Útra kel, aki boldogulni akar

Mióta létezik, az emberiség vándorol. Nem kell messzire nézni, errefelé is jártak kunok, jászok, jöttek törökök – igaz, ők mentek is –, a betelepített németek viszont itt maradtak végleg. Miért csodálkozunk hát mégis? Mert ma mintha másról szólna a történet. Egykor a változás életre szólt és nagyobb népcsoportokat érintett. Ma viszont egyénileg cikázunk a nagyvilágban olyan sebességgel és természetességgel, mint valaha nagyanyáink a ház, a kert és a síró csecsemő közt tették. S hogy ki hová megy, miért és legfőképpen mikor tér vissza?
Induljunk mi is e téma körüli utazásra. Útravalóként vigyük magunkkal, amit a nagynénémtől hallottam, mikor a lánya kiment két hétre Amerikába, végül hét év múlva érkezett haza, egy férjjel és két kislánnyal. Ő mindkét esetben annyit mondott: „Az életben csak egy a biztos: a változás.” Amit lehet szeretni vagy utálni, remélni vagy félni, de egyet nem szabad: nem tudomásul venni. Ám a legokosabb, ha kihasználjuk a benne rejlő lehetőségeket.

Buli van a parton
Pici a hely, a zsivaj annál nagyobb: Fonyódligeten, a Törökbálint utcai nyaralóban buli van, igazi erasmusos. Lorenzo, az olasz jogászfiú épp most futott be és meséli hangosan, hogy Milanóból pillanatok alatt Budapestre ért, aztán három órát zötyögött vonattal a Balatonig. A hallgatóság között van egy portugál közgazdász fiú, Andre, és egy német srác, Marten, aki számára most kezdődik – vagy inkább végződik? – az igazi élet: munkába áll egy német cégnél, miután tizenkét hónap alatt körbeutazta a Földet. Itt csak az illat magyar – gondolom, miközben a konyha felé szimatolok –, odabent a vajdasági lány, Somogyi Ildikó paprikást kavargat. Igaz, a krumplit a spanyol pszichológus lány, Meritxell pucolta meg…

A társaság hol ökörködik, hol lelkes beszélgetésben váltja meg a világot, ami mekkora is? – vetődik fel a kérdés, s a válaszhoz elég a falatnyi, padlásteres nyaralóban körbetekinteni. S bár a vendégek nagyon sokfélék, valami mégis közös bennük: egyetemistaként mindannyian útra keltek, ahogy a mellettem ülő, mosolygós szemű srác, Gábor is.

Ötödéves volt a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki informatika szakán, mikor úgy döntött, hogy szeretne világot látni. Megpályázott hát egy tanulmányi ösztöndíjat, aminek köszönhetően fél évet töltött Portugáliában. Kint tartózkodásának legfőbb hozadéka most a konyhában sertepertél, Dásának hívják, szlovák orvostanhallgató volt Lisszabonban.

Azóta hat év telt el, nem eseménytelenül. Gábor még haza sem ért, mikor megnyert egy szakmai gyakorlatra irányuló ösztöndíjat az Egyesült Arab Emirátusokba. Dubaiban dolgozott, egy családi vállalkozás számára írt programot mobiltelefonos üzleti alkalmazásra, de szállást a sokkal konzervatívabb Sarjahban, egy hatalmas, ultramodern egyetemi komplexumban kapott, s hogy érzékeltesse a közeget, csak annyit mond: a többség hajnali ötkor kelt imádkozni. Valaki fohászkodhatott érte is, mert hamarosan egy csapat európai érkezett, és feloldotta a nyomasztó légkört. S ha pénzt nem is tudott hazahozni, mégis gazdagabb lett – számos tapasztalattal. Informatikusként aztán nem okozott gondot állást találnia itthon, egy budapesti tanácsadó cég fejlesztője lett. Fejlődött közben a Dásával való kapcsolat is, eldöntötték, hogy összeköltöznek. A választás Londonra esett – ott meg az eső, ám ez nem zavarta őket. Egy játékszoftvereket készítő cég alkalmazottjaként majdnem háromszorosát kereste az itthon is jónak számító fizetésének.

Ám az orvos Dása csak felszolgálóként tudott elhelyezkedni, ezért tizenöt hónap után Pozsonyba települtek. Gábornak azonban ekkor csak a lakhelye változott, a munkahelye nem: továbbra is Londonban dolgozott, távmunkával. Aztán ahogy jött a gazdasági válság, úgy ment a cég – tönkre. Ekkor visszaköltöztek Budapestre, ahol újból azonnal munkába állhatott. Most banki és tőzsdei szoftvereket fejleszt, amúgy meg tervez: Dásával, az esküvőjüket. Aki most a nyaralóban azt jelenti be, hogy elkészült a paprikás krumpli.

A társaság átmenetileg lehalkul, én meg felteszem a költői kérdést: Mi lenne, ha nem indultak volna útnak?
S bár nem várok, mégis kapok választ. Ha nem is komolyat:
– Ez a balatoni nyaraló ebben az eszement viharos időben üresen kongana...