Talán jobb lenne, ha többé nem találkoznának

Szögezzük le rögtön az elején: a G8-ak legújabb megállapodása valószínűleg egyedül abban az értelemben minősíthető - Gordon Brown brit miniszterelnök szavaival élve - nagyszabásúnak és történelminek, hogy politikai céllá emelt néhány konkrét tervet. Miről is van szó? A világ gazdaságilag legfejlettebb országainak csoportosulása arról döntött a napokban Olaszországban, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt kell tartani az iparosodás előtti szinthez képest. Abban is megegyeztek, hogy 2050-re a világ széndioxid-kibocsátásának 50 százalékkal kell csökkennie - ehhez a gazdag országok 80 százalékos csökkentéssel járulnak hozzá. Ezek a számok, különösen a 2 fokos "lélektani határ", régóta a közbeszéd tárgyát képezik a környezetvédelemmel valamelyest foglalkozók közt, s tudósok sora igazolta azokat a tényeket, hogy az efölé emelkedő hőmérséklet az emberiség számára végzetes lehet. Ez a cél évek óta mindenki számára nyilvánvaló cél volt - igaz, mindeddig anélkül, hogy ezt aláírásával alátámasztotta volna a nyolc nagyhatalom.

Némileg más a helyzet a kibocsátás-csökkentéssel. A bűvös határokat ugyan már jó ideje 2020 és 2050 jelenti, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mihez képest és mennyivel kell csökkenteni ekkorra az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Az IPCC, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó testülete két éve megállapította, hogy 2020-ig 25-40 százalékos csökkentésre van szükség a klímakatasztrófa elkerüléséhez. Az Európai Unió egyelőre 20, az Egyesült Államok pedig 17 százalékos százalékos csökkentést vállalt eddig az időpontig, és azt állítják, ennél többet a válságsújtotta gazdaság kezelése mellett nem ígérhetnek. A G8 ehelyett 2050-re tűzött ki globális szinten 50 százalékos csökkentést a tavaly Japánban tartott találkozón. Idén ugyanebben egyeztek meg, láthatóan arra számítva, a világ már megfeledkezett a tavalyi egyezségről. A biztonság kedvéért azért azt is hozzátették: ehhez ők, a legfejlettebb országok 80 százalékos csökkentéssel járulnak hozzá. Igaz, ez még nem végleges: előbb a fejlődő országoknak is rá kell bólintania. Őket viszont nem ejtették a fejük lágyára.

A MEF elnevezést kapta az a 17 tagú szervezet, amit azért hoztak létre, hogy a még csak most iparosodó országokat képviselje a tárgyalásokon. A fejlődők "vezérállamai", Kína és India azonban nem viszik túlzásba a szó szerinti tárgyalást. Már az elmúlt hetekben mindkét ország arról nyilatkozott, hogy mint fejlődő államok, egyelőre nagyobb problémáik is akadnak a klímaváltozás ügyénél - így például a szegénység megszüntetése és a gazdasági stabilizáció. Közölték, hogy nem hajlandók kibocsátási korlátozást vállalni, mert véleményük szerint ez a gazdag országok feladata lenne. Úgy vélik, hogy az IPCC által is javasolt 40 százalékos csökkentést a gazdaságilag fejlett országoknak egyedül kell elvinni a hátán, utóbbiak azonban azzal védekeznek: ez túl nagy megterhelést jelent, hisz nekik is meg kell birkózni a recesszió sújtotta gazdasággal. A szerdai határozatokról mindenesetre csütörtökön a MEF küldötteivel is megpróbálnak megegyezni a G8-ak, ám várhatóan eredménytelenül. A megállapodást azt is nehezíti, hogy az egyik fő tárgyalópartner, Kína elnöke az ujgur lázadások miatt hazautazott és nem vesz részt az egyeztetéseken. Az előrejelzések szerint a MEF a 2 Celsius-fokos emelkedésről szóló célt elfogadja majd, ám a kibocsátás korlátozásáról legfeljebb decemberben Koppenhágában hajlandóak tárgyalni.

Még egy komoly malőr akad a G8 megegyezésével. Jelentésükben azt írják ugyanis, a kibocsátás meghatározott mértékű csökkentését "1990-hez vagy a későbbi évekhez képest" kell meghatározni. Ennek oka, hogy míg az ENSZ és az Európai Unió az 1990-es bázisévhez viszonyítja a csökkentés mértékét, az Egyesült Államok és Japán 2005-höz képest méri a vállalásokat. Ez komoly különbséget jelent, hisz az Egyesült Államokban például 1990 és 2005 között 23 százalékkal nőtt az üvegházgáz-kibocsátás. Ahelyett tehát, hogy a megegyezés egységes kezdődátumot jelölne ki, kiskaput hagy a megegyezésben arra, hogy az egyes országok kibújjanak vállalásaik alól.

Mindezeket a mérleg egyik serpenyőjébe pakolva már korántsem tűnik olyan hatalmas eredménynek az az apró, leginkább diplomáciai pozitívum, hogy a G8 politikai célnak nyilvánított néhány réges-régi célkitűzést. Arról nem is beszélve, hogy a nagyhatalmaknak nem sikerült közép- vagy rövidtávú célokat állítani önmaguk és a világ elé, nem határozták meg a változtatáshoz szükséges pénzügyi forrásokat, és a célok kijelölése mellett megfeledkeztek annak elhatározásáról, hogy ezeket milyen eszközökkel szeretnék elérni. Angela Merkel német kancellár szerint a megegyezés nagy előrelépést jelent, Gordon Brown brit miniszterelnök pedig azt nyilatkozta, hatékony és ambiciózus koppenhágai megegyezés alapjait fektették le Olaszországban. Ismerve a valós eredményeket, a vezetők szavai meglehetősen ironikusan hangzanak.