Inzulin: igazi sikersztori

A diabétesz az 1920-as évekig halálos betegségként szedte áldozatait. Viktória királynő orvosa volt az első, aki a betegek hasnyálmirigyében apró kristályokat fedezett fel. A kísérletek arra mutattak, hogy a hasnyálmirigyből valamilyen anyag közvetlenül jut a véráramba, megakadályozva a betegség kialakulását.

Ezt az anyagot először Frederick Bantingnak és Charles Betstnek sikerült kivonnia a hasnyálmirigyből. Megtörtént tehát az inzulin felfedezése. Az első adagot egy haldokló kutyába fecskendezték, s az állat néhány óra múltán tünetmentessé vált. A kísérletek sikeresnek bizonyultak, s idővel folyamatos adagolással életben tudták tartani a beteg állatokat.

Ideje volt hát a szert emberen is kipróbálni. Nem tudván, hogy a túladagolás végzetes is lehetett volna, a felfedezők először magukba fecskendezték a szert. 1922-ben egy kómában lévő tizennégy éves fiatalember kapta az első inzulininjekciót, s néhány nap múlva elhagyhatta a kórházat. Banting és Best az inzulin szabadalmát nem védette le, így ez a kezelés gyorsan elterjedt a világon.

Az inzulint hatvan évig sertések, illetve szarvasmarhák hasnyálmirigyéből vonták ki. Az így nyert anyag a klasszikus, „gyors” hatású inzulin. Ekkoriban dolgozták ki a szer beadásának módszerét is. A készítményt a bőr alá adagolták – ennél jobbat máig nem találtak. Hagedom 1936-ban fejlesztette ki az első tartós hatású inzulint. Kristályos inzulint lazacspermiumból kivont fehérjével és cinkkel kevert össze, ezzel elérte a felszívódás elhúzódását.

Három évtizeden át használták a szarvasmarha-inzulint, amikor 1960-ban sikerült az emberi inzulin aminósav-sorrendjének feltérképezése. Kiderült, hogy a sertésinzulin csupán egy, a marhainzulin pedig három aminosavban tér el az emberétől. 1973-tól lehetővé vált a tisztított állati inzulinok előállítása. Egy átlagos cukorbeteg húsz év alatt csaknem négyezer sertés vagy hatszáz szarvasmarha hasnyálmirigyét használta fel. 1987-ben az emberi vastagbélben jelenlévő escherichia coli baktériumba beültetett emberi inzulin gén segítségével megszületett a humán inzulin. 1991-től közönséges sütőélesztőbe bejuttatott szintetikus DNS segítségével is gyártanak inzulint. Napjainkra az állati inzulinok felhasználása megszűnt.

Eközben a betegek otthoni gondozásában is hatalmas fejlődés ment végbe. A betegek a vércukor mérését ma már otthon végzik – korábban kórházi körülmények között, havonta egyszer mértek cukrot, bonyolult eljárásokkal. Ma többféle vércukor-önellenőrzésre alkalmas készülék is kapható. Ezek egy csepp vérből igen pontos eredményt adnak pár másodpercen belül. Az inzulinnal kezelt betegeknek az OEP ötévente garantéál egy új készüléket, teljes áron bárki megvásárolhatja.

A beadás segédeszközei is gyorsan fejlődtek az utóbbi időben. Először a hagyományos fecskendőket használták, majd megjelentek a tűvel egybeépített, holttér nélküli fecskendők. A következő nagy lépés az inzulinadagoló toll, a pen megjelenése volt. A penben több napra elegendő inzulin van, így nagyobb szabadságot és több kényelmet biztosít a betegnek. Egyre népszerűbb a pumpás kezelés, melynek során a beteg folyamatosan kap ultragyors hatású inzulint, így egyenletesebb inzulinszint érhető el. Az étkezéshez továbbra is a saját maga által meghatározott mennyiséget adja. Már forgalomban vannak olyan pumpák, amelyek az inzulin adagolása mellett folyamatos szöveti glukóz-monitorozásra is képesek.

Hogy mit hoz a jövő? Ezt a kérdést a szakemberek eltérően látják. Vannak, akik a hasnyálmirigy átültetésének tökéletesítésétől várják a megoldást, mások az adagolást segítő pumpák, gépek fejlesztésében bíznak. Egy biztos: a cukorbetegek élete várhatóan még könnyebb lesz a következő években.