Távkapcsolat: igen, nem?

Manapság már nem jelent akadályt egyik országból a másikba utazni, ott dolgozni, élni, aztán hétvégén vagy esetleg havonta hazalátogatni. Kinek ne tetszene egy külföldi menő állás egy zsák pénzért cserébe, úgy, hogy közben még világot is lát, nyelveket tanul? Hát annak, aki otthon marad: egy barátnő vagy barát, egy feleség vagy férj. Amíg például a Szex és New York alatt sírunk már csak a gondolatától is, hogy milyen érzés lehet elveszíteni a párunkat – ha nem is örökre, de hosszú hónapokra vagy évekre –, addig ez csak egy jól kitalált, milliós nézettséget hozó ötlet. De amikor a valóságban is bekövetkezik… Egy-egy ember életében három dolog játszik kulcsfontosságú szerepet: a munka, a család és a pénz. Hogy ki melyiket helyezi előtérbe, az már az egyéntől függ. De a tapasztalat a mai, pénzközpontú világban az, hogy bizony a munka előrébb való. A megfelelni akarás, a pénzhajhászás, az állandó versengés jellemzi életétünket. Egy jobb pozícióért a munkahelyen képesek vagyunk szó szerint Szingapúrig is elmenni, nem nézve a magánéleti következményeket.

Fölmerül a kérdés: működik-e ilyenkor a távkapcsolat?  „A távolság jobban összehoz két embert”, „kiderül, mennyire hiányzol neki”, „megéri várni rá” – s még sorolhatnám, milyen sémákat mondanak ilyenkor, de van-e valóságalapjuk? Ha egy fiatal, húszas, harmincas éveiben járó, párkapcsolatban élő nő vagy férfi ilyen problémával szembesül, fel kell tennie magának a kérdést: érdemes-e távol laknia a párjától? A félelem attól, hogy kint talál valaki mást, vagy úgy megtetszik neki a kinti élet, hogy akár haza se jön többet, megölheti a kapcsolatot. Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekkel szembe kell nézni, majd logikusan dönteni. Persze, a szerelem éppen hogy nem szokott a logikán alapulni, de ez esetben a józan ész lehet a boldogabb élet kulcsa.

Mielőtt a másik félben keresnénk a hibát és nem értjük, miért megy el, először is gondolkozzunk el a beszélgetések és az együtt töltött idő hiányáról. Minden problémára a megoldás az, ha beszélünk róla, ha nem fojtjuk el. Nehéz, talán a legnehezebb döntés ilyenkor elengedni a másikat, de nem láncolhatunk senkit magunk mellé. Nietzsche mondta: Ami nem öl meg, az megerősít.

Czank Lívia