
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Barátságos meleg, terített asztalok és kényelmes, jól felszerelt társalgó fogad bennünket a Szociális Gondozási Központ 2. számú Idősek Klubjának Petőfi utca 18. szám alatti épületében. Vár bennünket Pozsár Sándorné, a klub vezetője, aki már huszonkét éve dolgozik szociális területen, 1992 óta pedig itt a Petőfi utcai Idősek Klubjában. A kedves, mosolygós asszony szívesen beszél a klubról és a munkájáról.
– Kérem, mutassa be az ön által vezetett Idősek Klubját.
– Az itteni klub 1991. január 1-jén alakult, illetve költözött ide a kevesebb gyermek miatt megüresedő bölcsőde szabad helyiségeibe.
– Mi a feladata a klubnak?
– Feladatunk az idősek és rászorulók ellátása, életkörülményeik javítása, egészségi állapotuk megőrzése, illetve - ha lehetséges - javítása, harmonikus életvitelének megteremtése.
– Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Jelenti a tisztálkodási lehetőségek megteremtését, másrészt napközben itt, meleg helyen, kulturált körülmények között tölthetik el tagjaink az idejüket. Olvashatnak, tévézhetnek, kártyázhatnak; valamint különféle programokat is szervezünk a számukra. Hétfőnként például kézimunkázhatnak, szalvétatechnikával, gipszöntéssel foglalkozhatnak. Már internetezhetnek is, hisz Szita polgármester úr jóvoltából kaptunk egy számítógépet. Egyre többen használják! Előadásokat is tartunk. Gyakran a tagjainkat kérjük fel egy-egy előadás megtartására. Ebből a szempontból megemlítem Rozslay Géza bácsit, aki nagyon sok előadást vállalt, és mint fotós bemutatta nekünk a fotózás történetét is.
– Kik kerülhetnek a klubba?
– Egyedülálló nyugdíjasok jöhetnek hozzánk. De vannak fiatalabbak is, akik például szociális járadékot, segélyt kapnak; ők szociális rászorultság alapján lehetnek a klub tagjai.
– Nem lehet könnyű, sőt lehetetlen ezt a sokrétű feladatot anyagi segítség nélkül megoldani.
– Anyagi szempontból is a város tartja fenn intézményünket, központi költségvetésből.
– Hány tagja van jelenleg az itteni idősek klubjának?
– Most 54 tagunk van, a legfiatalabb 27 éves, a legidősebb pedig Rozslay Géza bácsi, 87 éves.
– Itt a klubhelyiségben csak napközben lehet tartózkodni?
– Igen, 8-tól 16 óráig vagyunk nyitva, és az elmondottakon kívül napi háromszori étkezést is biztosítunk; de a többség csak az ebédet veszi igénybe, amelynek a térítési díja maximum 433 forint lehet.
– Vannak-e évente ismétlődő, visszatérő programjaik?
– Rendszeresen megtartjuk a nevezetes ünnepeket. Most a farsangot, amelyet Lamperth Mónika tombolaajándékokkal támogat; ezeket a város négy idősek klubja között sorsolják ki, mi pedig itt helyben a mi tagjaink között. Megünnepeljük a húsvétot, a pünkösdöt, a karácsonyt, az évbúcsúztatót is. Ezeket a rendezvényeket támogatják; így például a Slendy Pékség zsemlével, süteménnyel, bejglivel; a Korona Cukrászda ugyancsak süteménnyel. Nagyon népszerű, és mindig részt veszünk az idősek hónapjában megtartott Őszi virágcsokor című központi műsoron; amely a város országgyűlési képviselőjének, Lamperth Mónikának és a Nők Kaposvárért Egyesületnek a támogatásával kerül megrendezésre. Az idősek hónapjában a négy idősek klubja Ki mit tud? kulturális vetélkedőt is rendez. A legjobbak az Együd Árpád Művelődési Központban rendezett döntőn megmutathatják tehetségüket. A vándorserleget 2007-ben mi nyertük el! Tavaly még egy plitvicei csodálatos kirándulást is szerveztünk. Nagy élmény volt a résztvevők számára.
– Gondolom, már tervezik az idei évet is.
– Az idén pályázunk, és ha sikerül, akkor szeretnénk Kecskemétre eljutni, ahol testvérkapcsolatunk van a helyi idősek klubjával. Kirándulunk a Desedára; a Szentjakabi Monostornál pedig bográcsos, szalonnasütéses napot szervezünk. Járunk múzeumba, a Rippl-Rónai-villához a hozzánk érkező vendégeket is elvisszük.
– Hogyan lehet a klubba jelentkezni?
– Nálam személyesen, megfelelő iratokkal; s a központban eldöntik, hogy ki lehet tag. Remélem, minden hozzánk kerülő rászoruló itt otthonra lel!
Mihályfalvi László
Forrás: Itthon - Fővárosi kerületek ingyenes havilapja
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu