Játék életre-halálra 4.

– Huszonkét éves koromban kezdődött minden – meséli pontosan egy évtizedes pokoljárását a Pest megyéből érkezett férfi. – Eleinte csak a gazdag családból származó barátnőmet szerettem volna elvarázsolni. Emlékszem, az egyik pesti bevásárlóközpontban sétáltam, néhány ezer forinttal a zsebemben, hogy születésnapi ajándékot vegyek neki. Hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam egy játékterembe és feltettem kétezer forintot ruletten. Egy perc alatt hétezer lett belőle. Megszédültem tőle. Elkezdtem járogatni, eleinte csak néhány ezer forinttal. Amit nyertem, persze rögtön ment is vissza. A barátnőm sem érezte meg a veszélyt, 2002-ben hozzám jött feleségül – annak ellenére, hogy az esküvőre félretett pénz egy részét is eljátszottam. Ha veszekedett velem, a nyereményből megleptem valamivel: egy nyaklánccal, egy szép ruhával, egy drága szállodai hétvégével. Eleinte valahogy mindig elült a csatazaj.

A nagy bajok akkor kezdődtek, mikor az egyik ismerőse 2005 végén bevezette az online póker világába. Az élet jóval „egyszerűbb” lett János számára, hisz már nem kellett mondjuk barátokra hivatkozva ellógnia a játéktermekbe, immár otthon is lehetett játszani. Aprópénzzel kezdte, már attól röpködött a boldogságtól, ha néhány centből két dollárt csinált. A nyereménynél fontosabb volt, hogy játszhasson.

Aztán eldurvult a helyzet. Amikor vesztett, nem kiszállt a játékból, hanem még magasabb téteket tett. Állandóan kattogott a feje, őrületszerű állapotba került. Képes volt lenullázni a bankszámlájukat, ellopni a felesége bankkártyáját, sőt, munkahelyi pénzt is eljátszott – ezzel az állását is. Naphosszat pizsamában a neten pókerezett. Volt úgy, hogy a reggeli 50 dollárból délre 4000 lett, majd estére nulla. Ilyenkor üvöltött, tört-zúzott, bőgtem.

Amikor tisztán látta ezt a lehetetlen helyzetet, nagyon szégyellte magát. A felesége meg a szülei könyörgésére néha pár hétre, pár hónapra sikerült abbahagynia. Mikor épp dolgozott és pénzhez jutott, azonnal elbízta magát: majd most nyerni fog.

– Annyira meg akartam mutatni a családomnak, hogy vagyok valaki, és ennek csak azt az útját láttam, hogy tudok pénzt csinálni. Persze játékkal. Amikor felvettem a 2-300 ezer forintos fizetésemet, 18-20 órán át játszottam, míg le nem fordultam a székről. Mindenemet és mindenkit elvesztettem. A számtalan kölcsön után, mikor a szüleim nem adtak többet, elloptam a spórolt pénzüket – ráadásul akkor, mikor apám betegen kórházban feküdt, anyám meg épp meglátogatta. Szó szerint mentem a postás elé az utcán, hogy én vegyem fel a havi nyugdíjukat. Egyszer feljelentettek a rendőrségen, csak hogy térjek már észhez. Azzal a feltétellel vonták vissza, hogy vállaltam, részletekben visszafizetem – az egytizedét se adtam meg, ha pénzhez jutottam, rögtön eljátszottam. Mi lett a vége? A feleségem elvált, apám rákban meghalt, anyám kiborult tőlem, egy idő után már nála se lakhattam. Amikor meg albérletben laktam, valami hazugsággal visszakértem a kauciót, ami persze szintén elúszott – úgyhogy onnan is mennem kellett. Rajtam a Névtelen Szerencsejátékosok se tudtak segíteni. Menekültem volna az idegenlégióba, de nem vettek fel. Ez a hely itt az utolsó reményem.

Azt mondják, a rehabilitációs otthonban 60 és 90 nap között jön el egy nagy holtpont, mikor a függő legszívesebben elmenekülne innen. Megtehetik, szabadon távozhatnak. János is átélte ezt. De maradt.

– Emlékszem, egyszer ellopták a pénzemet, ezért fizetési előleget kértem. Annyira zaklatott voltam az eset miatt, hogy azonnal elrohantam pénzzel „megnyugodni”. Azaz rulettezni. Egymilliót nyertem. Emlékszem, egész este számolgattam a pénzt. Tíz centivel a föld felett jártam. Gyakran jut eszembe ez a nyerés adta leírhatatlan boldogság. Ilyenkor mehetnékem van. Hogy miért maradok mégis? Másnap az utolsó centig elvesztettem.

Holnap 16 órákor az 5. részből kiderül, hogy a játékfüggőség és a kóros internethasználat édestestvérek!