Végveszélyben a világ halai

A túlzott mértékű halászat okozta drasztikus halállomány-csökkenés immár globális mértékű. Megoldást csak a kereskedelmi célú halászat állandó kordában tartása jelenthet, ellenkező esetben a számolni kell a halászterületek teljes ökológiai összeomlásával.

EgyensúlySzabad Föld Online2009. 08. 25. kedd2009. 08. 25.
Végveszélyben a világ halai

Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya szerint a helyzet súlyos, de még nem kilátástalan. A gondos kezelésnek hála, az Egyesült Államok, Izland és Új-Zéland több körzetében már magukhoz tértek az évtizedek óta túlhalászott állományok – írja a National Geographic. A világszerte felmért állományok 63 százalékát ugyanakkor újjá kell éleszteni, ha nem akarjuk, hogy a sérülékeny fajok eltűnjenek. Biztató, hogy a tíz vizsgált terület felén sikerült csökkenteni a kiaknázási rátát – azaz a teljes halállomány kifogott hányadát –, megteremtve ezáltal a környezeti és gazdasági felépülés alapját. – Ez csupán a kezdet, de reményt ad arra, hogy képesek vagyunk megállítani a túlhalászatot – nyilatkozta Boris Worm, a kanadai Dalhousie Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

Az apró részsikerek több természetvédelmi óvintézkedésnek köszönhetők. Kenyában például a nagyobb lyukú hálók használata lehetővé tette, hogy a kisebb példányok megmenekülhessenek. A halászat néhány kulcsfontosságú területen való betiltása szintén hozzájárult ahhoz, hogy megnőjön a kifogható halak mérete és száma, s végső soron ez az iparág bevételét is megnövelte. Sokhelyütt azonban a jelenlegi fogási rátát akár a felére kell csökkenteni ahhoz, hogy a halállományok a jövőben is megmaradjanak. Az elemzés ugyanis többnyire a fejlett országok halászterületeire korlátozódott, ahol léteznek hosszú távú állományadatok.

A halászterületek háromnegyed részében még nagyobb lehet az összeomlás veszélye. Megsemmisülés fenyegeti például a királylazacok állományait. A New York Times online kiadása szerint az idén nyáron jórészt üresen maradtak a Yukon folyó mentén sorakozó füstölőházak, ahol az alaszkai indiánok a tápanyagban dús halat a hosszú téli időszakra tartósítani szokták. A királylazacok tetemes része ugyanis nem tért vissza az óceánból szokásos ívóhelyeire, az Alaszka folyóiba, hogy ott az ikrák lerakását és megtermékenyítését követően elpusztuljanak, átadván a helyet a következő generációnak. Mivel ez a jelenség az elmúlt években is tapasztalható volt, az érintett vizeken teljesen leállították az impozáns méretű lazacok halászatát.

Ezek is érdekelhetnek