Tanít, mint a gép

Kezdetben volt a tapasztalás. Aztán, hosszú évezredek alatt, fokozatosan finomodtak a tanulási és tanítási módszerek – eleinte pálcával homokba rajzoltak a mesterek, majd viasztáblára, palatáblára rótták a jeleket a mindenkori nebulók. E sorok írója kisiskolás korában még fekete fatáblán, majd a modernebbnek számító üvegtáblán gyakorolta a kréta forgatását, és számtalan füzetet, valamint – tanárai erőteljes tiltakozása ellenére – tankönyvet töltött meg betűkkel, számokkal és rajzokkal.

De ez mind a múlt. Manapság egészen más, új kihívások és megoldások körvonalazódnak az oktatásban – szülő a talpán, aki minden felsorakozó akadályt képes venni. Hogy miért? A tananyagok a megszokott, kézzel fogható tárgyak világából egyre inkább átvándorolnak a virtuális térbe. Sokan hallottak már digitális tananyagról, interaktív táblákról, de csak kevesen tudják, miről is van szó.

– A minőségi interaktív tananyagok fejlesztése Magyarországon 2007 körül kezdődött el. Egy teljesen új területről van szó, amely a vizuális élményeket nyújtó oktatásra teszi a hangsúlyt. Elsődleges célja, hogy megragadja a tanulót a rengeteg illusztráció, animáció, játékos feladat – mondja el Balázs János, a digitális és interaktív tananyagokat is fejlesztő Balázs-Diák Kft. ügyvezetője. Mint megtudom, hazánkban nehezen indult az efféle tananyagok életre hívása. Nem volt könnyű elrugaszkodni a korábban divatos vetített fóliáktól, a nem interaktív szoftverektől, és létrehozni egy új, a tananyagot játékosan emészthetővé tevő rendszert.

Az előmenetelt államunk ez ügyben érdekelt intézményei is megpróbálták elősegíteni – meglehetősen sajátosan. A leginkább megdöbbentő az volt, hogy – a hazai fejlesztésekkel szemben – inkább külföldi interaktív tananyagok adaptálását részesítették előnyben, például angol és lengyel anyagok súlyos pénzekbe kerülő fordítását támogatták. Kezdetben nem jutott senkinek eszébe, hogy egy erre szakosodott testületet hozzanak létre, amely az interaktivitás fogalmát körülhatárolja, világosít fel Balázs János. Persze az említett tananyagok is meglehetősen jók, csakhogy rendkívüli internetkapacitásra van szükség az iskolákban ahhoz, hogy ezeket az online tananyagokat használni lehessen. Aztán idővel felfedezték a hazai cégek is, hogy az offline, tehát közvetlen közeli számítógépről működtethető anyagokat kell inkább fejleszteni, hiszen ezeket – akár tankönyvek kiegészítőiként, akár tankönyvtől függetlenül – egyszerűbb, könnyebb használni. A gond – mindkét esetben – az, hogy egy új eszköz sok pedagógusban ellenállást ébreszt, ugyanis az interaktív tananyag és a használatához szükséges tábla használata számítógépes ismereteket igényel, s e téren pedagógusaink, önhibájukon kívül, nincsenek a helyzet magaslatán.

Nyilvánvalóan ez a – nevezzük így – forradalom végérvényesen átalakítja majd az oktatást. A cég interaktívtábla-szakértője, Varga Vince rövid bemutató keretében barátkoztat meg az ominózus táblával, amely az elnagyoltan rárajzolt alakzatok pontosra alakítására, kézírás-felismerésre képes – lenyűgöző. És ez még nem is maga a tananyag, csupán a tábla alapképességei. Nem győzök csodálkozni. A látottak teljesen felvillanyoznak. A bemutatott tananyagok pedig... – hát, szeretnék manapság iskolás lenni.