A bűn világnapja

Mint az összes többi nap, 2009. március 22-e is nehéz ébredéssel kezdődött, ami után, félig még zárt szemekkel, kibotorkáltam a mosdóba, hogy lehúzzak néhány liter tiszta vizet a wc-n. Mosakodás, reggeli tea, fogmosás. Zuhanyzás közben egy adag tusfürdő, két adag sampon, majd egy adag hajbalzsam távozott a lefolyón, és csak remélni tudtam, hogy a vegyszert megfelelően eltávolítják a szennyvíztisztítóban, mielőtt a víz újra a poharamba kerül – vagy vissza a természetbe. Nehéz lenne megmondani, melyik eshetőség a rosszabb. Miközben főtt az ebéd (több liternyi leves, víz a rizsnek), meglocsoltam a virágokat és lemostam az ablakokat. Délre annyi tiszta vizet használtam el, amennyi Afrika egyes területein három hét alatt jut egy embernek – és ők még jól jártak. Ezen a napon sem történt semmi másképp, mint a többin, és az emberek nagy része valószínűleg fel sem figyelt rá, hogy a víz világnapja van.

Építhetünk utópiát a jövőről. Elképzelhetjük, hogy a virágokat összegyűjtött esővízzel öntözzük majd, a padlót használt fürdővízzel mossuk fel és a vízöblítéses wc helyett komposztként hasznosítjuk újra saját végtermékünket. Elképzelhetjük, hogy a gyárak nem használnak több vizet a papírgyártáshoz, vagy elhihetjük, hogy kaktuszokkal is szép a kert. Egy probléma van csak mindezzel: elfelejtünk globálisan gondolkodni. Elfelejtjük, hogy minden ígéret ellenére a széndioxid-kibocsátás nem szűnik meg, hogy a klímaváltozás folytatódik, hogy, bár a tengerszint emelkedik, az édesvizek egyre fogynak, hogy folyók száradnak ki, egyre gyakoribb az aszály és egyre több a bolygó népessége – megannyi szomjas ember: jövőt építő férfiak és nők, sokat dolgozott idősek, gyerekek, akiknek előre elvettük a lehetőségeit. Elfelejtjük, hogy aki minden esélyét elvesztette, hogy szülőföldjén élhessen, el fog indulni a jobb esélyeket kapott országok felé.

Minden bizonnyal néhány évtized kell csak, hogy március 22-e ünnepnappá váljék, amikor a tengerparti sótalanítóban nagyüzemre kapcsolják a gépeket, hogy a víz világnapja alkalmából egy napra olcsóbban adhassák a vizet. S így is csak annak jut az áldásból, aki, jó előre gondolva a jövőre, a biztonságos lakótelepekre költözött, ahová elérnek a tengerparttól futó vezetékek. A falusi kutakban, a régi patakmedrekben, az erdei forrásokban, mint az összes többi napon, nem fakad víz március 22-én sem, emlékeztetve gyermekeinket az eredendő bűnre, amit nem a bibliai múlt ködébe vesző ősök, hanem saját szüleik és nagyszüleik követtek el ellenük.

(Képeinken a Csád-tó, illetve a Holt-tenger műholdas képei láthatók 1972-ből és 1987-ből, valamint 1989-ből és 2001-ből.)