Százmilliárdok úsznak el

 

Nagy a baj, mert szinte nincs olyan termék, amellyel megérné foglalkozni, és ez most nem a szokásos sirám: a növények közül a kalászos gabona, a kukorica, a repce, a napraforgó előállítása az idén éppolyan veszteség, mint az alma-, a szőlőtermesztés. Talán a kertészetnek van egy-két ágazata, ahol megtalálni a számítást.

 

Az állattenyésztők kedvét némileg javíthatja a mostani nyomott takarmányár, de a tejtermelők válságára ez sem megoldás. A sertés- és a baromfitartók mostanság némi nyereséghez jutnak, de csak azért, mert kritikus szint alá csökkent az állomány. A hazai igényeket sem elégíti ki, miközben a forint gyengesége drágítja az importot. Csak ezért fizetnek itthon a sertésért és baromfiért az önköltségnél némileg magasabb árat a felvásárlók.

 

Hát ez a helyzet. S hogy mit jelent ez a számok nyelvén, méghozzá a nagy számok nyelvén? Tavaly ilyentájt 34 ezer forint volt a kukorica, 33 ezer a búza tonnája. Most 24-25 ezer forint körül mozog a tőzsdei ár. Az idén 8 millió tonna kukorica termett. Ezen a mennyiségen 80 milliárd forint árveszteséget szenvednek el a termelők. A búzánál a tavalyihoz képest elmaradt bevétel (nem haszon!) 36 milliárd. A napraforgót és a repcét tavaly 94 ezer forint körül vették, ma 48-50 ezer forint az ár. A repcések bő 11, a napraforgósok akár 60 milliárddal kevesebbet forgalmaznak, mint egy éve.

 

Amennyiben csak e négy nagy növényféleség esetében összeadjuk a nyomott árak miatti bevételkiesést, kiderül, hogy összesen 187 milliárd forintnyi összeg nem folyik be a gazdálkodók, gazdaságok pénztárába. És akkor még nem számszerűsítettük más ágazatok helyzetét! Ennyi pénzből legalább 80-100 kilométer autópályát lehetne építeni.

 

Hát ilyen képet fest a „határ”! A részletek és a miértek önmagukért beszélnek, s vélhetően nem egyedi esetek, azaz jó lenne felkészülni arra, hogy ilyen évek bizony gyakorta meg fogják keseríteni a parasztok életét ezután.

 

Mondhatná a városlakó, hogy miért termelnek annyi gabonát, olajos magvat, ha nincs rá piac! Első pillantásra igaza van, aztán meg nincs: az utóbbi években jól lehetett keresni ennyi gabonával is, azaz el lehetett adni, ha meg nem, akkor működött egy puffer, azaz az Európai Unió intervenciós szabályozása, felvásárlása, amely olyan áron vette át a terményt, hogy jó közepes termésnél már icipici hasznot is biztosított. No, ez az intervenciós szabályozás szűnt meg 3 év alatt. A második nagy probléma, hogy nincs itthon elég állat. Csak alig valamivel több, mint 3,1 millió disznó röfög az ólakban, csirke is kevés van, a tehenekről nem is beszélve. Vagyis kevesebb takarmány kell itthon, mint kellett tíz éve. Nincs, ami megegye a termést. Az olyan aszályos évben is, mint a mostani, képes megteremni 13-14 millió tonna, ebből itthon mostanság 7-8 milliónyit használunk fel.

 

Aztán ott vannak az ukránok, az oroszok, a fehéroroszok: egyre több gabonát, napraforgót termesztenek, és nagyon nyomott áron képesek ellátni nemcsak Európát, hanem a Közel-Keletet és Észak-Afrika országait is. Áraikkal nem tudunk versenyezni: ők 100 euró, vagyis 26-27 ezer forint alatt már kikötőben, hajóra rakva értékesítik a gabonát. Nálunk most nagyjából ez a felvásárlási ár, erre jönne 20-30 euró szállítási költség, míg tengeri kikötőhöz ér a magyar gabona. Hát ezért sincs piac, ezért nincs vevő Magyarországon.

 

Két-három éve röppent föl a hír: néhány millió tonna kukorica feldolgozására elegendő bioetanol-gyártó kapacitás fog kiépülni az országban. Ez a felesleges kukoricát dolgozná fel. Nem épültek fel a gyárak. Az országban egymillió tonna tengerit dolgoz fel az ipar, részben etanolt, részben kukoricacukrot állítanak elő Szabadegyházán. A többi terményt a hagyományos malmok, takarmánykeverők, növényolaj-ipari vállalkozások használják el. Méghozzá szépen apránként, és most senki nem vásárol fel nagyobb tételeket, mondván, a piac sokáig telített lesz, a gabonát inkább raktározza a termelő. Le­­gyen az ő felelőssége, az ő költsége. Van gabona elég Európában. Most a felhasználók, s nem a termelők diktálnak.

 

 

 

Ahogy az árak és a piac alakul, biztos, hogy azonnal felmerül a gondolat: égessünk kukoricát a kazánban! A ráció hozza felszínre e kérdést minden olyan évben, mikor nincs vevő, a termelő raktárában ott az eladatlan gabona. A ráció, mert egyrészt olcsóbb, mint a szén, másrészt fűtőértéke megfelel egy gyengébb minőségű barnaszénének, harmadrészt pedig igen jól adagolható az automatákkal – hasonlóan, mint a fapellet. Erre akad külföldi és néhány hazai példa is.

