
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Tagadhatatlan: nehéz szembenézni a halállal. Sokan meg is próbálják a végtelenségig húzni-halasztani, s olykor másra testálni a szembesülést, a döntést egy olyan személyes ügyben, ami valójában senki másra át nem ruházható.
Kép: Eutanázia, kegyes halál, kórház ,betegség, szivmonitor, kardiológia, szivsebészet, kórterem, növér, orvos, intenziv osztály 2009.01.29. fotó: Németh András Péter
Napjaink korszerűen felszerelt kórházaiban könnyen támad a (halálos) betegnek az az illúziója, hogy a szuperműszerek és az orvosok tudománya megmentik őt a legrosszabbtól. Bízik abban, hogy életideje tovább, tovább és még tovább nyújtható, s valami olyan irracionális remény élteti, hogy ő talán nem hal meg soha...
Régebben, még a múlt század elején-közepén is, másként gondolkodtak erről az emberek. Belátták, hogy az elmúlás szükségszerű velejárója az életnek, amire idejében készülni kell. Márpedig idő van a készülésre, hiszen az hatvan-hetven-nyolcvan esztendő, ami egy embernek általában adatik, elég kell(ene) hogy legyen a döntésre. (Annál is inkább, mert a halálhoz való viszony az ember életére, örök sorsára is hatással van.) Tudták ezt azok a dél-alföldi öregek is, akik – érezvén haláluk közeledtét – kimentek vagy kivitették magukat a falujuk határában álló kunyhójukba, présházukba, hogy ott egyedül nézzenek szembe az elkerülhetetlennel, és adják meg magukat a halálnak. Előzőleg természetesen rendelkeztek a javaikról és elbúcsúztak szeretteiktől – döntésüket tiszta fejjel hozták meg.
Éppen ezzel a tiszta fejjel van gond manapság, mert az emberek többségét napjainkban a kórházban éri utol a vég. Infúziók, gyógyszerek, nyugtatók hatása alatt várják a reménybeli gyógyulást, ami sok esetben már csak az agónia meghosszabbítását jelenti. Persze, még ilyenkor is lehetne mondani: doktor úr, hagyjuk ezt az egészet, hazamegyek a férjem (feleségem, gyermekem) mellé meghalni. Lehetne mondani, de gyakran már nincs ehhez erő. Így aztán másra, kézenfekvően az orvosra testálódik a döntés, ami – minden embersége mellett is – tárgyilagosan szakmai, és egyszerűen arról szól, hogy meddig és milyen eszközökkel tartható életben az az ember, akinek élete visszafordíthatatlanul a végéhez közeleg.
Ezért olyan fontos a Bitó László orvoskutató és író által bevezetett új fogalom, az eutélia, ami jó véget jelent (szemben az eutanáziával, aminek a jelentése pedig: kegyes vagy könnyű halál). Elképzelése szerint a hospice-szolgálat mintájára, illetve annak keretében működne egy olyan „átsegítő” szolgálat, amit a beteg önként venne igénybe és szakavatott személyzet (orvosok, ápolók) közreműködésével készülne a halálra. Éspedig tiszta fejjel, szellemi képességeinek teljes birtokában. Aminek a vége a belátó, belenyugvó, személyes döntés a megváltoztathatatlanba. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyen, szakemberek által irányított fölkészülés milyen pozitív hatású lenne az utolsó napjait élő ember szeretteire, hozzátartozóira nézve is.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu