Elapadtak a devizahitelek
Napjaink pénzügyi válságának legfeltűnőbb hatása a svájci frank, a dollár és az euró árfolyamának elszabadulása mellett az, hogy látványosan elapadtak a devizahitel-lehetőségek a bankoknál, illetve keményen szigorították a deviza- és főleg a svájcifrank-hitelek feltételeit a pénzintézetek. A jelenség hátterében a bankközi hitelpiac áll, ahol a szereplők egymás iránti bizalmatlansága odáig fajult, hogy egyelőre képtelenség újabb svájcifrank-forrásokat találni a piacon. Éppen ezért az utóbbi két hét során egyre több magyar bank jelentette be, hogy határozatlan időre beszünteti a hitelezést e devizában, és forint-, illetve euróalapú termékeit kínálja majd. Azok, akik már rendelkeznek svájcifrank-alapú hitellel, számítsanak arra, hogy az árfolyamváltozások miatt egy ideig magasabb törlesztőrészletet kell visszafizetniük.
Az OTP Bank már meglévő devizaalapú szerződésein például fél százalékponttal emelkednek a kamatok: egy 5 millió forint összegű, 20 éves futamidejű svájci frankos lakáshitelnél ez 1200-1400 forintos havonkénti törlesztőrészlet-változást jelent. (Természetesen nem számolva az árfolyam miatti emelkedést, ami az utóbbi hónapok során akár 20 százalék is lehet: ez például 60 000 forintos részletből 72 000 forintost csinálhat.) Azok, akik most szeretnének hitelt felvenni, számolhatnak azzal, hogy 0,8-0,9 százalékponttal is magasabb kamatköltséget próbál a bank letolni a torkukon, mint néhány hónappal korábban. Az Erste október 22-ével kezdődően az összes akciós hitelajánlatát módosította: a svájcifrank-alapú piaci kamatozású lakáshitelek évi THM-je 11,00–11,08 százalékra nőtt (júliusban még 6,72 százalék volt). Eközben az euróalapú piaci kamatozású lakáshitelek THM-je 9,89 százalékra csökkent a banknál (10,02–10,67 százalékról), vagyis jelenleg érdemesebb euróban felvenni hitelt, mint svájci frankban.
Szigorodnak a hitelfelvétel feltételei is: a lakáshiteleknél eddig minimálisan elvárt 10 százalékos önrész pénzintézettől függően 20-30 százalékra vagy többre emelkedik, és az ügyfelek kénytelenek lesznek mélyebb információkat szolgáltatni pénzügyi helyzetükről. Mindez nemcsak a bankok, de az adósok érdekeit is védi: így nem fordulhat elő, hogy – mint a tengerentúlon – a fizetni képtelen adósok tízezrei kerülnek minden héten utcára.
Hosszú távon komoly bumeránghatása is lehet a hitelek elmaradásának, elsősorban az ingatlan- és gépjármű-finanszírozásban, hiszen ezeken a területeken a legnagyobb arányú a devizahitelek igénybevétele – de sok más szektorra is kihat a hitelfeltételek miatt szűkülő vásárlóerő az elektronikai termékek piacától a szállodák forgalmáig.

Forintvadászat
A legtöbbek számára láthatatlanul, váratlanul és elementáris erővel tört be hazánkba a hitelpiaci válság. Aztán pillanatok alatt elkezdett gyengülni a forint: két hónap alatt az euróval szemben csaknem 15, a dollárral szemben 25 százalékkal esett vissza az árfolyama, a lakossági hitelek miatt közelről figyelt svájci frank kurzusa pedig 22 százalékkal erősödött.
Mindez hideg zuhanyként érte a lakosságot. Különösen azért, mert az ország vezetői egy emberként jegybankelnöktől pénzügyminiszteren át az ellenzékig egyaránt állították, hogy hazánk elég stabil ahhoz, hogy bármilyen támadást túléljen – ehhez képest egyáltalán nem állunk olyan jól pénzügyileg. Ráadásul az általános bizalmatlanság közepette a külföldi befektetők elkezdték kivonni tőkéjüket a régióból, ami kellő magyarázattal szolgál a forint elmúlt hetekbeli komoly esésére.
A jövőt illetően két verzió forog közszájon az elemzők köreiben. Az egyik szerint a Magyar Nemzeti Bank jelentős alapkamat-emelése – 8,5-ről 11,5 százalékra – és a gyors megállapodás az IMF-fel hamar visszatéríti a forint árfolyamát a korábbi szintek közelébe az euróval és a többi nagy devizával szemben. A másik, borúsabb elmélet szerint a túl magas alapkamat nem a külföldi befektetőket fogja visszacsábítani, hanem a hazai tőkét vezeti  a bankok pultjaihoz: a vállalkozások pénze nem fejlesztésekben és árukban ölt majd testet, hanem egyszerűen bekerül a számlákra kedvező feltételek mellett, s emiatt a gazdasági növekedés lelassulhat, akár meg is állhat.