Szüreti hangulatok

Idén ez a beszélgetés nem valami kedélyes, a szüreti hangulat nem mondható éppen jónak. Hiszen tudjuk, látjuk, olvassuk – lapunkban is írtunk róla –, hogy az idén megint nem jó a szőlő ára. Békétlenek a szőlősgazdák, főként a saját pince nélküli többség. Fogadkoznak váltig: most aztán vége, kivágják a tőkéket, aztán kínlódjon, aki akar. De aztán csak leszedik a fürtöket. Összejön a rokonság, a baráti kör, rotyog a bográcsban a pörkölt, s a hangulat idővel oldódik, bor is kerül még a tavalyiból, ami – mint Hamvas Béla írta egy helyütt – valóságos folyékony szerelem. Persze az igazi szüreti hangulatot olykor elrontják a szorgos munkaügyi ellenőrök: a kalákában végzett szüret, a maga utánozhatatlan hangulatával együtt, voltaképpen illegális foglalkoztatásnak is tekinthető. Így megtörténhet, hogy akit nem kéne, azt büntetik, akit meg nagyon is kellene, az vígan „kalákázik”.
Szüret idején mégse való a rosszkedv, sem a gyalázatos szőlőárak, sem a túlbuzgó hivatalok miatt. Inkább a varázslatos magyar nyelvet hívjuk segítségül: itt van mindjárt a borivók tízparancsolata. Kiadványok idézik, borospincékben, jobb kocsmákban bekeretezve teszik közszemlére. Több változatban ismert, de a tizedik parancsolat kivétel nélkül az embert dicséri. A legszebb talán Fornády Elemér szakírónak köszönhetően maradt ránk: „Amikor egy pohár magyar bort veszel a kezedbe, hogy fehér abrosz mellett jókedvbe álmodd magad, gondolj arra egy pillanatig, mennyi fáradságos, verejtékes munka van ebben a pohárnyi borban, és hogy minden elfogyasztott fürt szőlő vagy pohárka bor a szőlőművelő munkásnép számára egy-egy darab kenyér.”
Amint közeledünk a hajlott szőlőművelőtől a bort érlelő pincék világához, úgy egyre fennköltebben, olykor irodalmi magasságokban szárnyal a szó. A borászoknak dúsgazdag a kifejezéstára egy-egy büszkeségük árnyalt jellemzésére. A jobb helyeken tartott borkóstolókon valóságos szertartás előzi meg az első kortynyi nemes italt. E hagyományt az egyik walesi herceggel kapcsolatban így őrizte meg a legendárium: amikor egy francia földbirtokosnál vendégeskedett, s a pincében kitöltötték poharába az egyik bort, a koccintást követő várakozásban megkérdezte:
– Megízlelhetjük? A házigazda így felelt:
– Nem, uram, előbb beszélgetünk róla.
A beszélgetni való pedig rendszerint alapos és részletes. Az illatok és a zamatok érzékeltetésére a borászok olykor felidézik a fűszerek és a gyümölcsök szinte teljes skáláját. A háború előtt elterjedt, aztán a kipusztulás szélére került, napjainkban viszont feltámadó kadarkát például így írta le elfogult készítője: „A kadarka a vörösborok hetyke fickója. Kedély van benne, színe is kacagó piros, gyászba sosem öltözik. Illata ingerlően fűszeres, szegfűszegre emlékeztető íze könnyed, üdítő, enyhén fanyarkás.”
Márai Sándor, az utóbbi évtizedekben (újra)felfedezett író 1941-ben a magyar borról írott novellájában még arról álmodozik, hogy hajlott korában saját pincéje lesz. Az élet azonban másként rendelkezett, az író a távoli Amerikában vetett véget életének 1989 februárjában – saját pince, maga készítette somlai nélkül. A borászat sok ezer éves kultúrtörténetének az író is része lett. Veretes gondolatait gyakran idézik, például az olaszrizling leírásához is segítségül hívják: Márai szerint az olaszrizling simaságán érzik még a latinos műveltség és szőlőkultúra, Pannónia pallérozottsága, mi több, a rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság: az ember úgy iszsza, mint mikor rokonokkal beszél.

