Egy kármentés ára

Hogy Magyarországnak nagyobb összegeket kell visszafizetnie az uniós agrártámogatásokból, az már 2008 vége óta valószínű volt. A kezdetben még kilencmilliárd forintra rúgó büntetés a 2004-es és a 2005-ös évekre vonatkozott, amikor a rendszer felállt – az idén szeptemberig húzódott az az egyeztetési eljárás, amely során a magyar fél igyekezett meggyőzni az Európai Bizottságot arról, hogy a feltárt hibák esetlegesen fordultak elő, és hogy az általuk alkalmazott szabályok megfeleltek az uniós előírásoknak.

Az unió három indokkal vont vissza támogatást Magyarországtól. Az első, hogy a Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer (MePar) rosszul működött. A második, hogy a helyes környezeti állapot meghatározására vonatkozó előírások nem voltak elégségesek. Magyarország és a bizottság ezen a téren arról vitázott, hogy az általunk meghatározott szempontok magába foglalják-e az unió összes kívánalmait. A harmadik ok – aminek a jogosságát nem vitattuk –, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatások és az állat-nyilvántartási rendszer között nem volt megfelelő a keresztellenőrzés. Ez utóbbi hibát már korábban elismertük, s ez a tétel abban is elkülönült a többi büntetéstől, hogy az így jogtalanul igényelt támogatás nagyobbik részét a gazdák térítették meg – a 146 millió forintos visszatérítésből 100 mil-liót sikerült behajtani.

2008-ban még a teljes kifizetett támogatás öt százalékát – az említett kilencmilliárd forintot – követelte vissza Magyarországtól az EU. Az átalánykorrekciós rendszer lényege, hogy miután megállapítják a hibákat, szakértők segítségével felbecsülik, hogy a támogatásoknak körülbelül mekkora része került hibásan felhasználásra, és mindehhez egy arányszámot rendelnek – a támogatások 2, 5, 10 vagy 25 százalékát kell visszatéríteni.

2008 végén létrejött egy egyeztető testület. Ennek keretein belül a magyar delegáció a hatóságoktól származó adatok sokaságával igyekezett bizonyítani, hogy az elkövetett hibák nem érik el azt a mértéket, amekkorára azokat a bizottság becsülte.

Az egyeztető tanács tavaly decemberben olyan – nem kötelező – ajánlást tett a bizottságnak, hogy a korrekció mértékét a legkisebbre, két százalékra csökkentse. A bizottság végül ezt a javaslatot fogadta el, mivel értékelte, hogy a magyar állam sok, addig hiányzó adatot is rendelkezésükre bocsátott.

Most kanyarodjunk kissé vissza a múltba. Azt kell mondanunk: kész csoda, hogy csak ennyi hibát rejtett a rendszer. Pontosabban az a csoda, hogy működött egyáltalán. Talán emlékeznek még: 2002 után a legnagyobb gond az volt, hogy az annak idején kisgazda irányítású agrárkormányzat jóformán alig készült az EU-csatlakozásra. Ezért lóhalálában, kapkodva kellett, lényegében 2003-ban, elkezdeni a kifizető ügynökség, az ellenőrző hatóság, a földalapú támogatás kataszteri rendszerének kialakítását. Ennek megfelelően választották az akkori döntéshozók azt a megoldást, hogy nem parcellaszintű, hanem úgynevezett blokkszintű támogatási rendszerben kezelik ezeket a pénzeket, igényeket, kifizetéseket. Csakhogy a blokk sokszor nem volt azonos nagyságú és elhelyezkedésű az azt alkotó parcellák összességével. Nos, ebből adódtak – és adódnak ma is – a hibák.