A családmodellbe minden beleszól 2.

Iszlai Zoltán családterapeuta a fenti folyamatok tetten érhető következményeit naponta látja a rendelőjében:

– Amilyen gazdasági változások vannak az életünkben, nem csak házasságellenes a társadalom, hanem kapcsolatellenessé vált az életformánk, életvitelünk. Az önmegvalósítás egyre erőteljesebben jelenik meg, a házasság tolódik, azt a szemléletet látom, hogy ez olyan lemondással jár, amit kezdenek elodázni.

Felturbózódott az igényszint, és ennek kielégítéséhez olyan életformát kényszerítenek magukra a családok, amiben egymás az együtt eltöltött idő, amit a kapcsolat ápolására fordítanak rövid, vagy síelésekre, nyaralásokra tömbösödik, és a mindennapokból kiszorul.

Ha nem azt kapják egymástól a párok, amire számítottak, továbblépnek, tovább fogyasztanak. Iszlai Zoltán így folytatja:

– Tudatos odafigyelésre lenne szükség, ne egy ugródeszkának tekintsük a kapcsolatot. A korszellemben van ez benne, hogy ami nem működik, azt cseréld le, keress másikat, a felfokozott fogyasztás kapcsolati szinten is megjelenik, a megküzdés valamiért másodlagossá válik. Pedig a fájdalommal és megküzdéssel együtt csomagolódik a fejlődés lehetősége.

A harmadik legfontosabb oka a családszerkezet átalakulásának (a demográfiai és gazdasági tényezőn túl) a társadalmi átalakulás, a modernizáció. Nincs már vadházasság meg zabigyerek, megesett meg vénlány, hanem élettársi kapcsolat van és abba született gyerek, gyermekét egyedül nevelő anya és szingli. Válni nem szégyen, nem kell Pestig futni, ha egy vidéki asszony megelégeli a férje ütlegeit és elválik.

Tipikus modernizációs jelenség a nők közép- és felsőfokú iskolázottságának és foglalkoztatottságának növekedése. Közhelyszámba menő és mégis kihagyhatatlan megállapítás, hogy nálunk is, mint minden országban, ezzel a növekedéssel egy ütemben nőtt a házasodási életkor. Érdekes megfigyelés, hogy ez az életkor egészen a ’90-es évekig csökkent Magyarországon, a múlt század fordulóján például hasonlóképpen éretten szánták el magukat a párok a nagy lépésre, mint manapság.

Az egyik legtöbbet taglalt téma – főként az esküvő kiállítás standjainak homályában – ez ügyben, az évről évre csökkenő házasságkötési szám.

A ’70-es évekig – és igazán akkor – nőtt a házasságok száma, ez a szám azóta a felére csökkent. A ’70-es évekre értek házasulandó korba a Ratkó-gyerekek, valamint túl sok lehetőség nem mutatkozott az önmegvalósításra, felnőttkori bulizgatásra. A szülői minta, az uralkodó ideológia és a népesedéspolitikai intézkedések korai házasságkötésre ösztönözték a szerencsétlen huszonéveseket, és ekkor köszöntött be a kisszobák és albérletek kora, melynek kifutása a ’80-as évektől egyre gyakoribb válás lett.

A polgári-keresztény házasság-modell társadalmi megítélése romlott az elmúlt két évtizedben, felnagyítódtak a házasság negatívumai: az elköteleződés terhe, a kiszolgáltatottságtól való félelem; a szülők és ismerősök rossz házasságának tapasztalatai is mélyen belénk ívódtak. A házasság egy olyan társadalmi abronccsá vált, aminek nincs előnye, és ha pozitív minta sincs ehhez, akkor úgy állítódik be, mint potenciális veszélyforrás.

Fontos szerepe van mindebben a vallásosság csökkenésének is, illetve, hogy nincs olyan követendő ideológia, ami a házasságra ösztönözne. Sokat számít egy adott ország tradíciója, kultúrája, vallásossága, de az olasz és lengyel példa is azt mutatja, hogy ezek a folyamatok a vallásosabb európai országokat is elérték. A válás már ezekben az országokban is egyre egyszerűbb és elfogadottabb.

A sorozat következő, harmadik része holnap olvasható.