Miért nem vonzó a közös?

Elapadt a pénz tavaly ősszel, ezért az alultőkésített Mórakert komoly problémával szembesült: ugyan az előző évben 8 milliárdos forgalma volt, de nem tudta kifizetni termelőit, 2 milliárd forint lejárt tartozást halmozott fel. Az uniós támogatással indított beruházások hiteleit is törleszteni kellett. Decemberben Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, illetve a tész menedzsmentje bejelentette, hogy átszervezik a működést. Az átszervezés egyik eleme: tagi kölcsönt kérnek. A másik: az állam egy régiós szinten létrehozott, kilenc tészt tömörítő szervezetnek – a Dél-alföldi TÉSZ Zrt.-nek (DATÉSZ) – 600 milliós piaci kamatozású forgóeszközhitelt nyújt, illetve tulajdonrészt szerez a szövetkezetben, amelyet a tagok később visszavásárolnak. A DATÉSZ lenne a régió fő kereskedője, s elsősorban a vevőkkel foglalkozna, míg a tészek – így a Mórakert is – a termelők összefogásával.

Hogy a Mórakert zuhanását mi okozta, azt sokan és sokféleképpen magyarázzák. Egy részük Nógrádit, illetve a menedzsmentet két dologért kárhoztatja. Az egyik, hogy a polgármester, a lobbierejét kihasználva, uniós forrásokból nagyívű fejlesztésekbe fogott, amelyek önrészét hitelből kellett állni. Nógrádi szerint egymilliárd forint hosszú lejáratú fejlesztési hitelt a nyolcmilliárdos forgalmú Mórakert elbírt volna. Arról lapunknak adott interjújában is beszélt, hogy a város és a szövetkezet fejlesztéséről egységben gondolkozik – a másik vád ezért az volt, hogy a Mórakert forrásait a várossal közös vállalkozásokban használta fel. Ezt nekünk határozottan cáfolta: összesen két kht.-ben vesz részt a Mórakert, mindkettőben százezer forintos nagyságrendben.

Nógrádi a forgóeszköz-hitelezés teljes megszűnésére vezeti vissza a bajt. Az általunk megkérdezett gazdasági szakemberek úgy vélik, hogy a menedzsment a hirtelen megnövekedett forgalmat nem látta át, nem volt megfelelő informatikai rendszerük, illetve vállalatirányítási tapasztalatuk. Ugyanakkor a Mórakert nem képzett tőkét, inkább magasabb árat fizetett a termelőinek. Nógrádi Zoltán az első felvetést érdemben megerősítette, az utóbbit saját hibájának ismerte el: az ő meggyőződése volt, hogy a Mórakertnek nonprofit elven kell működnie. – Olyan irányba tereltük az igazgatóságot, hogy minden árut vegyen meg – mondja Nógrádi –, azután meg nem tudtuk úgy piacra tenni, amilyen ütemben bezúdult hozzánk. Azt gondoltuk, hogy a jobb időszakok profitja elbírja ezt. Nem bírta el, de ezt nem tudtuk előre. Hirtelen nőtt meg a forgalom, a szállítói piacok felől ott volt a hatalmas nyomás, hogy az árut meg kell venni, mert a termelő nem mehet tönkre.

A termelők részéről a tész újraszervezését egyre erősödő bizalmatlanság övezi. Az sem segített, hogy kiderült: az állam ugyan beszáll a szövetkezeti tulajdonba, de a köztes DATÉSZ-ba – így a Mórakert lejárt termelői tartozásait az állam pénzéből nem fogják kifizetni. Többen felszámolási eljárást akartak indítani, de végül sikerült megegyezniük a menedzsmenttel. Általunk megkérdezett tagok elmondták, hogy a beszállított érték tíz százalékára rúgó tagi kölcsönt kértek tőlük. Mire néhányukban felvetődött, hogy esetleg megtagadnák azt, és kezdtek volna ehhez társakat keresni, a többiek már befizették a kért összeget. A zöldség- és gyümölcspiac megsínylette a Mórakert, mint a legnagyobb felvásárló gyengélkedését: a tagok megérezték, hogy ha a tész esetleg tönkremegy, akkor komoly gondjaik lesznek az értékesítéssel.