Erre a borra szükség lesz
A soltvadkerti Frittmann Jánost, a 2007-es év borászát kérdeztük az idei szüretről, valamint saját kilátásairól.
– Milyen az idei termés?
– Ami megvan, az nagyon nagy ígéret: azt is mondhatnám, kész bor. A korai fajták nagyon szép illatokkal bírnak, ez azt mutatja, hogy elég jó évjárat az idei. Nem ártana még egy kis napsütés. Ha a késői szőlők, a cabernet-k le lesznek szedve, akkor lehet biztosat mondani.
– Sokan panaszkodnak az alacsony szőlőárakra.
– Az Alföldön még mindig magasabbak, mint az ország többi részében. Azt gondolhatnánk, hogy a Balatonon, a Mátrában magasabb a szőlőár, pedig nem. Az olasz importborok az alsó kategóriából kiindulva lefelé húzzák az összes többinek az árát. Több nagy cég került csődközelbe, kevesebb felvásárló van, akikre ugyanannyi eladó jut, és ez szintén alacsonyan tartja az árakat.
– Sok helyen kivágták a szőlőket, vagy támogatással, vagy pedig abban a reményben, hogy amint lehetséges lesz, a kvótát eladják nemzetközileg elismert borvidékekre.
– Nem mindig lehet annyi pénzt kapni a szőlőért, amennyibe a megtermelése kerül. A kivágás azért sem szerencsés, mert 3-4 év alatt eltűnik a területről a műveléshez szükséges hozzáértés. A szőlő nem kukorica, hogy egyszer termelem, egyszer meg, egy hoppra, nem.
– Milyen kilátásai vannak egy borásznak Magyarországon?
– Ez attól függ, milyen a cég piaci pozíciója.
– Akkor úgy kérdezem: milyen kilátásai vannak önöknek?
– Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor nem lehet gondunk. Pont azt a gyümölcsös jellegű bort tudjuk elkészíteni vörösbor és rozé kategóriában, amire nemcsak Magyarországon, de a világpiacon is szükség van. Ebből a szempontból pozitívan látom saját jövőnket. Ha az általános gazdasági helyzet nem lesz nagymértékben rosszabb, akkor a mi helyzetünk stabil: a gyümölcsös jellegű borokat nem tudják importtal kiváltani.
– Ezek szerint meg lehet élni a borászatból.
– Meg lehet belőle élni. Persze nem olyan hú, de nagy csoda, a borból ugyanis nem lehet csodát csinálni. De mi nem is akarunk.

Változnak a bornevek
Nálunk az uniós szőlő- és borpiaci reform az EU-csatlakozás utáni ötödik, 2008. augusztus elsején kezdődött borpiaci évben, tehát nemrég lépett hatályba – tudtuk meg Horváth Csabától, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkárától. Az EU évekkel ezelőtt 400 ezer hektáros, főként az új tagországokra vonatkozó szőlőterület-csökkentéssel indította a tárgyalásokat. Végül 2013-ig 175 ezer hektáros kivágást hirdettek meg, méghozzá minden tagállamra arányosan. Tehát az unió évi húszmillió hektoliteres borfeleslegének zömét megtermelő Spanyol-, Olasz-, illetve Franciaországra is érvényesen.
Magyarország tehát viszonylag jól jött ki az ágazat reformjából, hiszen augusztus elején évi 16,9 millió euró támogatással rajtoltunk, ami 2013-ra 29 millióra emelkedik, s felhasználásáról nemzeti keretekben dönthetünk. Az összeget elsősorban a régiek helyett telepített korszerű ültetvényekre költik, a kivágási támogatást pedig az 55 év feletti gazdálkodók méltó visszavonulására szánják. A reform keretében 2009 augusztusától kezdetét veszi a borok megnevezésének teljes átalakítása is. Megszűnnek az eddigi „címek” (asztali, tájbor stb.), helyettük új – védett eredetű, földrajzi megjelöléssel forgalmazott, szőlőfajta szerinti – elnevezés lép életbe. A 2009. évi költségvetésnek tehát már tartalmaznia kell(ene) az erre szánt összeget. A HNT főtitkára úgy fogalmazott: ha meg szeretnénk nyerni a lottó ötöst, akkor a szelvényt is meg kell venni. Másként fogalmazva: ha késünk az új nevek bevezetésével, akkor ne csodálkozzunk a brüsszeli büntetésen.