Hadra fogják a napot is

Dőry István és Kéry Magdolna a pesti „flaszteren” nőtt föl. Házasságkötésük után sokáig Szentendrén éltek; István a helyi ferences gimnáziumban tanított fizikát és informatikát, Magdi gyógypedagógusként vak gyermekeket nevelt – már amikor nem volt éppen gyesen. Ismeretségük kezdete óta nagy közös ügyük a környezetvédelem, a tisztábban, normálisabban, több örömmel élhető élet.

– Abban, hogy a környezettudatosság nem valamiféle légvárépítés, hanem meg is valósítható elképzelés, nagy szerepe volt a dél-németországi Freiburgban eltöltött éveknek – idézi István a kezdeteket. – Ösztöndíjasként voltam kinn Magdival a nyolcvanas évek végén, és megtapasztalhattuk: még egy kétszázezres lakosú nagyváros is lehet „zöld”, azaz tiszta levegőjű, villamossal, kerékpárral járható, ahol erősen korlátozott a gépkocsiforgalom, és az autók helyett mindenütt a parkoké, a játszótereké az elsőbbség.

Hazatérve a tenni akarás friss lendületével láttak munkához: környezetvédelmi kiadványt szerkesztettek, „zöld” előadásokat szerveztek, és elképzeléseiknek megpróbálták megnyerni a városvezetést is. Úgy gondolták, Szentendrét tiszta levegőjű ökovárossá lehet változtatni, ahol az emberek ügyelnek a környezet tisztaságára, és nem az autósok uralják el a teret. Nem így történt.

– A képviselő-testület rendre lesöpörte ötleteinket, elképzeléseinket – kesereg Magdi. – A környezetvédelemre nem fogékony, szemellenzős városvezetés a szokványos beruházásokat támogatta, amivel a mi „több fát, kevesebb gépkocsit, kevesebb szennyezést” szorgalmazó szelíd közügyünk nem vehette föl a versenyt. Húsz év után váltottunk, eljöttünk falura, hogy a környezetvédelmi gondolatokat egyszerűbben, könnyebben megvalósíthassuk.

Négy éve Egyházasfalu ad otthont Dőryéknek. S hogy miért éppen ez az alig ezerfős nyugat-magyarországi település? Mert ennek szelíden lankás, szántókkal, rétekkel, tavakkal, üde zöld erdőkkel tarkított vidéke békét és nyugalmat áraszt, ráadásul kerékpárral kiválóan bejárható. (Vannak olyan részei, ahol csak félnaponta tűnik föl egy-egy autó.) És mert az azóta rendbe hozott, egyik oldalán erdővel határos, vályogfalú parasztházban benne volt a lehetőség, hogy jól korszerűsíthető, energiatakarékos hajlék váljék belőle. Fontos szempont volt, hogy gyalog tíz percre esik a vasútállomás, ahonnan akár Sopron, akár Szombathely háromnegyed órán belül elérhető. És végül fontos volt az is, hogy ebben az új életformában végre helyet kaphatott egy barika is, mint a természetközeliség, az emberre utaltság megtestesítője. Akinek, igaz, lucernát kell kaszálni, és illik hullott körtével kedveskedni, ámde kedves, pajkos és szelíd lénye maga a fölüdülés, a derű a nagy parasztportán.

Dőry István, a biológus doktor Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetemen okítja a számítástechnika, illetve a fenntartható fejlődés alapjait. Ez utóbbinak gyakorlati elemeit egyházasfalui otthonában is igyekszik megvalósítani. Ennek jegyében fával, biobrikettel fűthető kemencét épített, ezzel melegíti a központi fűtésben keringő vizet is. A háztetőre illesztett saját készítésű napkollektor a meleg vizet szolgáltatja a nyári időszakban, a napelemmel laptop üzemel, a fürdőszobában pedig olyan abszolút víztakarékos, pottyantós vécét alakított ki, amelyik teljesen egyszerű, higiénikus és szagtalan. A nagy kertet természetesen permetezés nélkül művelik a feleségével meg a gyerekekkel, és minden terményt hasznosítanak, amit csak lehet.

Dőry tanár úr vonattal jár a munkahelyére, de ha az időjárás kedvező, gyakran kerékpárral közlekedik. Két óra alatt letekeri a Sopron és Egyházasfalu közti negyven kilométert, közben hol osztrák, hol magyar földön karikázik, és messzire nyújtózó búzamezők, virágos rétek, üde erdők kísérik mindenütt.

Képforrás: en.wikipedia.org és a szerző felvétele