 

A szív, a lélek azonban mást mond: a kukorica többre érdemes, mint elfüstölögve lakást melegíteni. Képes különleges zamatot adni a magyar sertésnek, baromfinak takarmányként értékesülve, képes embereket táplálni lisztként, grízként, képes értékes olajat, folyékony cukrot, alkoholt adni az ipari üzemekben. Íme néhány a tengernyi területből, ahol és ahogy a tengerit fel lehet használni. Arról már nem merek beszélni, hogy a búza is ugyanilyen jól ég...

 

Országhatáron kívülre kell juttatni a hazai felesleget – ilyen egyszerű a válasz, de a valóság más. A helyzet az, hogy nincs nagyon kinek eladni a terményt. A szomszédos országokban termett elég, távolra, tengeri fuvarra pedig csak akkor lehet gondolni, ha 16-17 ezer forintos tonnánkénti árat elfogad a termelő. Az pedig azonos a csőddel, akkor hektáronként már 80-100 ezer forint lesz a vesztesége.

 

Marad tehát a szokásos menet: vásárolja fel az állam a gabona egy részét és/vagy az Európai Unió indítsa újra a leállított közösségi intervenciós felvásárlást, adjon támogatást az exporthoz, a fuvarozáshoz.

 

A múlt héten nagyjából ezekkel az ötletekkel fordult a Magyar Agrárkamara leveleiben Brüsszelhez és Gráf József agrárminiszterhez, illetve a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) is hasonló felvetéseket terjesztett elő.

 

A válaszok még váratnak magukra. A magyar agrártárcának ilyesmire nincs nagyon felhasználható pén­­ze, az unió pedig döntéseit igen lassan hozza meg. Ezért vélhetően no­­vember előtt – ha valamelyik kérés egyáltalán teljesül – a hazai piacon nem nagyon lesz érzékelhető változás. Az uniós intézkedésekben lehet igazán bízni, de azok meghozatala eléggé kétséges. Brüsszel éppen négy éve kezdte meg gabonapiaci reformját, ami azt jelenti, hogy az intervenciót fokozatosan megszüntette a kukoricánál, és mérsékelte a búzánál.

 

 

Ákos gazdával a kukoricást pásztázzuk. Legeltetjük a szemünket a barnálló töveken, vizslatjuk a csöveket, tapintgatjuk a szemeket.

 

A harmincas évei közepén járó férfi szemében a teremtő szorgalom méltó öröme csillog. Lám, az idén rendesen fizet a temérdek munka, a szakadatlan gondoskodás. A szívvel művelt békési föld ontja magából az áldást. S ha a gazda szeme hizlalja a jószágot, akkor mi egyenesen növesztjük-érleljük a gabonát.

 

A portára visszatérve elgondolkodóbbá sűrűsödik a hangulat, mikor pedig Sándor szomszéd ránk nyitja az ajtót, rögvest a pergő nyelvek replikája uralja el a beszédet.

 

Röpködnek a tonnák, számolódnak a forintok és eurók, szóba jön a felvásárló, a fuvarozó, a raktár, a szűkmarkú bank, majd az állam, az unió kerül sorra. Izzik a levegő, házigazdám Katalin asszonya semmiféle harapnivaló, jóféle itóka kínálgatásával sem lohaszthatja le az indulatokat.

 

Ákos eltöpreng: valami nincs igazán kitalálva. Tényleg eltörölhetetlen fátum, hogy ha kevés a termés, az a baj, ha meg több, akkor azért a gond? Sándor is a kérdésével üt szíven bennünket: miképp van az, hogy a világ egyik felén százezrek halnak éhen, mi meg belefulladunk földjeink ajándékába?

 

Ákos erősen hisz kitartása lendületében, éjszakákba érően megszerzett tudásában, gépei karbantartott erejében, kevéske tartalékában. Ámde érzi, jobban kéne ügyelnie a nagyvilág híreire, folyamataira, elkerülhetetlen lesz beleásnia magát az összefüggések vizslatásába. S a télen már nem odázhatja el angol tudásának felfrissítését sem.

 

Segíts magadon, az isten is megsegít – összegez, majd borongós kedve felderül, s hetykén-büszkén szegezi nekem a kérdést:

 

– Ugye, hogy a tengerim milyen gyönyörű…?

 

Két éve nem volt ilyen alacsonyan a búza árfolyama, mint most. A termés szempontjából kedvező időjárási körülmények fokozták a kitermelési volument az USA-ban, Kínában és Ausztráliában. Szeptember 11-én az amerikai mezőgazdasági minisztérium nyilatkozata szerint a globális készletek bővülése 186,6 millió tonnára tehető.

 

A kukorica árát is befolyásoló gabonából elég termett az idén. Még akkor is, ha az Amerikai Egyesült Államok az eddigieknél is több tengerit használ fel bioetanol, vagyis üzemanyag gyártására. Ezzel több millió tonna gabonát vesz el a piacról, vagyis ezeket a tételeket nem exportálja, mint eddig.

 

De úgy tűnik a gabonaárak eséséből, hogy ebben a szezonban nem befolyásolja a piacot, ahogy az argentin aszály miatt kieső búzahegyek sem. Jobb lett az idén a termés viszont az arab és az afrikai országokban. Igaz, a Föld lakosságának majdnem a negyede, nagyjából egymilliárd ember éhezik. Csakhogy meg is kellene valakinek venni, és el is kellene valahogy juttatni a máshol fölöslegben lévő búzát, kukoricát, rizst. (Utóbbi ára a héten számottevően esett, így többen juthatnak hozzá alapvető élelmükhöz, nem úgy, mint tavaly, mikor is világszerte éhséglázadások törtek ki.) Az ENSZ élelmezéssel foglalkozó szervezete, a FAO még nem indította be felvásárlási akcióját.