Éhezni advent idején

Nagy szegénységben kétszázezren, rejtett szegénységben csaknem kétszer ennyien élnek Magyarországon – hihetetlen, de az ENSZ szerint ennyien nem jutnak elegendő táplálékhoz hazánkban. A számok persze csalnak, hiszen megbízható adatok nem állnak rendelkezésünkre. A hazánkban tevékenykedő, étkeztetéssel foglalkozó szervezetek becslései azt mutatják, hogy tíz- és tizenötezer közötti azoknak a gyerekeknek a száma, akik ténylegesen éheznek, de nem sokkal jobb a helyzete annak a mintegy százezernek sem, akik napról napra „zsíros kenyéren és krumplin” élnek.
Már csak azért is nehéz pontos számokat mondani, mert a különböző szervezetek felmérései mást és mást mutatnak az éhezők számáról: míg az egyik a napi elfogyasztott kalóriák számát vizsgálja, a másik azt nézi, hogy mennyien élnek a minimálbér alatti jövedelemből. Vitathatatlan tény viszont, hogy a terebélyesedő szegénység következtében az utóbbi években ismét növekedésnek indult az alultáplált gyerekek száma. Ezzel párhuzamosan, ugyanabban az időszakban méretessé duzzadt, mondhatni jelenséggé nőtte ki magát a rejtett szegénység. Ebbe a csoportba azokat a családokat-közösségeket soroljuk, melyeknek háztartásaiban megtalálhatók a legkülönbözőbb modern eszközök – amely eszközöknek az árát a gyerek élelmezésére szánt összegek csökkentéséből fizetik ki.
Persze nem egyformán oszlanak el a szegény családok az országban. A statisztikák azt mutatják, hogy a legnehezebb helyzetben Nógrád, Borsod, Szabolcs és az Ormánság van, s az itt élők közül is az éhezésnek leginkább a roma gyerekek vannak kitéve. És érvényesül a város-falu ellentétes helyzete is: míg a nagyvárosokban a korgó gyomrú felnőtt vagy gyerek viszonylag könnyen megtalálja valamelyik segítő szervezetet vagy ingyenkonyhát, addig egy faluban szinte semmi esélye nincs – főleg becsületes módon – élelemhez jutni.
Egy másik adatsor szerint a foglalkoztatottak nélküli családban nevelkedő gyerekek számát tekintve Magyarország az utolsó előtti az Európai Unióban. Abban az EU-ban, amelyben átlagosan a gyerekek 19 százalékát fenyegeti a szegénység, és amelynek bizonyos részein ez az arány eléri a 30 százalékot, munka nélküli családokban pedig a 60 százalékot – legalábbis az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociálisügyi és Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának adatai szerint. De nem jár sokkal előttünk az Amerikai Egyesült Államok sem: az USA-ban élő gyermekek több mint 17 százaléka élt tavalyelőtt a hivatalos szegénységi küszöb alatt, és ki tudja, hogy azóta a pénzügyi válság hány családot taszított e küszöb alá.
Karácsony táján minderről sokkal többet olvashatunk-hallhatunk, mint máskor. Nemcsak azért, mert a szegénység ilyenkor erősebben jelen van a médiában. Hanem azért is, mert megnő az emberek adományozási kedve – több lesz bennünk a szeretet, vagy megsajnáljuk a szomszédos híd alá költözött hajléktalant, megesik a szívünk az útkereszteződésben dideregve kolduló gyerek láttán. Szerencsére léteznek a szervezetek, amelyek – részben vagy egészben – küldetésüknek tekintik a szegények segítését.
Ezek egyike a Magyar Vöröskereszt. Nem mindenki tudja, hogy a véradásszervezés, az elsősegélynyújtás mellett az adományosztások megszervezésével is foglalkoznak. A Baptista Szeretetszolgálat immár harmadik alkalommal indítja útjára a Malév segítségével Cipősdobozjáratát, amely 1000 cipősdobozba csomagolt ajándékot szállít erdélyi árva gyermekek részére. Egy másik nagy misszió, az Ökumenikus Segélyszervezet az EU Élelmiszersegély programjának keretében advent időszakában Tolna, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Somogy megyében juttatja élelmiszerekhez a rászorulókat. A Krisna-hívők pedig már csaknem húsz éve osztják az utcáinkon élőknek a vegetáriánus meleg levest, szendvicset, süteményt és előre dobozolt ételeket.
A kutatások és felmérések eredményeitől függetlenül éhezők bárhol lehetnek. A városi hajléktalan, a nehéz sorsú falusi család, az eladósodott fiatal és a rezsire spóroló nyugdíjas egyaránt nélkülözhet. Köztudott, hogy az adományok, a segélyek rajtuk csak ideig-óráig segítenek. De ennek nem visszatartania, hanem ösztönöznie kell mindenkit egy kis segítségre.

