Heten a világ végére is

A Renault ügyesen leste el a németek receptjét: végy egy kihalófélben lévő európai autómárkát, éleszd fel, és célozz meg egy új réteget az ott gyártott autókkal. A franciáknak eszükbe jutott a düledező Dacia, és 2004-ben kirukkoltak a Logan-nel, amellyel azt a kevésbé tehetős réteget szólították meg, akiknek nem számít a presztízs, csak el szeretnének jutni egyik helyről a másikba.

Bár van némi fejlődés, kívülről ez a ráncfelvarrott verzió sem mondható szépnek: olyan, mintha egy kisautó és egy kis áruszállító lenne összehegesztve a B oszlopnál. Ennek megfelelően az első két ülésen átlagos a hely, a második és a harmadik sor viszont szokatlanul tágas. Nagyon praktikus a plafonon található polcrendszer meg a sok kis tároló rekesz. És nem utolsósorban végre itt van egy elérhető árú autó, amivel akár hét személy is szállítható – egy apró kompromisszummal: a hátsó két helyre nem egyszerű bejutni, mivel a második üléssor nem tologatható, csak billenteni lehet a támlát. Okos megoldás, hogy a második és a harmadik sort – ha nincs rá szükségünk – néhány perc alatt kiszerelhetjük, így akár több mint két köbméteres csomagtérrel rendelkező teherautót kaphatunk.

A műszerfal egyszerű, a középkonzol gombjait a váltótól alig lehet látni. De végre egy kevésbé unalmas részlet: a duda – a jó öreg Dacia-hagyományoknak megfelelően – az indexkapcsoló végén található, eleinte nagyon mókás pillanatokat szerezve azokban a helyzetekben, amikor egy-egy balesetveszélyesen közlekedő autós felebarátunkra dudálni szeretnénk.

A motor a Renault 86 lóerős, másfél literes dízele – ez az autó egyik erőssége. Kellő erővel rendelkezik, biztonságosan irányítható, a hangja sem vészes, és a fogyasztást nagyon nehéz 6 liter fölé vinni. A váltó egyszerű szerkezet, de meglepően pontos. A másik meglepetés a futómű: nem szeretném tudni, miféle romániai utakra tervezték, de az úthibák és a fekvőrendőrök az autóban ülve egész egyszerűen észrevehetetlenek.

Jöjjön hát a Daciák legfőbb érve, az ár: öt üléssel, 1.4-es motorral már 2,3 millió forintért a miénk lehet az MCV, de a csúcsfelszereltségű, dízelmotoros, hétszemélyes verzióért sem kell 3,5 milliónál többet fizetnünk. Ekkora árelőnyért persze az ember hajlamos megfeledkezni a negatívumokról. Pedig az egész autón érezni, hogy a franciák nem akartak maguknak konkurenciát: a belső anyagok a létező legrosszabb tapintásúak, az ergonómia messze van a kívánatostól, és hát a vezetési élmény is feledhető. A Dacia nem mutatja magát szebbnek, jobbnak, drágábbnak, mint amilyen: egy egyszerű, nagy doboz, ami elvisz minket hetedmagunkkal akár a világ végére is.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!