Koponyán belüli, egyedülálló módszerrel végrehajtott műtétet követhettek nyomon élőben az érdeklődők a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikáján.
A neuroendoszkópos eljárás során a hagyományosnál kisebb metszést ejtenek a koponyán, és az endoszkópos kamera segítségével tárják fel az operálni kívánt területet. Az így végrehajtott beavatkozások esetében jelentősen lerövidülhet a műtéti idő, a betegek sokkal kisebb terhelésnek vannak kitéve.
A Debreceni Egyetem Neuroendoszkópos Idegsebészet Nemzetközi Alapkurzusa keretében élőben, kivetítőn keresztül nézhettek végig a neuroendoszkópos műtétet 12 ország szakemberei, orvostanhallgatók, erősebb idegzetű újságírók, fotóriporterek, tévéoperatőrök. Az operáció során két nemzetközi hírű idegsebész professzor – Robert Reisch és Bognár László, az idegsebészeti klinika igazgatója – jó indulatú agyalapi daganatot távolítottak el a beteg orrán keresztül. Ennek során mikrokamerát juttattak az operálandó területre, s annak képét egy hatalmas monitoron figyelték. A tumort megfelelő műszerek alkalmazásával, a koponya feltárása nélkül emelték ki.
Az eddigi, mintegy ötéves debreceni tapasztalat azt bizonyítja, hogy e módszerrel sokkal alacsonyabb a szövődmények kialakulásának kockázata, a beteg pedig rövidebb idő alatt gyógyulhat. A beavatkozás során – mivel nem ejtenek kiterjedt vágást a koponyán – nem károsítanak nagyfontosságú idegpályákat és centrumokat.
– A speciális eljárást elsősorban rendkívül súlyos betegségeknél alkalmazzuk, mint például az elzáródásos, illetve fejlődési rendellenességből eredő agykamratágulatok, a koponyalapi tumorok, valamint az agyalapi mirigyek jóindulatú daganatai. Ma már az agyalapi verőértágulat is jól operálható e módszerrel – tudtuk meg Bognár László idegsebész professzortól.