Aki a vízen jár és lakik

Nem hivalkodó, mégis mutatós. Vízi járművekről jól látható, és az új hídról is szembetűnik, a partról nézők elől azonban elrejtőzik. Postai címe nincs, van viszont rendszáma. Telefonos segítséget kell kérnünk a tulajdonostól, hogy megtaláljuk, mivel nem csónakkal érkezünk, hanem autóval. Megkapjuk az útbaigazítást, aztán óvintézkedés következik. A házőrző komondor csak messziről barátságos, tanácsos rövidebb pórázra fogni. Fás-bokros területen vezet a kacskaringós bekötőút a szegedi lakóhajóhoz.

Máris a vízen lebegő házban vagyunk. Barátságos az otthon, patinás bútorokkal, ízléses tárgyakkal, de még ennél is jobban lenyűgöz bennünket a hatalmas üvegablakon át elénk táruló tiszai panoráma. A háromszintes teraszon jólesik csak úgy bambulni, nézni a hömpölygő vizet, élvezni a természet közelségét.

A házigazda, Ótott Ferenc gyerekkorától szenved az asztmától. Fuldokolt a belvárosi portól, mígnem egy vízparti albérletbe költözött, ahol meglepve tapasztalta a javulást, a párás levegő jótékony hatását. Amikor pedig másfél évtizedes bécsi taxizás után hazajött, rászánta magát, hogy a vízen építkezzen. Nem volt egy fáklyásmenet. Lakóház a Tiszán? – ezen eleinte minden illetékes hatóság meghökkent, már csak azért is, mert ennek nálunk nincs hagyománya. Miután a folyó és az ártér állami tulajdont képez, a terület kezelőjét, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot kellett bombázni az engedélyekért. Aztán jött sorban a többi hivatal, egyre segítőkészebbek lettek az emberek. De nem hallgathatjuk el, hogy voltak ellenlábasok is. A városi főépítész például így fogalmazott az építményről: „disszonáns eleme a Tiszának”, mások „árvízkárosult háznak” titulálták. Mondhattak bármit, a tulaj nem vette fel a kesztyűt.

Hogy a ház nem ringatózik állandóan, azon elcsodálkozunk. Csak akkor lendül meg kicsit, ha egy nagyobb hajó elúszik a közelben. Úgyhogy itt a tengeribetegség fel sem vetődhet. Különben is stabil alapokon „áll” a 120 négyzetméteres, hivatalosan úszóműnek besorolt épület, melyhez hajólevél is tartozik, ami lényegében a forgalmi engedélynek felel meg. A könnyűszerkezetes ház kilenckamrás ballonrendszeren nyugszik, és vastag acélsodrony kötéllel rögzítették a parthoz. Együtt emelkedik a vízszinttel; ha pedig beköszönt az árvíz, csörlővel fel kell húzni a szárazföldre, az uszadékfa meg jó lesz télen tüzelőnek a kandallóba. Hát igen, ezek bizony munkával járnak, mondhatni, sajátos életformát igényelnek. Ótott Ferenc azt mondja: ha úgy hozná a kedve, minden további nélkül elmozdíthatná otthonát, és a folyón csordogálva máshová költözhetne, rövidebb-hosszabb túrákat tehetne. De ilyen tervei nincsenek.

A lakóhajó tulajdonosa imádja a Tiszát, hiszen minden évszakban más-más arcát mutatja. Az pedig külön haszon, hogy nyáron hűt, télen fűt. Amikor befagy a folyó, akár vízen is lehet járni, minden csupa fehér, nyugalmat áraszt a csend. Máskülönben elég veszélyes a ház környéke, ugyanis közvetlen közelében tizenöt méter mély a meder. A vakáció beköszöntével viszont kifejezetten hasznos: nem kell nyaralásra költeni a pénzt. Napozni, fürödni, grillezni otthon is lehet. Karnyújtásnyira az élővilág: vadkacsák, sirályok, énekesmadarak. Persze nem mindig idilli a hangulat, mert amikor árad, szemétszigetek sodródnak lefelé a vízen, s ilyenkor a lakóhajó veszélyben van.

Márpedig nem szabad bajnak történnie, mivel vízre települt házra nem lehet biztosítást kötni. Pedig van mit félteni a kuriózumnak számító otthonban, ahol minden a kényelmet szolgálja. Nem túl nagy életterek, de praktikusak. A földszinten nappali, háló, konyha, fürdőszoba osztozik a területen, a tetőtérben pedig könyvtár és iroda kapott helyet. Ótott Ferenc elárulja, hogy mindez nem került többe, mint ha egy nyaralót épített volna. És a rezsiköltség is lényegesen kevesebb a városinál. Nem véletlenül keresik fel idegenek, és érdeklődnek az építkezés részleteiről.

Amíg Párizsban vagy Amszterdamban megszokott látvány a lakóhajó, addig Magyarországon a szegedi az egyetlen hasonló létesítmény. Így aztán turistalátványosságnak is megteszi, mindazonáltal az ott lakó férfit ma már senki nem tartja csodabogárnak. Integetnek neki a sétahajóról, rádudálnak a hídon áthaladó kamionosok. Az sem zavarja, ha előkerülnek a fényképezőgépek. Neki csak mosolyognia kell...