Játék életre-halálra 1.

Tamásnál ártatlan kártyajátékkal kezdődött minden. Az értelmes, gyors észjárású fiú tizenkét évesen már szüleivel és barátaikkal bridzselt.

– Mikor ráéreztem a nyerés ízére, nem volt többé megállás – meséli egy Csepel-szigeti település presszójában, ahol törzsvendégnek számít. Nem az ital miatt. A nyerőgép vonzza ide a férfit. – Kamaszként rákaptam a játékteremre, flippereztem, aztán később nyerőgépre váltottam. Minden zsebpénzem erre ment rá. Amit gimnazistaként nyári munkával egy hónap alatt kerestem a Balatonnál, az egy éjszaka alatt elment pókeren. Az igazi mocsárt mégis a kaszinó jelentette, amikor végképp bedarált a rulett.

Ettől kezdve nem volt megállás. A műegyetemet otthagyta, és elment krupiénak, hátha ott rájön a „titok nyitjára”. A krupiék elvileg nem játszhatnak, de természetesen minden megoldható, ha az embert elkapja a gépszíj – vigyorog. Az ország minden kaszinóját végigjárta. Viszont a játéktermeket nem tiltották. Azok ráadásul éjjel-nappal nyitva tartanak.

– Olyan vagyok, mint egy sportoló: nyerésre játszok, és mindig első akarok lenni. Remegtem érte, hogy játszhassak. Néha két gépen is nyomtam.

A szülei sokáig nem jöttek rá a szenvedélyére, mindig volt egy meséje, épp miért kér kölcsön tőlük. Ha nyert, néha még meg is adta. De ez is kevés volt. Lopott, csalt, sikkasztott.

– A szerencsejáték magányos sport. Nem kell hozzá társ. Nem is volt egy normális kapcsolatom se. Legfeljebb addig tartottak, amíg le nem nyúltam a barátnőim pénzét. A szenvedélybetegnek ugyanis játék közben nincs megállj. Ha nyertem, azért nem hagytam abba, mert jó szériában voltam. Ha meg elkezdtem bukni, akkor az hajtott, hogy mielőbb visszanyerjem.

De hosszú távon nem lehet nyerni. Csak veszíteni. Szép lassan mindenét eljátszotta. Az örökségét, a lakását, a családját, a barátait. Azóta hol albérletben, hol a haveroknál lakik.

– Édes istenem, hányszor megfogadtam már, hogy abbahagyom! De nem megy. Úgy sóvárgok a játékért, mint az alkoholista a szeszért. Én mindennap ücsörgök itt pár órát, de egy kortyot se iszom. Én csakis abban találok örömet az életben, ha játszom. Legjobban apám utolsó szavai fajnak: azzal tagadott ki, hogy jó dolgomban megvesztem, és akaratgyenge vagyok.

Van, aki ezt másképp látja: – Dühödt hozzátartozóktól, hozzá nem értő civilektől gyakran hallani olyan kijelentéseket, hogy a játékfüggőnek nincs elég akaratereje, különben abbahagyná. A szenvedélybetegség nem akaraterő kérdése. Például a cukorbetegséget vagy a hasmenést sem lehet akaraterővel leállítani. A betegség belátásán, elfogadásán fordulhat meg valakinek a sorsa – véli Fekete Péter, a Szerencsejáték életre-halálra című könyv álnevet használó szerzője, akit hosszú évekig uralt a játékkényszer, alkoholizmussal súlyosbítva.

Fekete Péter tizenhat éve játékmentesen él.

Holnap délután 16 órakor, a 2. részben megismerhetik Fekete Péter „szabadulásának” történetét.