India visszafelé halad, és büszke rá

Olvassa el fogalomtisztázó cikkünket is a klímaváltozás kérdéseiről!

A fejlődőben lévő országok kabaréba illő reakciókat váltottak ki a környezetvédők körében, amikor az utóbbi hónapok bejelentéseivel sorra azt igazolták, hogy tesznek a kibocsátás-csökkentéssel kapcsolatos elvárásokra. A klímavédelemmel foglalkozók könnyen provokációnak minősíthetik azokat a fricskákat, melyekkel ezek az országok igyekeznek borsot törni a gazdag nagyhatalmak orra alá - a lavinát Kína indította el, s India már a sokadik a sorban, ám az ő esetük is jól szemlélteti a világpolitikai bohózatot.

Valahol 4 és 7 milliárd tonna közt fog állni India üvegházgáz-kibocsátása 2030-ban - közölte egy jelentés, mely azt a hivatalos álláspontot tartalmazza, amit az ázsiai ország decemberben, a koppenhágai klímakonferencián fog képviselni. A jelenlegi 1,2 milliárd tonnához képest ez legalább háromszoros növekedés, de a felső határ a listát most vezető Kína 6 milliárd tonnás kibocsátását is felülmúlja. A bejelentést a józan ész szerint hatalmas felháborodásnak kell követnie, ezért még szembetűnőbb, hogy India tökéletes nyugalommal áll ki döntése mellett.

A világ második legnépesebb országa meghökkentő érvvel támasztja alá elhatározásuk jogosságát: bár összkibocsátásuk az egekbe szökik, ezt lakosságszámukkal elosztva megkapjuk az egy főre jutó üvegházgáz-kibocsátásukat, ami még így is jóval a fejlett országok átlaga alatt marad. Tény, hogy a kibocsátó-világverseny negyedik helyezettje a sor végén kullog, amikor az egy főre eső károsanyag-kibocsátásról van szó, azért aligha tekinthető jogosnak az a követelés, hogy ennek szellemében nyugodtan eregethessék az égbe a széndioxid-felhőket.

A fejlődőben lévő országoknak van egy népszerű érve, mely úgy szól: a klímaváltozásért legfőképpen a gazdagok a felelősek, így az ő feladatuk lenne drasztikus csökkentéssel megállítani azt. Ez az érv több sebből vérzik, de legnagyobb hibája talán az, hogy nem vesz tudomást arról a tényről: a kibocsátás legkisebb növekedése is katasztrófához vezethet. Hiába tudjuk, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért, ha mindannyiunk erőfeszítése nélkül az már nem hozható helyre.

Érthető, hogy a kérésre-könyörgésre fittyet hányva jól esik végignézni, ahogy kivételesen a nagyhatalmak kényszerülnek szorosabbra húzni a nadrágszíjat, miközben ők egy kicsit dőzsölhetnek, ezért azonban túl nagy árat kell fizetni. A világ jobban élő felének ideje belátni: semmire sem megy a kiszolgáltatott, elnyomott és lenézett harmadik világ segítsége nélkül. Forrásokat, tudást, lehetőségeket biztosítani a szegényeknek, megértetni velük, hogy nem az erőművektől lesz jobb az életük. Nekik pedig, mint már annyiszor, fejet hajtani a nagyhatalmak akarata előtt, s ezúttal egy közös cél, nem csupán a gazdagok, de saját élhető jövőjük érdekében lemondani azokról az előnyökről, amelyeket rövid időre talán megkaphatnának - egy klímakatasztrófa árán.