Járványkalendárium

Pestis
Többször tarolt megjelenése óta, de a legnagyobb európai pestisjárvány 1347 és 1357 között zajlott, és a Krím-félszigetről indult. A kereskedelmi útvonalakon szinte valamennyi nagyvárosba eljutott a halálos kór. Pestisben hunyt el Marcus Aurelius meg Hunyadi János, túlélte viszont a betegséget VI. Kelemen pápa.

Leggyakoribb formája a bubópestis, amely a véráram útján jut a mirigyekbe, tojás nagyságú duzzanatot, sötétkék, vörhenyes kiütéseket okozva (innen a fekete halál elnevezés). Korai jele az orrvérzés, a bizonytalan járás, a nyugtalanság. A betegek gyakran meztelenre vetkőztek önkívületi állapotukban, és úgy mászkáltak az utcán. Később aztán láz, hidegrázás, végtagfájdalom és fényérzékenység is kísérte. Kevesen gyógyultak meg. A tüdőpestis a tüdőt támadta meg, nagyon magas lázat okozva – menekvés nem volt, minden esetben halállal végződött. A szeptikus pestis egyfajta vérmérgezés, amely pár óra alatt baktériumokkal árasztotta el a szervezetet, és a halál többnyire még a tünetek kialakulása előtt beállt.

Az egyház akkori álláspontja szerint a pestis nem volt más, mint Isten büntetése az emberiség bűneiért. Félelem és rettegés lett úrrá az embereken. Az orvosok mindent kipróbáltak, hogy megállítsák a kór terjedését. Javasoltak diétát, érvágást, égetést, míg mások a csillagok állásában keresték a gyógymódot. A leghatékonyabb eljárásnak az bizonyult, hogy „bedeszkázták” azokat a házakat, ahol betegek voltak – vagyis megfékezték a járvány továbbterjedését.

A valódi okot csupán 1894-ben sikerült megtalálni, amikor egy Hongkongban lezajlott pestis során egy svájci bakteriológus elhullott patkányokból azonosította a bacilust. Ekkor derült ki, hogy a pestis különféle rágcsálók betegsége, ahonnét bolhák közvetítésével jut át a kór az emberre. A pestis ellenszerét 1932-ben fedezték fel – ezek voltak a szulfonamidok.

Feketehimlő
Évszázadokon át rettegésben tartotta az embereket. V. Ramszesz fáraó háromezer évvel ezelőtti halálát is himlő okozta, de ez a kór vitte el XV. Lajos francia királyt, II. Mária angol királynőt és vakította meg Kölcsey Ferencet (képünkön).

Jellegzetes kiütésekkel járt, főleg az arcon hagyott csúf hegeket. Legtöbb esetben a szövődmények – a tüdőgyulladás, a központi idegrendszer sérülése miatti bénulás – okozták a beteg halálát. Gyakori volt a süketség, vakság, hajhullás.

Kínai orvosok már 2500 évvel ezelőtt felismerték, hogy ha a himlős sebekből származó anyagot egészséges emberek bőrébe vagy nyálkahártyájába dörzsölik, az érintettek átesnek ugyan a betegségen, de a betegség lefolyása igen enyhe lesz. Az eljárást – a himlő latin nevéből – variolációnak nevezték.

A himlő elleni védőoltás Edward Jenner angol orvos nevéhez fűződik. Ő fedezte fel, hogy a tehénhimlő általi mesterséges fertőzés – a vakcinázás – olyan védettséget vált ki az emberből, amely hatékony az emberi himlővel szemben is. 1796-ban egy nyolcéves kisfiút oltott be tehénhimlős hólyag váladékával, majd valódi himlővel – és a gyerek védettnek bizonyult a fertőzéssel szemben. Egész Európában megkezdődött az oltás, de széles körben csak lassan terjedt el, ezért még többször felütötte a fejét járvány. A himlő az egyetlen világszerte felszámolt betegség.

Spanyolnátha
Az influenza A vírusának első és legpusztítóbb járványa volt 1918–19-ben a spanyolnátha. Az első világháborútól meggyötört Európán végigsöpörve több mint ötvenmillió áldozatot követelt.

Nevét onnét kapta, hogy először Spanyolországban írták le a betegséget. Magas lázzal és fejfájással járt. Szinte kizárólag lázcsillapítókat próbáltak alkalmazni kezelésére. Különösen a húsz és negyven év közöttieknél gyorsan vérzéses tüdőgyulladás fejlődött ki, ami néhány óra alatt halálhoz vezetett. A legtöbb halálesetet a másodlagos, bakteriális tüdőgyulladás okozta, mivel akkoriban nem voltak felvértezve antibiotikumokkal.

Amilyen hirtelen jött, úgy is tűnt el a járvány. Camus írja A pestis című regényében: „Az embereknek az volt a benyomása, hogy a betegség magától merült ki, vagy hogy talán visszavonult, miután elérte valamennyi célját…”