Tények
Ma a világon 2,1 milliárd gyermek él, ők teszik ki Földünk népességének 36 százalékát. Évente mintegy 132 millió újszülött látja meg a napvilágot. Minden negyedik gyermek olyan családba születik, amelynek napi jövedelme nem éri el az 1 dollárt. A fejlődő országokban minden harmadik gyermek nyomorog. Ma tizenkét gyermek közül egy 5 éves kora előtt meghal valamilyen könnyen megelőzhető gyermekbetegségben. Ha a társadalmi-gazdasági feltételek nem változnak drasztikusan a közeljövőben, a ma születő gyermekekre a következő sors vár:
Táplálkozás. A fejlődő országokban az öt éven aluli gyermekek körülbelül 30 százaléka alultáplált. Becslések szerint 100 gyermek közül 30 fizikai és szellemi fejlődését akadályozza az alultápláltság vagy az ebből adódó hiánybetegségek.
Egészséges ivóvíz. Száz gyermekből 19 nem jut egészséges ivóvízhez, 40 pedig olyan környezetben él, ahol nincs megoldva a szennyvíz kezelése. Évente mintegy 2 millió gyermek hal meg a szennyezett víz következtében kialakult betegségekben, például a hasmenés okozta kiszáradás következményeként.
Iskolázás. Száz ma születő gyerek közül 17 soha nem fog iskolába járni. A 17-ből 9 leánygyermek lesz. Száz beiskolázott gyermekből pedig 25 nem jut majd el az ötödik osztályig.(Forrás: UNICEF)

Bogáncsok, Vadvirágok
Idővel a verések, ótvarfoltok nyomai, a tetvek eltűnnek. A gyerekeket tisztára súroljuk, ruhát, cipőt, ételt, fedelet adunk nekik. De mire hozzánk kerülnek, sokan már annyit szenvedtek, hogy lelki sérelmeik életre szólóak maradnak.
Egy fiatal nevelő, Ádám Emese mondja ezt a Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (GYIVI) átmeneti befogadó otthonának folyosóján. A zárt ajtók egyikén Vadvirágok, a másikon Bogáncsok felirat jelzi a lányok és a fiúk külön lakhelyét. Az idehozott gyerekeket egy-három hónap múltán helyezik el megyei otthonokba, nevelőszülőkhöz, s igen ritkán ismét a vér szerinti szülőkhöz. De minél tovább maradnak, sokukban annál erősebb kötődés alakul ki a „meleg fészek” iránt. S bár a szeretet sokszor kölcsönös, nincs annál szomorúbb, ha egy gyerek nem haza, nem a gondozójához, hanem hozzájuk szökik vissza, mert itt érzi magát biztonságban. 
Az intézmény igazgatója, Lukácsné Juhász Mária szerint mostanában kitehették volna a „megtelt” táblát, mert negyven férőhelyükre szinte özönlöttek a borzalmasan elhanyagolt gyerekek a borsodi falvakból. Sokuknak csak padlóra tett szivacson vagy a folyosón jutott fekvőhely. Akadt közöttük olyan tizenéves fiú, aki pénteken még itt volt, de hétvégén a szüleinél, akik hétfőn már viszsza is zavarták az agresszivitása miatt. Pedig egy gyerek sem születik ön- és közveszélyesnek, ezt éppen a környezetüktől sajátítják el.
Egyik 9 éves „bogáncsról” már harmadik nevelőszülője mondott le. A „vadvirágok” között akadt egy 12 éves kislány, aki lengén öltözve, kifestve árulta magát az utcán. Egy 14 éves kamasz pedig iskolát sose látott belülről.
Az igazgatónő állítja: a beáramlás most kissé lecsengett, jelenleg negyven helyre 56 gyerek jut, nem alszanak folyosón – a létszám azonban naponta változik az újak és a szököttek miatt. Viszont figyelmeztető jele ez a gazdasági helyzet romlásának, a falvakban is szükséges gyermekvédelem nagyfokú hiányosságainak. Gyakori, hogy egy kistelepülésen nem veszik észre a tanárok, a háziorvosok, a védőnők, hogy egyes családoknál mekkora a baj. A rendszerváltás óta felnőtt egy hátrányos helyzetű nemzedék, most születnek gyerekeik, pedig a szüleik is segélyekből élnek. Össztársadalmi felelősség a gyerekeken segíteni – önkormányzatoknak, cégeknek, civil szervezeteknek egyaránt. Az átmeneti befogadó otthonban karácsonykor fát díszítenek. Lesz szép műsor, állami csomag és magánadomány, ám a gyerekek igazi ajándéka az lenne, ha legalább ilyenkor szüleikkel ünnepelnének, akikhez a verések ellenére is visszaszökdösnek.