Diadalok

Legyen az futball, kézilabda, vízilabda, légiósok egész hada keresi a kenyerét világszerte „-ic” vagy „-ics” végződésű névvel. Ezek a légiósok aztán a válogatottban összetalálkoznak, egy nagyot pacsiznak, és bizony vitézlő kompánia legyen a talpán, amelyik megállítja őket!
Mint, mondjuk, a magyar kézilabdázók a horvátokat az Eb-selejtező során Veszprémben! Bizony, a mieink megverték 30-28-ra azt a horvát válogatottat, amelyik 2004-ben olimpiai bajnok volt, és Pekingben is az előkelő negyedik helyen végzett. Méghozzá milyen remek, sziporkázó meccsen győztünk! Nem úgy kezdődött, hogy igaza lesz Puljezevics Nenadnak, aki „természetesen” magyar győzelmet jósolt – hiszen az első félidőben a vendégek vezettek, és, valljuk be, jobban is játszottak. A kapusaink – Puljezevics és Fazekas – valahogy nem kapták el a fonalat, no meg a labdát sem, a mezőnyjátékosok pedig túlzottan is tisztelték az ellenfelet. Kicsit a német bírók is a nagy nevek varázsába kerültek, jóllehet ezúttal hiányzott a horvátoknál Balic, Dzomba és még jó néhány világklasszis. Viszont nálunk remek napot fogott ki Gál Gyula, aki beállósként szinte valamennyi helyzetét gólra váltotta. És a többiek: Császár Gábor és Putics Barna külföldről tért haza – és bebizonyították, hogy nem telt fölöttük haszontalanul az idő. Mindketten kellemes meglepetést okozhattak Hajdú János szövetségi kapitánynak. Remek teljesítményüket látva az ember arra gondolt, miért nem tudnak ennyit profitálni a külföldi „tanulmányútjukból” más sportágbeliek, teszem azt: éppen a labdarúgók?
A sportágban generációváltás zajlik, szemmel láthatóan sikerrel: a csapat képes volt nélkülözni a megsérült Eklemovicsot, és megengedhette magának azt is a válogatott, hogy Nagy László olykor a kispadon fújja ki magát, a két Iváncsik – Tamás és Gergő – pedig a megszokottnál halványabban teljesítsen.
Mindezzel együtt a második félidőben olyan produkciónak tapsolhatott az extázisban lévő közönség, amilyet rég nem láttunk magyar csapattól. Pedig a horvátok beleadtak apait-anyait, hiszen a következő világbajnokságnak januárban ők lesznek a házigazdái, érthető hát, ha ezúttal is szerették volna bizonyítani, hogy méltóak erre a szerepre. Nálunk pedig? Aki figyelemmel kíséri a magyar kézilabdasport történéseit, tapasztalhatja, hogy a házunk táján rend van. Ettől van a siker, vagy a sikertől van a rend? Egy magas rangú sportvezető eltűnődhetne rajta.

A 36. interlagosi Brazil Nagydíjjal befejeződött a Forma–1 idénye. A futamot a brazil Felipe Massa nyerte, a világbajnoki címet az összetett eredményei alapján a brit Lewis Hamilton szerezte meg McLaren–Mercedes gépével. De hogyan, te jó ég! Először is szakadt az eső, hát rögtön az elején gumicsere következett, de aztán kisütött a nap… Hamiltonnak az ötödik hely is elég volt az összetett elsőséghez, így hát ott furikázott. A száradó pályán aztán elévágott a német Glock, a világbajnoki aspiráns mögött pedig az ugyancsak német Vettel szaporázta a tempót. Az utolsó köröknél ismét eleredt az eső, jött az újabb gumicsere – melyre egyedül Glock nem szánta el magát. Hogyisne, mikor vezetett Hamilton előtt, akit aztán Vettel is megelőzött. Ebben a pillanatban tehát Massának állt a zászló az összetettben is. Aztán két kilométerrel a cél előtt Glock száraz gumijai megadták magukat, a brit fiú pedig visszaelőzte és világbajnok lett.
Ha tíz másodperccel később ered el az ég, Massa nyer mindent. Hát ettől lesz flúgos egy futam!